Oh My Brush
május 5, 2021

Arcápolási Napló: Reggeli És Esti Rutin 1 Héten Át

Kb. másfél éve már volt egy hasonló bejegyzés a blogon (Arcápolási Napló), annak a mintájára készítettem el ezt a posztot is. A Facebook-csoportomban kérte egy kedves olvasóm, illetve én is felírtam már magamnak a “To Do” listámra pár hónapja. Végre sikerült egy héten keresztül minden lépést dokumentálni.

Kicsit félve írom ezeket a sorokat, mert egyáltalán nem “szakszerű” a rutinom. Épp azt szeretem a bőrápolásban, hogy akkor és azt használok, amihez épp kedvem van. A valódi rutin számomra unalmas lenne, hamar elmenne a kedvem tőle, ráadásul bloggerként szeretek újdonságokat tesztelni, a kísérletezésről nem is beszélve! Szóval számomra semmi nincs kőbe vésve, nincs két egyforma hét nálam. Nem kell követni lépésről lépésre az én rutinomat, de remélhetőleg tudok pár tippet adni (ezért is írok majd magyarázatot több lépéshez/termékhez is).

  • Általában 3 csoportra osztom a kozmetikumokat: a kedvenceim, amit épp tesztelek, illetve amit el akarok használni, mert már alig van benne/régen bontottam fel.
  • Ami arcra nem tetszik vagy találtam jobbat helyette, abból testápoló lesz.
  • Nyakra és dekoltázsra is általában azt kenem, amit az arcomra is (kivéve persze a pattanás elleni kozmetikumok).
  • Feltűnhet az is, hogy nincs fátyolmaszk a listában: már egy jó ideje nem veszek fátyolmaszkokat. Most már vannak komolyabb, anti-aging szérumok a polcomon (Sooryehan, SU:M37, Manyo, végülis a Differin is ide tartozik stb.), így nem hiányoznak a különlegesebb maszkok.
  • Ezen a héten szándékosan nem nyúltam egyikhez sem, de sokszor próbálgatok mintákat is, ha nincs teljes méretű termék, amit tesztelni akarok a blogra.
  • Linkelem a terméktesztet, ha már írtam az adott kozmetikumról, illetve a beszerzési helyeket is.
  • A legnagyobb kedvenceimet így jelöltem:

VASÁRNAP

Vasárnap este gondoskodom arról, hogy az új hét jól kezdődjön majd: a hámlasztó soha sem maradhat ki! Ezt nagyon fontosnak tartom, soha nem felejtem el, ezért könnyebb volt rávennem magam, hogy innentől kezdve egy hétig mindent felírjak a bejegyzés kedvéért. 🙂

REGGEL:

ILLIYOON Ceramide Ato 6.0 Top To Toe Wash TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Nagyon szeretem ezt a lemosót, mert testre és arcra is használható, tökéletes tusoláshoz.
ALL DAY GLOW Calming Balance Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE
Már csak egy kevés van benne, el akarom használni.
Logically, skin Brightuning Peptide Ampoule TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
A kedvenc peptides szérumom!
INNISFREE True Care Non-Nano Sunscreen SPF48 PA+++ TERMÉKTESZT | | EBAY
Nagyon szeretem ezt a fényvédőt, már csak egy kis púder (INNISFREE Light Cotton Cover Pact) kell rá és kész! Fizikai fényvédővel és púderrel mindig ki tudom váltani az alapozót/BB krémet: egész jól fed, mattít, mi kell még? 🙂

ESTE:

ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
Most épp ezt az olajos arclemosót tesztelem, ezért szinte minden nap ezt fogom használni.
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Imádom! Mivel az ATRUE olajos réteget hagy az arcomon, ezért egy “komolyabb”, habzó lemosót szívesebben veszek elő esténként. Ez egyébként agyagpakolás és arclemosó egyben, de én lemosóként használom.
The Ordinary AHA 30% + BHA 2% Peeling Solution TERMÉKTESZT | | CULTBEAUTY| | JOLSE
Az elmaradhatatlan kémiai hámlasztó! Vasárnap esténként kerül elő, 15-20 perc múlva pedig lemosom. A gyengébb hámlasztókat lecseréltem erősebbre, így elég, ha csak hetente egyszer hámlasztok. Ez az egyik kedvencem, a másik pedig a So Natural Red Peel Tingle serum.
COSRX Pure Fit Cica Serum TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Egy bőrnyugtató szérum ázsiai gázlóval. Az egyik kedvenc összetevőm, általában a koncentráltabb folyadékokat keresem.
COSRX Advanced Snail Peptide Eye Cream TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Van ettől jobb szemkrémem is, de ezt még el akartam használni.
MISSHA Actibarrier Strong Moist Cream INTENSIVE TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Még mindig ez a kedvenc arckrémem! Nem gondoltam volna, hogy egy száraz bőrre való arckrém ennyire tetszeni fog a kombinált bőrömnek, de ez a tökéletes éjszakai krém számomra.

HÉTFŐ

REGGEL:

THE FACE SHOP Dr. Belmeur Mild Derma Body Wash JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Ezt is tesztelem, ezért zuhanyozás közben arcra is kipróbáltam. Egyébként soha nem használtam még tusfürdőt arcra, de a fent említett Illiyoon annyira kíméletes és kellemes tetőtől talpig, hogy kíváncsiságból rendeltem egyet egy másik márkától is, aminek szimpatikus volt az összetevőlistája.
ALL DAY GLOW Calming Balance Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE
MISSHA Time Revolution Red Algae Treatment Essence TERMÉKTESZT | | EBAY | | YESSTYLE
Mindig megveszem a Missha esszenciáit, nagyon szerettem mindegyiket.
Logically, skin Brightuning Peptide Ampoule TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
ISNTREE Green Tea Fresh Emulsion JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Ezt is tesztelem épp, ezért gyakran használom. Fényvédő alá szerettem volna egy antioxidánsokat tartalmazó, hamar felszívódó terméket. Ez tökéletesnek tűnik eddig!
INNISFREE True Care Non-Nano Sunscreen SPF48 PA+++ TERMÉKTESZT | | EBAY
Lepúdereztem megint az INNISFREE Light Cotton Cover Pact púderrel, ami szintén tesztelés alatt van! 😀

ESTE:

ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
COSRX Full Fit Propolis Synergy Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
COSRX Advanced Snail Peptide Eye Cream TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Végre elfogyott!
Differin Adapalene Gel 0.1 % TERMÉKTESZT | | iHERB
A bőröm megmentője! Ez a retinol fajta az USA-ban recept nélkül is kapható, s egyszerűen fantasztikus akne ellen! Kb. 2 éve használom, rengeteg retinolt próbáltam már (összehasonlítottam a tretinoinnal is), de pattanásos bőrre ez a legjobb. S még mellékhatások sincsenek, ha hozzászokott a bőr, csak egy jó hidratálókrém kell hozzá!

Várok fél-egy órát (hagyom hatni a Differint), utána pedig hidratálok:
ILLIYOON Ceramide Ato Concentrate Cream JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Egy csodás krém ceramiddal egész testre és arcra is (200 ml-es).

KEDD

REGGEL:

THE FACE SHOP Dr. Belmeur Mild Derma Body Wash JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
COSRX Advanced Snail Radiance Dual Essence TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Egy kis B3-vitamin és csiganyál mindig jól jön! 🙂 Ha nem tudom, hogy mit kenjek fel, akkor ezt veszem elő.

később:
COSRX Full Fit Propolis Synergy Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Ünnepnap volt Hollandiában (a király születésnapja), ezért nem vittem én se túlzásba a dolgokat, délutánig ki sem mozdultam a házból. Dél környékén áttöröltem az arcomat és folytattam a rutinomat.
ISNTREE Green Tea Fresh Emulsion JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
APIEU Super Air Fit Mild Sunscreen Matte SPF50+ PA++++ TERMÉKTESZT | | JOLSE | | YESSTYLE
Annyira jó ez a fizikai fényvédő! Egységes réteget alkot, tartós és mattít. Nagyon szeretem! Erre is az Innisfree púdert viszem fel, hogy teszteljem más fényvédőkkel is.

ESTE:

ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Beauty of Joseon Ginseng Essence Water TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
ISA KNOX Age Focus Phyto Pro-Retinol Eye Cream TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Differin Adapalene Gel 0.1 % TERMÉKTESZT | | iHERB
ILLIYOON Ceramide Ato Concentrate Cream JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE

SZERDA

REGGEL:

ROVECTIN Skin Essentials Activating Conditioning Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
A tökéletes lemosó reggelre, illetve azoknak, akik a bőrhöz kíméletes, nem túl habzó lemosókat szeretik.
Dr.Ceuracle Vegan Kombucha Tea Essence TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
MISSHA All-around Safe Block Waterproof Sun Milk SPF50+ PA++++ TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE

Délután:
Órákon keresztük a tűző napon voltam, ezért lemostam és újrakentem a fényvédőt.
ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
ROVECTIN Skin Essentials Activating Conditioning Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
elmt Skin Activating Solution WISHTREND
Antioxidánsból sosem elég! 🙂 A Wishtrend új márkája az elmt. Négy “solution” jelent meg nemrég, ezek közül kettőt mutatok majd be a blogon.
MISSHA Safe Block RX Cover Tone Up Sun Cusion SPF50+ PA++++  TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Lustaságból választottam ezt a cushion fényvédőt. Ez egyszerre fényvédő és alapozó is számomra.

ESTE:

ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
SU:M37 Secret Essence Mist TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Nagyon szeretem az arcpermeteket is, ez az egyik kedvencem. Ahogy a lenti képen látszik is, hamarosan el fog fogyni az első üveg (szerencsére kettő van a dobozban).
ISA KNOX Age Focus Phyto Pro-Retinol Eye Cream TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Differin Adapalene Gel 0.1 % TERMÉKTESZT | | iHERB
ILLIYOON Ceramide Ato Concentrate Cream JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE

CSÜTÖRTÖK

REGGEL:

ILLIYOON Ceramide Ato 6.0 Top To Toe Wash TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
Neutrogena Rapid Clear Stubborn Acne Daily Leave-On Mask IHERB
Úgy látom, hogy ez azóta már megújult, de a lényeg ugyanaz: 2,5%-os benzoil-peroxid. Nagyon ritkán jut eszembe, olyankor is csak 5-10 percig hagyom fent, pl. míg megiszom a reggeli teámat. Így nem szárít, nem irritál, de pár perc alatt is képes hatni és megölni a pattanásokat okozó baktériumot.
elmt Skin Illuminating Solution WISHTREND
Milyen gyönyörű bőrt varázsol! Egészséges fényt ad, picit sűrűbb, mint a másik (az Activating Solution). Ezt is tesztelem még. 🙂
INNISFREE True Care Non-Nano Sunscreen SPF48 PA+++ TERMÉKTESZT | | EBAY

ESTE:

ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
ALL DAY GLOW Calming Balance Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE
elmt Skin Illuminating Solution WISHTREND
Differin Adapalene Gel 0.1 % TERMÉKTESZT | | iHERB
ILLIYOON Ceramide Ato Concentrate Cream JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE

PÉNTEK

REGGEL:

ILLIYOON Ceramide Ato 6.0 Top To Toe Wash TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
COSRX Balancium Comfort Ceramide Cream Mist TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
COSRX Advanced Snail Radiance Dual Essence TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
APIEU Super Air Fit Mild Sunscreen Matte SPF50+ PA++++ TERMÉKTESZT | | JOLSE | | YESSTYLE

ESTE:

Hada Labo Gokujyun Oil Cleansing TERMÉKTESZT | | EBAY | | YESSTYLE
B_LAB X JOLSE Edition Matcha Hydrating Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
COSRX Full Fit Propolis Synergy Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Manyo Bifida Biome Complex Ampoule TERMÉKTESZT | | EBAY | | YESSTYLE
HADA LABO Gokujyun Premium Lotion TERMÉKTESZT | | EBAY | | YESSTYLE
BANOBAGI Milk Thistle Repair Cream TERMÉKTESZT | | YESSTYLE
AROMATICA Lively Super Calming Blue Oil TERMÉKTESZT
Szárazabbnak éreztem a bőrömet (gondolom az előző nap használt benzoil-peroxid miatt), ezért a hidratálásra és a rétegezésre helyeztem a hangsúlyt.

SZOMBAT

REGGEL:

ILLIYOON Ceramide Ato 6.0 Top To Toe Wash TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
COSRX Pure Fit Cica Serum TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Logically, skin Brightuning Peptide Ampoule TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
APIEU Super Air Fit Mild Sunscreen Matte SPF50+ PA++++ TERMÉKTESZT | | JOLSE | | YESSTYLE

ESTE:

celimax Derma Nature Broccoli Spot Brightening Lip & Eye Remover TERMÉKTESZT | | JOLSE | | YESSTYLE
Kivételesen volt rajtam szempillaspirál is, amit ezzel távolítottam el.
ATRUE Pure Balancing Cleansing Oil JOLSE | | EBAY
MISSHA Time Revolution Artemisia Pack Foam Cleanser TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY
COSRX Full Fit Propolis Synergy Toner TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
COSRX Balancium Comfort Ceramide Cream Mist TERMÉKTESZT | | JOLSE | | EBAY | | YESSTYLE
Differin Adapalene Gel 0.1 % TERMÉKTESZT | | iHERB
BANOBAGI Milk Thistle Repair Cream TERMÉKTESZT | | YESSTYLE

Ennyi! 🙂 Kb. 4 órán keresztül írtam ezt a bejegyzést, ideje befejezni! 😀

Lekopogom, de idén nagyon jól viselkedik a bőröm. Szebb az összkép, kisebbek a pórusok, alig jön elő pattanás. Ha mégis kijön pár azokon a napokon, akkor ezek már picik, nem mélyek és hamar elmúlnak. Látható az is, hogy mostanában a következő összetevőkre esküszöm: adapalen (Differin), peptidek, antioxidánsok (pl. zöld tea), ceramide, ázsiai gázló, kémiai hámlasztók, s persze a fermentált anyagok, a B3-vitamin, a ginszeng stb. is örök kedvenc.

Támogasd az oldalt!

Comments are closed.

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)