Szöultól kb. 200 km-re fekszik Csondzsu (Jeonju), ahova már 2017 őszén is megvettem a buszjegyet, de végül más programot szerveztünk arra a napra. Másfél évvel később, egy nyári napon végre eljutottam a városba, ami felér egy időutazással. Kb. 800 tradicionális ház vár itt ránk az itt található faluban a város szélén, ami a Jeonju Hanok Village (전주한옥마을) nevet kapta.
Pár évvel ezelőtt még ingyen utazhattak a külföldi turisták ezeken a buszokon, de újabban már 10.000 wonba (kb. 8-10 dollár) kerül az oda-vissza jegy, ami természetesen még mindig fantasztikus ár! Félúton tartottunk egy rövid pihenőt, mindenki el tudott menni a mosdóba és vehettünk ételt, italt is. Ezután egyenesen a hanok falu bejáratánál szálltunk le a buszról, utána pedig pár órán keresztül mindenki felfedezhette a helyet, ahogyan csak szerette volna.
Tradicionális házak (hanok) mindenhol, s persze a tömeg is hatalmas, hiszen hétvégén nemcsak a turisták, hanem a koreaiak is szívesen látogatnak el ide. A bejárát környékén sok a bolt, étterem, ruhakölcsönző, mert az ázsiaiak szívesen öltöznek be pár órára és pár kép kedvéért. A hanbok (hagyományos, koreai ruhák) mellett iskolai egyenruhákat is láttam a párokon, illetve egyszínű “couple” ruhákat is. A hely gyönyörű, nagyobb, mint a szintén hasonló Bukchon hanok falu Szöulban, viszont a házak többsége étterem vagy szuvenírbolt, sokban pedig laktak is, szóval mindent csak kívülről lehet megcsodálni.
Csondzsu a bibimbapról híres, fesztivált is szoktak tartani minden évben, ahol megmutathatják a helyiek a látogatóknak, hogy szerintük melyik recept a legfinomabb. Mint Dél-Koreában mindenhol, itt is telepakolták az asztalt, amikor egy tányér levest és egy adag bibimbapot rendeltünk. Ezért is imádom Koreát annyira! 🙂
A nap végén pedig rendeltem egy koreai különlegességet, amit eddig még nem volt alkalmam megkóstolni: ez pedig a bingu, angolul shaved ice néven találjátok meg, ha rákerestek. Nem gondoltam volna, hogy valaha reggelizőpehely köszön majd vissza a fagyimról, de ez is megtörtént… 😀
Túl meleg volt aznap ahhoz, hogy igazán élvezzem a városnézést, de nagyon örülök, hogy ide is eljuttam. Legközelebb szerintem vonattal mennék saját szervezésben, akkor lenne idő megnézni magát a várost is, s talán még a környező hegyeket is, mert ősszel csodálatos színekben pompázik Korea!
Ha az előző bejegyzés(ek)ről lemaradt valaki, akkor a Dél-Korea menüpontot ajánlom.
Instagramon a képek mellett két instagram story album is van, ha esetleg még nem láttátok ezeket:
Dél-Korea 2019 Instagram Story 1.
Dél-Korea 2019 Instagram Story 2.