Oh My Brush
július 3, 2018

ARCÁPOLÁSI RUTINOM 2018

Ideje írnom a 2018-as arcápolási rutinomról, hiszen mindig alakítom, tökéletesítem, s persze egyre jobb termékeket találok. Leginkább olyan kozmetikumokat használok, amelyek kortól és bőrtípustól függetlenül mindenkinek jók, ezért remélem, hogy így könnyebb lesz összeállítanotok a saját rutinotokat! Nézzük akkor, hogy hogyan néz ki a reggeli és esti rutinom 2018-ban!

A régebbi bejegyzéseket is ajánlom (pl. 2015-ös téli arcápolási rutin vagy a 2016-os tavaszi rutin, 2016-os téli rutinom és a 2017-es rutin), hiszen nem ismétlem magam, ha tehetem, tehát azokban is találtok hasznos információt, tippeket és remek termékeket.

A BŐRTÍPUSOMRÓL: kombinált, zsíros T-vonallal, tág pórusokkal, pattanások után visszamaradt pigmentfoltokkal, a hormonális akne pedig még a mai napig is felüti a fejét. Fontos a ráncok megelőzése is, hiszen 33 leszek pár hónapon belül. Jó hír azoknak, akik hasonló cipőben járnak: az akne elleni küzdelemben a leghatásosabb fegyverek egyben ránctalanítanak is (pl. retinol, c vitamin, hámlasztók, fényvédő stb.), így több legyet ütünk egy csapásra! 🙂

A RUTINRÓL: Hiszek abban, hogy a jó rutin egyben szórakoztató is, tehát nem nyűg a számunkra, hanem örömmel nézünk a termékeinkre és szívesen használjuk őket. Ezért van az, hogy néhány lépés bővelkedik nálam jobbnál jobb termékekben, míg más lépések sokszor kimaradnak. Mindenki bőre más és mások az igényeink, de egy kis kísérletezéssel sikerül kialakítani azt az arcápolási rutint, amire szívesen gondolunk reggel és este is.

Az utóbbi idők kedvenceit gyűjtöttem össze, s nem, továbbra sem megyek végig minden lépésen, sőt! Szeretem pénztárcabarát, alkoholmentes termékeket, s lehetőleg parfüm se legyen benne, bár ez annyira nem zavar. Megvannak a kedvenc összetevőim is, amelyeket általában a koreai termékekben találok meg, így ezek lesznek túlsúlyban.

! Minden termékhez találtok beszerzési helyet, illetve tesztet is linkeltem, ha már írtam róluk a blogon.
! A legnagyobb kedvenceimet ezzel a jellel jelölöm majd: 
! Az alkohol-és illatanyagmentes termékek jele a következő: 

REGGELI RUTIN

1. Arclemosó
Eddig napi kétszer mostam arcot, de újabban kísérletezem: a reggeli arcmosásnál csak vizet használok, majd tonikkal törlöm át a bőrt. Gyengéd, alacsony pH értékű lemosókat választok, amelyek nem teszik tönkre a bőr természetes védőrétegét. Nehéz volt leszokni az erősen szárító, habzó lemosókról, de nagyon örülök, hogy megtettem, s mindenkinek csak ezt ajánlom!
Mamonde Pure Sensitive Cleansing Liquid TESZT | LINK  
The Saem Natural Condition Cleansing Foam TESZT | LINK
Innisfree Blueberry Rebalancing 5.5 Cleanser TESZT | LINK
PURITO Defence Barrier PH Cleanser TESZT | LINK

2. Tonik
Nagy rajongója és felhasználója vagyok a kíméletes tonikoknak. Mondom ezt úgy, hogy évekkel ezelőtt egy darab sem volt a rutinomban, de amilyen feleslegesnek tartottam ezeket akkor, olyan fontosak most a számomra! Arcmosás után jöhet a tonizálás, ez segít gyorsan visszaállítani a bőr pH értékét, hidratál (ha jót választunk) és előkészíti a bőrt a többi termék számára. Ahogy írtam, reggelente most már alapból tonikkal kezdek, arctisztításhoz is nagyon jók a koreai vattakorongokkal! Ezek puhák, a textúrájuknak hála kíméletesen tisztítanak, s szinte teljesen át tudják adni a folyadékot a bőrnek, nem nyelik el magukba.
Pyunkang Yul Mist Toner TESZT | LINK 
Klairs The Supple Preparation Unscented Toner TESZT | LINK
Benton Cacao Mild and Moist Toner TESZT | LINK  
SKINMISO Pore Purifying Toner TESZT | LINK 
By Wishtrend Mandelic Acid 5% Skin Prep Water TESZT | LINK 

VATTAKORONGOK:
Klairs Toner Mate 2 in 1 Cotton Pad TESZT | LINK 
COSRX Naturally Embo Cotton Puff TESZT | LINK

3. Arcpermet
Tonizálás helyett is használhatnám, de számomra ennek az arcpermetnek más szerepe van: a keramidok gyógyítják és egészségesen tartják a bőrt, a többi összetevő pedig hidratál.
Holika Holika Good Cera Super Ceramide Mist TESZT | LINK 

4. Hámlasztás
Próbálom gyakran előbenni a BHA hámlasztómat, ami tisztítja a pórusokat, így megelőzhetem vele a pattanások egy részét. Hetente többször használom, ha tehetem, mert úgy a leghatásosabb. Reggel csak BHA jöhet szóba, a többi hámlasztót este veszem elő.
 COSRX BHA Blackhead Power Liquid TESZT | LINK ● 

5. Ampulla/Esszencia
Az esszenciák a koreai bőrápolás legjobbjai, nem érdemes ezeket kihagyni! Rengeteg fajta van, nehéz a választás, bár mellényúlni igazából nem nagyon lehet! A fermentált összetevőket tartalmazók a legnépszerűbbek, hiszen ezek többek között a ránctalanítás mesterei is. Az ampullák általában könnyű folyadékok, egy-egy összetevőre koncentrálnak (de vannak persze kivételek). Van most két nagy kedvencem, mind a kettő a bőrnyugtató anyagokat tartalmaz, ami nekem nagyon fontos. Ezeket akár együtt is használhatjuk, a könnyebb állagtól haladunk a sűrűbb, nehezebb felé, mint mindig. A rutin velük teljesebb, s nincs is náluk jobb, ha a rétegezési technikát szeretnénk követni.
COSRX Centella Blemish Ampule TESZT | LINK ● 
Tosowoong Propolis Sparkle Ampoule TESZT | LINK 
Blithe Vital Treatment Essence 5 Energy Roots TESZT | LINK
Melano CC Intensive Anti-Spot Essence TESZT | LINK
Huxley Secret of Sahara Essence TESZT | LINK 
Elizavecca Galactomyces 100%  TESZT | LINK 

6. Lotion/Emulzió
Ezek végülis arckrémek, csak sokkal könnyebbek, hamarabb felszívódiknak, de jobban hidratálnak, mint egy esszencia vagy ampulla. Őszinte leszek, ezeket használom, akkor a következő lépés (arckrém) mindenképp kimarad és fordítva. A bőröm nem bír el túl sok hidratálást egyszerre, de száraz bőrűeknek ez egy igen fontos lépés, hiszen ezek a termékek már képesek a bőrben tartani a nedvességet, nem engedik kiszáradni.
TonyMoly The White Tea Brightening Lotion TESZT | LINK
Etude House Soon Jung 10-Free Moist Emulsion TESZT | LINK ● 
Laneige Essential Balancing Emulsion Sensitive TESZT | EBAY LINK 

7. Arckrém
Nagyon könnyű jó, koreai arckrémet találni, kicsit vissza is kell fognom magam ezen a téren. 🙂 A kedvenceim mindig azok közül kerülnek ki, amelyekre a könnyű, hamar felszívódó állag jellemző, jól hidratálnak, de nem zsírosítják el a bőrt. Ezek mellett sikerült egy nagyon jó, pattanásos bőrre való krémet is találnom, ami számomra ritkaság (COSRX). Csak egy nagyon vékony réteget viszek fel, mert az előző lépések már jól hidratálnak, bár van olyan fényvédő, ami alá inkább nem is kenek arckrémet, magában is elég.
TONYMOLY The Chok Chok Green Tea Watery Cream TESZT | LINK
Beauty of Joseon Dynasty Cream TESZT | LINK
PURITO Deep Sea Pure Water Cream TESZT | LINK
Missha NearSKIN Madecanol Cream TESZT | EBAY LINK 
COSRX Centella Blemish Cream TESZT | EBAY LINK

8. Fényvédő
Évek óta használok fényvédőt minden egyes nap! Ettől jobb ránctalanító (jobban mondva ráncmegelőző) nincs, a napfoltokat is csak ezekkel tudjuk elkerülni, úgyhogy nincs mese, kell! Nem spórolok vele, vastagon kenem a krémet, amennyit csak elbír a bőröm. A vegyes, tehát fizikai és kémiai fényvédőket tartalmazó termékek jönnek be nekem a legjobban, s egyáltalán nem zavar, ha hagynak egy kis fehér réteget maguk után, mert ezt egy kis bb krémmel eltüntetem. Melyik a legjobb fényvédő? Az, amelyiket szívesen használod! Ki kell próbálni többet, meg kell keresni az igazit vagy azt, amit hajlandó vagy használni. A koreaiak nagyon szeretik világosítani a bőrt, ezért gyakori náluk a fehér réteg, a japánok viszont a nagyon könnyű, láthatatlan darabokra szavaznak. A legjobb koreai és japán fényvédőkről itt írtam, illetve a fényvédelemről szóló bejegyzésemet is belinkelem.
A’PIEU Pure Block Tone-Up Sun Base SPF50+ PA+++ TESZT | LINK
Missha Near Skin Dustless Defense Sun Block SPF 50+ PA+++ TESZT | LINK 
Biore UV AQUA Rich Watery Gel SPF50+ PA++++ TESZT | LINK 
Too Cool for School Jean George Llong Sun Block SPF50+ PA+++ TESZT | LINK 
Benton Papaya-D Sun Cream SPF38 PA+++ TESZT | LINK
Missha Time Revolution White Cure Blanc Sun Protector SPF50+ PA+++ TESZTEBAY LINK 
Innisfree Daily UV Protection Cream No Sebum SPF35 PA+++ TESZTEBAY LINK 

+ Smink
Ezután pedig jön a smink! Erről poszt hamarosan!

ESTI RUTIN

1. Szemfestéklemosó
A kétfázisú lemosókat szeretem, ezekből öntök egy keveset a vattakorongra, azt kettéválasztom, majd hagyom hatni pár másodpercig a szememen. Ezalatt feloldja a smink nagy részét, a maradékot pedig könnyű leszedni. Az év nagy részében a Garnier lemosóját használom, mert a mi kis drogériánkban nem nagy a választák, de néha azért szeretek kísérletezni mással is.
Garnier Express 2 in 1 Eye Makeup Remover TESZT | LINK
It’s Skin Green Tea Calming Fresh Lip & Eye Remover TESZT | LINK

2. Olajos sminklemosó
Sminklemosásra csak olajos lemosókat használok, mert ezektől jobb, kíméletesebb és gyorsabb nincs: pillanatokon belül feloldja a sminket, a fényvédőt, faggyút és szennyeződést. Másfél pumpányit felviszek száraz kézzel a száraz arcra, egy kis masszírozás után pedig már moshatom is le langyos vízzel. Utána még használok egy zselés vagy habzó arclemosót és így teljesen tiszta a bőröm. Minden bőrtípusra szuper, még zsírosra is, mert ezek a lemosók sokkal könnyebbek, nem olajosak, mint azt gondolná az ember. Rengeteget kipróbáltam már, nem hiszem, hogy volt olyan, amiben csalódtam volna!
Kose Softymo Speedy Cleansing Oil TESZTEBAY LINK  
Missha Yei Hyun Cleansing Oil TESZT | LINK
The Face Shop Oil Specialist Deep Firming Cleansing Oil TESZT | LINK

3. Arclemosó
A tenyerembe nyomok egy keveset, s mivel már eleve vizes a kezem az előző lépés miatt, ezért egy kis dörzsölés után már kész is a hab, amivel arcot mosok, majd jól leöblítem. Koreai példa alapján már én sem használok törülközőt (csak a szememre), hanem inkább egyből megyek tovább a rutinommal.
Mamonde Pure Sensitive Cleansing Liquid TESZT | LINK  
The Saem Natural Condition Cleansing Foam TESZT | LINK 
Innisfree Blueberry Rebalancing 5.5 Cleanser TESZT | LINK 
PURITO Defence Barrier PH Cleanser TESZT | LINK

4. Nedves Vattakorong
Az idei év kedvencei, mindig van egy-két dobozzal a polcomon. Az esti arcmosás után áttörlöm egy nedves vattakoronggal az arcom, ami egyszerre tisztít (főleg a hajtő és nyak környékén hasznos), tonizál, a többség nagyon kevés hámlasztót is tartalmaz, s hidratálókat is. Sok az egyben termékek, amelyekről nem gondoltam, hogy ennyire jók, de mióta kipróbáltam a legelsőt, teljesen meggyőztek, nagyon hasznosak a rutinomban.
Missha Super Aqua Smooth Skin Peeling Pad TESZT | LINK 
COSRX One Step Original Clear Pad TESZT | LINK 
COSRX One Step Moisture Up Pad TESZT | LINK
ETUDE HOUSE All Caring Eraser Pad TESZT | LINK 
A’pieu Vitamin AC Pad TESZT | LINK
Whamisa Bio Peeling Párnák Vízhiányos Bőrre TESZT | LINK

5. Tonik/Arcpermet
Este jobban szeretem a szórófejes tonikokat és arcpermeteket, inkább egy kis hidratálást, esetleg hámlasztást várok tőlük, hiszen az előző lépés már eleve elvégzi a klasszikus tonikok dolgát.
Pyunkang Yul Mist Toner TESZT | LINK 
By Wishtrend Mandelic Acid 5% Skin Prep Water TESZT | LINK 
COSRX Centella Water Alcohol-Free Toner TESZT | EBAY LINK 
Holika Holika Good Cera Super Ceramide Mist TESZT | LINK 

6. Hámlasztás
6/A: Fizikai bőrradír helyett már évek óta AHA hámlasztókat használok heti 1-3 alkalommal, a bőröm állapotától és a kedvemtől függően. Hatásosabbak, kíméletesebbek, gazdaságosabbak és olyan sok mindenre jók: eltávolítják az elhalt hámsejteket (a bőr ragyogóbb lesz, s nem tömítik el a pórusokat, kevesebb pattanás alakul ki), finomítják a ráncokat, halványítják a pigmentfoltokat stb. A jelenlegi krémem 10%-os, de kezdőknek tudom ajálani a régi kedvencemet (COSRX AHA 7 Whitehead Power Liquid). Nagyon érzékeny bőrre a PHA hámlasztók sokkal jobbak, de csak kevés ilyen termék van a piacon elérhető áron. Szerencsére a COSRX kínálatában találunk egy szuper krémet, általában ezt használom, hiába nincs érzékeny bőröm. Az AHA és a PHA krémem is hidratáló, nem érzem, hogy másra is szükségem lenne, ezért a szemránckrémet még felkenem, de utána megállok a rutinomban.
6/B: Ha pedig a BHA folyadékot választottam, mert látom, hogy kell a pattanások miatt, akkor hagyom felszívódni pár percig, majd jöhet a következő lépés.
 COSRX BHA Blackhead Power Liquid TESZT | LINK ● 
COSRX PHA Moisture Renewal Power Cream TESZT | EBAY LINK ● 
NAKEUP FACE 10% AHA Scaling Cream TESZT | EBAY LINK ● 

7. Esszencia/Ampulla/Lotion
Ha a hámlasztás kimarad vagy csak BHA-t használtam, akkor a rutin többi lépésében hidratálok és jöhetnek az izgalmasabb összetevők, antioxidánsok stb. A könnyű, koreai termékek a kedvenceim, ezért itt nagy a választék, de az állaguknak hála rétegezhetem őket, egyszerre többet is elbír a bőröm. A legfolyékonyabbtól haladok a sűrűbbek, nehezebbek felé, s a kedvem, illetve a bőröm állapota határozza meg, hogy mihez nyúlok, de általában ezeket veszem elő:
COSRX Centella Blemish Ampule TESZT | LINK ● 
Tosowoong Propolis Sparkle Ampoule TESZT | LINK 
Blithe Vital Treatment Essence 5 Energy Roots TESZT | LINK
Melano CC Intensive Anti-Spot Essence TESZT | LINK
Huxley Secret of Sahara Essence TESZT | LINK 
Etude House Soon Jung 10-Free Moist Emulsion TESZT | LINK ● 
Laneige Essential Balancing Emulsion Sensitive TESZT | EBAY LINK 

8. Szérum
Szeretem, ha a szérumom olyan hatásos és fontos összetevőket tartalmaz, mint a C vitamin, retinol (A vitamin), B3 vitamin stb. Viszont nem tartom a legszükségesebb lépésnek, mert úgy gondolom, hogy a rengeteg esszencia, ampulla, fátyolmaszk stb., bőven elég nekem. A Ciracle kivételével (ez olajos, száraz bőrre tökéletes) mindegyik könnyű és hamar felszívódik, ezért is lettek a kedvenceim.
Dr.Jart+ V7 Radiance Serum TESZT | LINK 
Ciracle Vitamin ACE Sparkling Serum TESZT | LINK
SkinFood Yuja Water C Serum TESZT | LINK
Missha Time Revolution Night Repair Borabit Ampoule TESZT | EBAY LINK 

9. Arckrém
Mire ide eljutok, már szinte mindent megkapott a bőröm, maximum egy nagyon vékony réteg krémet viszek fel, de szárazabb bőrtípusoknak kötelező. Az arckrém nemcsak hidratál, hanem bent is tartják a nedvességet, megakadályozzák a bőr kiszáradását. Nekem a Missha és a COSRX a kedvenceim, mert nincs illatuk, de a Beauty of Joseon Dynasty és a Chok Chok egy álom: az állaguk is a hatásuk szuper!
TONYMOLY The Chok Chok Green Tea Watery Cream TESZT | LINK
Beauty of Joseon Dynasty Cream TESZT | LINK
PURITO Deep Sea Pure Water Cream TESZT | LINK
Missha NearSKIN Madecanol Cream TESZT | EBAY LINK 
COSRX Centella Blemish Cream TESZT | EBAY LINK

10. Szemkrém
Szinte minden terméket felkenek a szememre is (kivéve a hámlasztók), ezért sokáig nem éreztem szükségét a szemránckrémeknek. Viszont 33 évesen butaság lenne kihagyni ezeket, úgyhogy esténként szinte mindig előveszem valamelyiket (végre sikerült erre rászoktatnom magam az utóbbi egy évben). A Skinfood verziója nagyon könnyű, nem olyan izgalmas, a Zymogen viszont egy gazdag, kellemes krém tele szuper összetevőkkel, nagyon szeretem.
SKINFOOD Gold Caviar Lifting Eye Serum TESZT | EBAY LINK
ZYMOGEN Fermented Soybean Firming Eye Cream TESZT | EBAY LINK

11. Olaj
Télen van csak erre szükségem, de száraz, irritált bőrre nagyon fontos lehet ez a lépés! Egyetlen termékem van jelenleg, ami 100% squalane, minden bőrtípusra remek választás, de régebben más olajokkal is kísérleteztem (régebbi rutin posztokban megtaláljátok mindet). Ezzel a lépéssel még egyszerűbben tarthatjuk egészségesebben a  bőr természetes védőrétegét. Az olaj a bőrben tartja a nedvességet, normalizálja a faggyútermelést, de nem tömíti el a pórusokat. Száraz, vízhiányos, aknés bőrre tudom nagyon ajánlani, télen pedig mindenkinek!
Olivarrier Fluid Oil TESZT | LINK 

12. Maszkok (Fátyol & Éjszakai)
Le a kalappal a koreai arcmaszkok előtt! Rengeteget próbáltam már az évek során, s még mindig az egyik kedvenc lépésem, hetente többször is előveszem valamelyiket!
12/A: A fátyolmaszkokat tonizálás után is használhatjuk (sokszor ezt teszem), de a rutin végén is megállják a helyüket. Csupán 15-20 percet igényelnek, miközben tudom végezni a dolgomat (főzök, gépelek stb.), de relaxáció céljára sem utolsók! Koncentrált esszenciában/szérumban áznak, amit kiválóan átadnak a bőrnek, s sokszor napokig élvezhetjük a hatásukat.
12/B: Az éjszakai pakolások pedig olyan krémek, amiket a rutinunk legvégén használhatunk, de sokszor az arckrém szerepét is kiválthatjuk velük. Nemcsak hidratálnak, de védőréteget alkotnak a bőrön, így az előtte felkent termékek jobban ki tudják fejteni a hatásukat, illetve megakadályozzák a bőr kiszáradását. Először feleslegesnek tűnhetnek, de egy-két használat után meggyőzik az embert! 🙂
Cosrx Ultimate Moisturizing Honey Overnight Mask TESZT | LINK 
ILLIYOON Mask TESZT | LINK 
E-nature Éjszakai Pakolás Nyírfanedvvel TESZT | LINK 
Cosrx Low PH BHA Overnight Mask TESZT | LINK
Innisfree My Real Squeeze Mask TESZT | LINK
Mediheal Masks TESZT | LINK
PACKage Masks TESZT | LINK
Goodal Nature Ampoule Mask Firming TESZT | EBAY LINK 
TOSOWOONG Pure Mask Pack TESZT | EBAY LINK 
TOSOWOONG Mermaid Princess Aqua Refresh Black Mask TESZT | EBAY LINK
The Face Shop Red Ginseng Real Nature Mask TESZT | EBAY LINK 
C20 Natural Vitamin 21.5 Enhancing Sheet Mask TESZT | LINK ● 
BENTON Snail Bee High Content Mask TESZT | EBAY LINK ● 

SEGÍTSÉG RENDELÉSHEZ:

Segítség, ha még nem rendeltél eBay-ről/nincs PayPal fiókod: eBay és PayPal regisztráció (egy régebbi posztom).

A kedvenc, megbízható eladóimat linkelem mindig, de van egy teljes listám is egyébként: A Legjobb Koreai Eladók.

Az iHerb oldalán 10% kedvezményt kapsz a BIV421 kóddal! Ha pedig a “shipping saver” termékek közül válogatsz, akkor csökken a postaköltség értéke! 😉

WishTrend-en $10 a postaköltség, bár ott van a Free Shipping menüpont, s ha onnan választunk terméket, akkor nem kell majd postaköltséget fizetni, akármi mást is rendelünk még hozzá. Ha regisztráció után az Additional Information menüben az Invitation kódhoz beírjátok a 262126403 számsort, akkor $5 kedvezményt kaptok ($30 feletti rendeléshez lehet majd használni).

Minden más webshop: a kedvenc, megbízható eladóimat linkeltem, ahonnan én is vettem a termékeket.

 

Comments are closed.

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)