Tavaly nyáron is elutaztunk Dél-Koreába, ahova igen részletes és hosszú bakancslistával készültem. Az instagram oldalamon ugyan láthattatok már sok képet, de a blogon még alig volt erről szó. Csak pár posztot terveztem, az első a Koreába vezető útról és az első napról szól. Egyébként idén már létezik az oldalon egy “Dél-Korea” menüpont is, ahol Koreával (de nem kozmetikumokkkal) kapcsolatos bejegyzéseket találtok majd.

Ugyan nyár volt, de hatalmas köd nehezítette meg a pilóták és a repterek dolgát. Amszterdamban hiába vártunk a gépünkre, csak nem akart megérkezni. Több órás késéssel, a “forgalomra” hivatkozva (hiszen a légtér is lehet forgalmas), de végre úton voltunk Frankfurt felé. Közben a pilóta folyamatosan jelentette be azoknak a járatoknak a számát, amelyeket már nem ér el senki, aki ezen a repülőn van, őket automatikusan egy későbbi járatra átfoglalták. Szöul nem volt köztük szerencsére, de azt tudtam, hogy ennek futás lesz a vége, mert alig maradt idő átszállásra. Aki járt már Frankfurtban az tudja, hogy a reptér hatalmas, kézipoggyásszal szaladni nem is túl kényelmes, engem pedig az útleveleket ellenőrző kapu sem akart átengedni perceken keresztül… Végül még volt időm arra is, hogy lefényképezzek pár gépet, tehát feleslegesen siettünk annyira.

Az egyik légiutaskísérő (egy középkorú német férfi) nagyon vicces kedvében volt, hangosan, de rettentő akcentussal köszönt minden egyes koreaianak: “ANNYEONGHASEYO!” 😀 Mindenkihez volt pár kedves szava, jó hangulatban gurultunk ki a kifutópályára. Mögöttünk már nem volt szék, ennek nagyon örültem, de aludni persze így sem tudtam a 10 órás úton, de nem is tudom mit vártam: még ágyban is órákon át forgolódom, székben elaludni számomra lehetetlen.

A vacsora egyébként nagyon finom volt! Én a csirkemellett választottam paradicsomos szósszal, spenóttal. Kimchi is járt mindenkinek természetesen. A reggeli sem volt rossz, tojás, burgonya (?) és joghurt, de azért jónak sem mondanám.

Most is az Airbnb-n foglaltam lakást, ez az officetel tökéletesnek tűnt: nem túl messze a központtól, az épületet el sem kell hagyni, rögtön a metróhoz visz a lift, s még a reptéri vonatnak is van itt megállója! Az officetel egyébként Koreában olyan épületet jelent, amiben több üzlethelyiség is van, a felsőbb szinteken pedig lakásokat találunk. Munkahelyet és lakást jelent egyben sokaknak, nagyon praktikus. A földszinten éjjel nappali, Olive Young (olyan, mint egy Sephora/drogéria), konditerem stb., a környéken pedig rengeteg étterem.

A choco pie az egyik legnépszerűbb édesség Koreában, nekem is nagy kedvencem. Alig vártam, hogy vegyek belőle egy dobozzal a lenti boltban! 😀 Örök vita egyébként, hogy melyik az eredeti, melyik finomabb, ugyanis két márka, az Orion és a Lotte is árulja ezt a finomságot. Több ízben is kapható, ha ázsiai boltban láttok ilyesmit, próbáljátok ki! Emlékszem, kíváncsiságból vettem egy dobozzal amikor legelőször jártam Koreában (2017), az elsőt kicsit unalmasnak találtam, különlegesebbet vártam. Aztán valahogy mégsem tudtam leállni vele… 😀

A lakástól pár méterre éttermek és kávézók vártak ránk. Legelőször mindig olyan helyeket keresek, ahol hagyományos ételeket lehet kapni, ezek a kedvenceim. Ha az étterem nevében ott van a 김밥 (kimbap) szó, akkor jó helyen járunk! 😀 Nagyon kedves nénik főznek itt általában, a nyelvi akadályok nem jelentenek nekik problémát, sokkal magabiztosabbak, mint a fiatalabb generáció, ha meglátják, hogy idegenek tértek be a boltba! 🙂 A hatalmas adagokra és az alacsony árra igazán nem lehet panasz. Amit rendeltem: ramen, kimbap és mandu, minden más ingyen volt (amikből lehet még kérni, ha elfogyna, természetesen ingyen). Mondanom sem kell: alig bírtuk ketten megenni.

A jet-lag, tehát az, hogy teljesen más időzónába csöppen az ember nem szokott nekem problémát okozni. Az első nap ugyan szenvedés, mert hajnalban kelek, utána hosszú repülőút vár rám átszállással (általában 2+10 óra), aludni nem tudok, a gép pedig másnap reggel/délelőtt landol Szöulban. Mások ilyenkor lefekszenek aludni, én viszont ébren maradok, kávét sem iszom, így este egyből el tudok aludni, amint leteszem a fejem a párnára. Máris az új időzónában érzem magam, de nem tagadom, az első nap végén már kicsit zombi vagyok. 😀

A második napon számomra kihagyhatatlan a palota és a város közepén csordogáló forrás. Annyiszor láttam már, mert valahogy mindig a palota előtti téren vagy a forrásnál kötünk ki, mégsem tudom megunni a látványt.

A következő bejegyzésben pár látnivalót mutatok majd be, amiket muszáj látni, ha Szöulban jár az ember!

Instagramon a képek mellett két instagram story is van, ha esetleg még nem láttátok ezeket:
Dél-Korea 2019 Instagram Story 1.
Dél-Korea 2019 Instagram Story 2.