Mitől olyan népszerűek és jók a fermentált termékek? A fermentáció szó először ismeretlennek tűnhet, de valójában a mindennapjaink része: joghurt, kefir, savanyú káposzta, koreai kimchi, japán miso, natto és még sorolhatnám! Nemcsak egészséges ételeket lehet ezzel a módszerrel készíteni, hanem kiváló minőségű, hatásos és kíméletes kozmetikai összetevőket is!
Évek óta használok fermentált esszenciákat, mert az akkor rettentő állapotban lévő bőrömet megmentették. Akkoriban fogalmam sem volt róla, hogy miért jók, de használtak, így benne maradtak a rutinomban. Azóta sok, izgalmas tanulmányt olvastam, s úgy láttam a Kbeauty Facebook csoportomban, hogy titeket is érdekel a téma, ezért megpróbálom a lehető legrövidebben bemutatni, hogy miről is van szó!
A japánok voltak az igazi úttörők, de a koreaiaknak köszönhetjük, hogy bárki polcán ott lehetnek ezek a remek összetevők! Nem mehetek el szó nélkül a híres SK-II Facial Treatment Essence mellett, ennek a születése tette igazán népszerűvé a fermentált termékeket, ezért is számít még most is alap darabnak. Az összetevők több, mint 35 éve változatlanok, a magas ár ellenére best seller, milliók hisznek a hatásában: ragyogó, foltmentes, puha, hidratált és ránctalan bőrt ígér.
Minden az 1970-es években kezdődött egyébként, amikor is a japánok felfedezték, hogy az idős szakéfőzők arca ugyan ráncos volt, a kezük viszont ránctalan, fiatalos. Kb. 5 év alatt sikerült rájönni, hogy mi is okozza ezt a csodát, új összetevő született, aminek a PITERA nevet adták. Később pontosították az elnevezést, Galactomyces névvel találjuk meg az összetevőlistákban. (*Saccharomycesnek hitték évekig, aztán rájöttek, hogy a Galactomyceshez közelebb áll a PITERA, de nagy különbség nincs egyébként a kettő között).
A koreai márkáknak hála nem kell több száz dollárt kiadni egyetlen termékért, ha szeretnénk fermentált összetevőket viszont látni a rutinunkban, rengeteg termék közül választhatunk! Csak egy példa: a SK-II koreai hasonmása a szintén best seller Missha Time Revolution First Treatment Essence, de valójában a COSRX Galactomyces 95 Whitening Power Essence még közelebb áll hozzá és sokkal olcsóbb!
Koreában a Galactomycest tartalmazó esszenciák mellett a fermentált ginszeng erejére épülő termékek talán még népszerűbbek, de ez csak egy a rengeteg összetevő közül, amelyeknek kifejezetten jót tesz a fermentáció (például a szójabab, rizs, ginszeng, bifida stb.). Miért? Tanulmányok bizonyítják, hogy a fermentációval keletkezett összetevők kíméletesebbek a bőrhöz, antioxidánstartalmuk magasabb, tele vannak aminosavakkal, vitaminokkal, a molekulák kisebbek, így könnyebben felszívódnak, jobban hidratálnak, halványítják a sötét foltokat, erősítik a bőr természetes védőrétegét stb. Nem is csoda tehát ezek után, hogy az anti-aging, tehát a ránctalanítás fegyverei lettek, ráadásul minden bőrtípusra jók, még érzékenyre is! Nem, nem mindegyik összetevőt érdemes fermentálni, de biztos vagyok benne, hogy a lista egyre hosszabb lesz idővel. Például a koreai SU:M37 márka évtizedek óta kutatja és állítja elő a legkülönlegesebb, fermentált összetevőket, Koreában ők a piacvezetők (a Secret Programming Essence a legnépszerűbb).
Sok bőrproblémára adhatnak megoldást ezek a termékek: segítenek a vízhiányos bőrön, halványítják a pigmentfoltokat, erősítik, ellenállóbbá teszik a bőrt, hosszú távon pedig segítenek megelőzni a ráncokat. Természetesen nincs olyan összetevő, ami mindenkinek beválna, de ha a bőrünk szereti a fermentált dolgokat, akkor érdemes legalább egy esszenciát beépíteni a rutinunkba, évek múlva hálásak leszünk a hatásáért.
A legtöbb japán és koreai termék tehát tartalmaz fermentált összetevőket, de vannak olyanok, amelyek kifejezetten erre szakosodtak! A népszerűbbek közül mutatok párat!
NÉPSZERŰ FERMENTÁLT TERMÉKEK
Missha Time Revolution Clear Toner EBAY | | JOLSE ♥
COSRX Galactomyces Alcohol-Free Toner EBAY | | JOLSE ♥
Missha First Treatment Essence EBAY | | JOLSE ♥
Secret Key Starting Treatment Essence EBAY | | JOLSE ♥
Secret Key Starting Treatment Essence ROSE EDITION EBAY | | JOLSE
Benton Fermentation Essence EBAY | | JOLSE ♥
CosRX Galactomyces 95 Whitening Power Essence EBAY | | JOLSE ♥
Innisfree Fermented Soybean Energy Essence EBAY | | JOLSE ♥
IOPE Bio Essence Intensive Conditioning EBAY ♥
Su:m37 Secret Programming Essence EBAY | | JOLSE (minta itt) ♥
TONYMOLY Intense Care Galactomyces First Essence 94.5% EBAY | | JOLSE ♥
Tosowoong Time Shift First Essence EBAY | | JOLSE
Elizavecca Galactomyces Premium Ample EBAY | | JOLSE
Mizon Skin Power Original First Essence EBAY
SK-II Facial Treatment Essence EBAY | | Yesstyle
Isntree TW-Real BIFIDA Ampoule EBAY | | JOLSE ♥
Missha Time Revolution Borabit Night Repair Ampoule EBAY | | JOLSE ♥
Elizavecca Witch Piggy Hell Pore BIFIDA Premium Ample EBAY | | JOLSE
Blithe Crystal Iceplant Pressed Serum EBAY | | JOLSE
Benton Fermentation Eye Cream EBAY | | JOLSE ♥