Tíz éves a blog! Még leírni is furcsa! Nem hiszem, hogy eddig bármi más is érdekelt volna 10 éven keresztül. Egyedül a blogolásnak sikerült belopnia magát a szívembe. 🙂 A következő sorokban az oldal múltjáról és jövőjéről lesz szó röviden.
KÖSZÖNÖM! Ez az olvasók érdeme is, hiszen egy évtizedig biztosan nem vezetnék blogot csak a magam szórakoztatására. 🙂 Az évek során nagyon sokat jelentett minden egyes kattintás, oldalletöltés, komment, biztató szó, köszönetnyilvánítás és a sok-sok “like/tetszik”, amit Facebookon és Instragramon hagytatok stb. Az oldal nem tökéletes, soha nem is lesz az, ahogy én sem, de remélem, hogy sokaknak tudtam segíteni, tippet adni, esetleg szórakoztatni az elmúlt 10 évben!
2011. április 3-án felkerült az oldalra az első bejegyzés. Természetesen fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok, pedig már volt előtte is blogom, de azt inkább csak magamnak írtam. Nagyon tetszett, hogy az internet egyik sarkában nekem is lehet egy saját helyem, ahol megoszthatom másokkal azokat a dolgokat, amik érdekelnek. A következő években virágoztak a blogok külföldön és itthon is. Emlékszem a blogspot.com-ra végződő oldalak sokaságára, arra a rendkívül aktív közösségre, amely gondoskodott arról, hogy az olvasók és a bloggerek sohasem unatkoztak. Mindig volt mit olvasni, mindig volt mit tanulni, mindenki folyamatosan csinosítgatta a saját oldalát. Pár évvel később a blogok többsége nem frissült többé, mára szinte mind eltűnt, más social media felületek lettek népszerűek.
Számomra mindig is a blog volt a legfontosabb. A Twitter, a Facebook, a Youtube, de még az Instagram sem tudott sokáig lekötni, a többire (Snapchat, Twitch, TikTok stb.) még csak nem is regisztráltam… 10 év alatt egyszer sem tartottam szünetet, pedig sok álmatlan éjszakát okozott az oldal. A megújulás, a témaváltás (divat – smink – jelenleg pedig K-beauty/bőrápolás) mindig segít egy kicsit. Illetve az is, hogy megértettem: az idő előrehaladtával változik a világ és a blogger is, nem lehet mindig ugyanazt csinálni, és ez teljesen természetes!
Az elmúlt egy évben a koronavírus, július 1-től pedig az EU is megnehezíti majd azok dolgát, akikik Európán kívüli webshopból szeretnének rendelni. Nem tudom, hogy mi vár ránk, de nem tűnik fényesnek a jövő. Alapvetően elég pesszimista vagyok mindig, sokszor teljesen feleslegesen. Tavaly azt hittem, hogy a világjárvány és a rendelési nehézségek miatt senkit sem fog érdekelni a K-beauty, de a számok nem ezt mutatják. Jó látni, hogy az oldalon az egyedi látogatók száma és az oldalletöltések sem csökkentek, sőt! A Facebook-csoportomnak hála látom, hogy még nagyobb az érdeklődés, mint valaha.
Mostanában új dolgokkal is próbálkozom. Készítettem egy mini webshopot, pár ingyenes e-könyvet, kiadtam a legelső könyvemet, s most már leírhatom, hogy valószínűleg a második is érkezik hamarosan. Tavaly nyáron kezdtem el írni egy olyan témáról, ami már évek óta nagyon érdekel. Ez hosszabb és komolyabb lesz, mint a legelső, s remélhetőleg sokkal hasznosabb is! 🙂 Nagyon élvezem az írás folyamatát, a kutatást, de nem tagadom, hogy rengeteg energiát kivett belőlem ez a könyv. Kicsit el is ment a kedvem a bőrápolástól. A legrosszabb viszont a nyakamban/vállamban érzett fájdalom. Egyszerűen túl sokat ültem a laptop előtt az utóbbi egy évben, kényszerszünetet kell tartanom. Ez szomorú, mert tervből egyébként soha nincs hiány. Igaz, mindig minden sokkal tovább tart és bonyolultabb, mint elképzeltem, így csak lassan haladok.
Amit nagyon hiányolok, az a rendszeres kommunikáció az olvasókkal. Kommentet már senki sem szeret írni, így soha nem tudom, hogy mi az, ami igazán érdekelné az olvasók többségét. A csoporttagok kérdései szerencsére sokszor adnak ihletet, de idén szeretném megint elővenni a kérdőívek által nyújtott lehetőségeket. Az utóbbi években hanyagoltam, mert a legutóbbit páran csak arra használták, hogy név nélkül sértegessenek (a stílusból ítélve nem valódi olvasók voltak, hanem a Youtube-ról jöttek, mert akkor még aktív voltam ott is). Tanulni tehát nem tudtam belőle. Idén igyekszem jobb kérdéseket feltenni, mert a blog jövője az olvasók véleményétől is függ. 🙂
Történt néhány kisebb változás mostanában. Az eredeti Instagram fiókom a bloghoz fog tartózni, ezért ott a K-beauty, bőrápolás és Dél-Korea lesz a fő téma továbbra is. Az oda nem illő személyes és Hollandiával kapcsolatos dolgok pedig majd a teljesen új, személyes Instagram profilomon lesz majd látható. Már régóta zavart, hogy mindent “ömlesztve” tálalok a követőimnek, pedig nem mindenkit érdekel az összes téma, amiről szívesen írnék, amiről szívesen mutatnék képet. Illetve letöröltem végül az összes videómat a Youtube csatornámról. Biztosan nem lep meg senkit, mert már eleve csak 2 volt elérhető az utóbbi években. Ha valaha újrakezdem, akkor legközelebb a minőségre és nem a mennyiségre fogok majd koncentrálni.
Eleget beszéltem, szívesebben hallgatnálak titeket! 🙂
A kérdőívet itt találjátok meg:
LINK, ha nem töltene be.
A blogon és Instagramon kommentben (DM-et nem olvasok, mert tele van spammel), továbbá a Facebook-csoportomban bármikor írhattok, kérdezhettek!