51 articles found with "elfogyott"

december 30, 2018 - 12:32

ELFOGYOTT! 2018 November-December

Most kivételesen 2 hónapon keresztül gyűjtöttem az üres flakonokat és dobozokat. Sikerült a végére érni olyan termékeknek, amelyeket már több, mint egy éve használok, sok kedvencemtől veszek búcsút egy időre, de van olyan, amit már újra is vettem, s akad olyan is, ami egy kicsit csalódás volt. A következőkről lesz szó: koreai esszencia, olajos lemosó,…

october 31, 2018 - 14:43

ELFOGYOTT! 2018 Október

Rengeteg termék végére értem, ami azt jelenti, hogy jöhet az újabb Elfogyott bejegyzés! Elővettem mindent, amiben már csak egy kevés volt, ezért nagyobb az októberi adag a szokásostól, s kicsit félek is, hogy novemberben nem tudok majd ilyen posztot írni emiatt… 😀 Az biztos, hogy sok kedvencemről lesz ma szó, amelyekre hónapokon át számíthattam: kíméletes…

september 27, 2018 - 12:16

ELFOGYOTT! 2018 Szeptember

Ebben a hónapban is elfogyott pár kedvencem, s mivel Magyarországon is jártam, ezért az utazószettem néhány darabja is visszaköszön ma a képekről. Ritka az ilyen, de egyetlen termékben sem csalódtam most, mindegyiket örömmel használtam. Az újravétel azonban nem minden esetben biztos… 🙂

august 28, 2018 - 14:21

Elfogyott! 2018 Augusztus

Ez a hónap nem olyan bőséges, mint általában, mert elég sok mintát is használtam, s inkább a tesztelésre érkezett termékeket próbálgattam. Viszont most is szó lesz néhány szuper termékről, úgyhogy mutatom is, hogy mi fogyott el augusztusban! 🙂

july 31, 2018 - 12:27

Elfogyott! 2018 Július

Ez a hónap leginkább azokról a termékekről szólt, amiknek már csak az aljában volt egy kicsi, így épp ideje volt, hogy bekerüljenek a következő Elfogyott! posztomba. Miről lesz szó? Japán lotion, natúr sampon és balzsam, koreai szérum tele vitaminnal, olajos lemosó, jól kihasználható kontúrpalette, egy gyönyörű és nagyon finom parfüm stb. 🙂

june 29, 2018 - 11:55

ELFOGYOTT 2018 Június

Sikerült pár arc- és testápolási termék végére érni ebben a hónapban is. Elfogyott pár kedvencem, amiket mindenképp szeretnék újravenni, viszont van pár dolog, ami nem vált be annyira vagy unalmasnak bizonyult hosszú távon. Van itt: testápoló, arclemosó, nedves vattakorong, tonik, fényvédő, arcmaszk, tusfürdő stb.!

may 29, 2018 - 11:53

Elfogyott 2018 Május

Már véget is ért ez a hónap, ami azt jelenti, hogy előveszem a kosaramat, amiben a másjusban elfogyott flakonokat gyűjtöttem. Nézzük, hogy mennyire váltak be a következő termékek hosszú távon, újravenném-e valamelyiket? Lesz szó szuper arckrémről, fényvédőről, lemosókról és csalódásokról stb.

april 26, 2018 - 12:05

ELFOGYOTT 2018 Április

Áprilisban is sikerült pár termék végére érni: szérumok, nedves vattakorongok, parfümök, alapozó, arckrém, primer stb. A többség a kedvenceim közé tartozott hosszú hónapokon át, ezért nem kétséges, hogy ezeket újra is fogom venni. Jöjjön akkor a szokásos Elfogyott! poszt, aztán végre mehetnek a kukába! 🙂

march 29, 2018 - 13:01

Elfogyott 2018 Március

Az előző havi hatalmas adag után nem gondoltam volna, hogy márciusban is lesz mit megmutatnom, de nem így lett. Sikerült pár kedvenc és kevésbé szimpatikus termék végére érnem. Némelyikről sosem írtam tesztet, úgyhogy legalább most röviden beszámolhatok róluk. Jöjjön néhány szérum, arclemosó, bronzosító, parfüm stb.!

february 27, 2018 - 14:56

Elfogyott! 2018 Február

A legtartalmasabb Elfogyott! poszt, amit valaha írtam, ugyanis ennyi termék egyszerre még soha nem fogyott el szerintem! A legtöbbnek a végén jártam, s január óta azon vagyok, hogy elhasználjam ezeket. Nos, februárra sikerült is felszabadítani egy kis helyet a polcokon! Szinte minden elfogyott: szérum, esszenciák, lemosók, pakolás, tonik, sampon, balzsam, paletta és még parfüm is!

Viktória

(The Netherlands)

Együttműködés: ohmybrush@gmail.com

Arcápolási Rutinom

Kezdő Koreai Rutin

Népszerű Posztok

Blogarchívum

  1. 2019 (14)
    1. january (14)
  2. 2018 (205)
    1. december (23)
    2. november (21)
    3. october (21)
    4. september (11)
    5. august (13)
    6. july (9)
    7. june (13)
    8. may (16)
    9. april (20)
    10. march (21)
    11. february (18)
    12. january (19)
  3. 2017 (212)
    1. december (6)
    2. november (7)
    3. october (12)
    4. september (18)
    5. august (18)
    6. july (27)
    7. june (22)
    8. may (28)
    9. april (19)
    10. march (19)
    11. february (22)
    12. january (14)
  4. 2016 (216)
    1. december (9)
    2. november (20)
    3. october (22)
    4. september (20)
    5. august (26)
    6. july (23)
    7. june (13)
    8. may (16)
    9. april (18)
    10. march (22)
    11. february (10)
    12. january (17)
  5. 2015 (226)
    1. december (6)
    2. november (23)
    3. october (19)
    4. september (11)
    5. august (12)
    6. july (7)
    7. june (14)
    8. may (17)
    9. april (33)
    10. march (28)
    11. february (34)
    12. january (22)
  6. 2014 (262)
    1. december (15)
    2. november (31)
    3. october (19)
    4. september (25)
    5. august (20)
    6. july (14)
    7. june (26)
    8. may (17)
    9. april (8)
    10. march (24)
    11. february (30)
    12. january (33)
  7. 2013 (247)
    1. december (38)
    2. november (29)
    3. october (35)
    4. september (27)
    5. august (15)
    6. july (28)
    7. june (19)
    8. may (11)
    9. april (16)
    10. march (11)
    11. february (7)
    12. january (11)
  8. 2012 (52)
    1. december (1)
    2. november (2)
    3. october (6)
    4. september (6)
    5. august (1)
    6. july (5)
    7. june (8)
    8. may (5)
    9. april (4)
    10. march (3)
    11. february (7)
    12. january (4)
  9. 2011 (7)
    1. december (3)
    2. november (2)
    3. august (1)
    4. april (1)

Koreai Termékek

Natúr Termékek