Oh My Brush
december 28, 2018

Best of 2018: A Legjobb Koreai és Japán Termékek

Rengeteg terméket teszteltem ebben az évben is, s mivel csak azokról szeretek írni, amelyek beváltak, ezért nehéz volt összehozni ezt a listát. Igyekeztem tényleg csak a legjobbakat felsorolni, amelyeket szívesen újravennék, amiket szerintem mindenkinek érdemes kipróbálni. Mutatom is, hogy szerintem mi volt 2018-ban a legjobb fényvédő, lemosó, szérum, sminktermék stb. 🙂

Főleg koreai termékeket mutattam be idén a blogon, hiszen ezekre még mindig igaz, hogy ár-érték arányban a legjobbak, de azért lesz pár japán kozmetikum is, nem hagyhattam ki ezeket! 🙂 Az összeállításnál gondot okoztak a már nem kapható vagy olyan termékek, amiket egész évben szerettem, de a teszt tavaly került fel a blogra stb. Végül ezeket a szempontokat vettem figyelembe az egyszerűség kedvéért:

  • 2018-ban teszteltem/kezdtem el használni
  • teljes méretetű termék, nem minta
  • még gyártják

Ha már írtam a termékről tesztet, azt linkelem, illetve a beszerzési helyeket is, mint mindig! 🙂

2018 LEGJOBB TERMÉKEI AZ OH MY BRUSH BLOGON

LEMOSÓ

Évekkel ezelőtt nehéz volt igazán jó és kíméletes lemosót találni, manapság ez már egyáltalán nem probléma. A Primera érzékeny bőrre a legjobb (reggelente használtam), az Innisfree azoknak, akik inkább a habzó lemosókat szeretik (este szerettem elővenni), a Holika Holika pedig univerzális, mindenkinek tökéletes, reggel és este is szívesen használom. Ezekkel nem lehet mellényúlni, rangsorolni sem tudok, tökéletesek.

Primera Soothing Sensitive Gel Cleanser TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Innisfree Blueberry Rebalancing 5.5 Cleanser TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Holika Holika Less On Skin Micellar Cleansing Gel TESZT | | Chokchok vagy EBAY

TONIK

Tonikból is vannak jobbnál jobb darabok, ez az egyik kedvenc lépésem egyébként az arcápolási rutinban. Idén a Benton újdonsága tűnt a legjobbnak, egyszerű, mégis izgalmas, viszont “csak” 180 ml-es, másba nem tudok belekötni! 🙂

Benton Cacao Moist and Mild Toner TESZT | |  EBAY

SZÉRUM

Itt nem tudtam választani, kicsit túlzásba estem, de mindegyik termék szuper! Igazából egyik sem szérum, hanem ampulla vagy esszencia, de a lényegen ez nem változtat. Az Isntree márka az idei év nagy kedvence nálam, gyönyörű összetevőkkel dolgoznak, a BIFIDA szérum a Missha Borabit és az Estee Lauder hasonmása, csak szerintem sokkal kíméletesebb. A C és B3 vitamint tartalmazó ampulla pedig szintén kihagyhatatlan darab, hamar el is kapkodták. A japán Melano CC-t én még csak most teszteltem, s engem is meggyőzött, tényleg egy remek és olcsó, C vitaminos szérumról van szó. A Tosowoong és a COSRX egy-egy összetevőre koncentrál, nem olyan izgalmasak, de nagyon jók, ez nem vitás.

Tosowoong Propolis Sparkle Ampoule TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Isntree TW-Real BIFIDA Ampoule TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Isntree C-Niacin Toning Ampoule TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Melano CC Spot Treatment Essence TESZT | | EBAY
COSRX Centella Blemish Ampule TESZT | | JOLSE vagy EBAY

ARCKRÉM

A Primera esszencia könnyű krém, érzékeny bőrre szívből ajánlom. Az olcsóbbak közül pedig (hosszú gondolkodás után) a Tony Moly népszerű darabja lett a befutó: az állaga tökéletes, szinte minden bőrtípusra jó, kellemes, jól hidratál. Csak azoknak nem ajánlom, akiknek nagyon száraz a bőrük és/vagy kerülik az illóolajokat.

Primera Soothing Sensitive Essence TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Tony Moly Chok Chok Green Tea Watery Cream TESZT | | JOLSE vagy EBAY

SZEMKRÉM

Az első szemkrém, amit hősiesen kenek minden nap, nem felejtem el, hiába vagyok lusta… Az állaga ennek is remek, jól hidratál, de mégsem érezni a bőrön, pont ilyet kerestem. Már ezer éve írtam volna róla tesztet, ha kapható lenne, de az utóbbi hónapokban nincs készleten. Jövőre biztosan lesz még belőle, a trónról viszont 2018-ban nem tudta más termék letasztítani. 🙂

May Coop Raw Eye Contour TESZT | | JOLSE vagy EBAY

HÁMLASZTÓ

Próbáltam több fajta AHA-t, BHA-t, PHA hámlasztókat, de egyértelműen ezt szerettem a legjobban. Az összetevőlista gyönyörű, a termék hatásos, mégis gyengéd a bőrhöz, mindenkinek és minden bőrtípusra ajánlom, igazi must have darab (ritkán mondok ilyet)!

Isntree Clear Skin 8% AHA Essence TESZT | | JOLSE vagy EBAY

FÉNYVÉDŐ

A Giibon azért szimpatikus, mert hidratál, láthatatlan a bőrön és olcsó, az összetevők is szépek. A Dermatory ugyan hagy egy halvány réteget, de teljesen fizikai, így a legérzékenyebb bőrre is szuper. A Bioré pedig a japán csoda, milliók kedvence, tényleg megéri kipróbálni, ha az alkohol nem probléma (természetesen nem érezni, egy nagyon hidratáló termékről van szó), de szerintem a Giibon elég közel áll hozzá, kicsit olcsóbb, érdemes annak is adni egy esélyt. Nekem mind a három tökéletes, nem tudtam választani, így marad ez a TOP 3. 🙂

Giibon Care Daily Sun Block SPF 50+ PA+++ TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Dermatory Sunthana Hypoallergenic Sun Fluid SPF50+ PA++++ TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Biore UV Aqua Rich Watery Essence SPF50+ PA++++ TESZT | |  EBAY

HAJÁPOLÓ

A Lador márka nem véletlenül olyan népszerű, tényleg értik a dolgukat. A samponnak szuperek az összetevői, ezért rendeltem meg, ilyesmi ritka Ázsiában. A Treatment (balzsam) ugyan már nem a régi, pár éve igazi csodatermék volt, de nekem az új formula is nagyon tetszik. Nem különleges, de nagyon jó. Az ampullák viszont tényleg fantasztikusak, hihetetlen, amit a hajjal tesznek, kár, hogy csak a következő hajmosásig tart a hatásuk. 🙂

Lador Triplex 3 Natural Shampoo TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Lador Hydro LPP Treatment TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Lador Perfect Hair Fill Up Ampoule TESZT | | JOLSE vagy EBAY

SMINK(LEMOSÓ)

A Lioele bb és cc krémek domináltak nálam idén, a Gold Snail volt az abszolút kedvenc. Könnyű, jól fed, gyönyörű a bőrön, de csak egy színben kapható sajnos. A Pony Effect paletta színeit szerettem idén a legjobban, a szemhéjpúderek minősége remek, a csomagolás pedig gyönyörű! S úgy tűnik, hogy találtam egy olyan szemfestéklemosót, ami tényleg mindent lehoz, lehet akármilyen tartós is a smink. Ráadásul nagyon gyengéd a bőrhöz, végre megvan a kedvencem!

Lioele Super Gold Snail BB Cream TESZT | | JOLSE vagy EBAY
PONY EFFECT Conceptual Eyes Quad TESZT | | JOLSE vagy EBAY
Etude House Lip & Eye Remover TESZT | | JOLSE vagy EBAY

MASZK

A maszkok közül a Klairs “minden mentes” újdonsága nagyon szimpatikus volt, illetve a japán Lululun is belopta magát a szívembe. Ezeket mindenkinek merem ajánlani, szuper darabok!

KLAIRS Rich Moist Soothing Tencel Sheet Mask TESZT | | EBAY
LuLuLun Balance Moisture Face Mask TESZT | | EBAY

Comments are closed.

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)