Életünkben először Ázsiába utaztunk, bejártuk Dél-Koreát és Japánt, amiről útinaplót írtam: első hét Koreában és első hét Japánban címmel, tehát 7-7 cikket olvashattok. Japánba nagy elvárásokkal, zéró nyelvtudással és fáradtan érkeztünk, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy pár nap alatt felfedezzük az országot, amennyire csak lehet!

2017. november 19. Reggel 8 óra, Tokió

Jól betábláztuk magunkat mára, de ki kell használni a tegnap vett metróbérletet! A Tokyo Tower az első állomásunk, hiszen útba esik, de hamar letudjuk, mert minket inkább Tokió látképe érdekel, amit szerencsére ma kétszer is megcsodálhatunk majd!

Elsétálunk a World Trade Center épületéhez, elvileg innen remek a kilátás. A közelében találunk egy Subway éttermet, ami ebédre mindig, minden országban megfelel nekünk: egy-egy zöldségel teli sonkás-sajtos szendviccsel nem lehet mellényúlni. Legalábbis eddig így volt… Sikerült kihozni a birkatürelmű japán eladót a sodrából azzal, hogy másfél szendvicset kértünk. Mindig így szoktuk, nekem egy fél, a barátomnak egy egész, mindig ő rendel, mert ugyanazt kérjük, így egyszerűbb, sosem volt még ezzel gond. Szegény srác viszont nem értette, hogy miért rendel egy ember másfelet, folyamatosan kérdezett engem, hogy én mit kérek, valahogy nem állt neki össze a kép. A sonkát végül elkezdte a sajtos dobozba dobálni, a szendvicseket nem melegítette meg, nagyon összezavarodott szegény. Én viszont akkor estem le a székről, amikor beleharaptam a nehezen megszerzett ebédünkbe: a japán majonéztől elmegy az ember életkedve! Hogy lehet a majonézt egyáltalán elrontani? Savanyú, ecetes, számomra érthetetlen ízű valami, amihez egyébként már volt szerencsém valamelyik este: kíváncsiságból vettem egy japán, instant rament, ahhoz volt “majonéz”. Ehetetlenné tette, s dobhattam ki az egészet. Pedig én aztán nem dobok ki ételt soha!

A World Trade Center elég puccos hely, megadják a módját a dolognak: a liftnél egy hölgy vár minket, aki benyomja a 40. emelet gombját nekünk, majd teljesen meghajol, úgy köszön el tőlünk. Ilyen szintű udvariassággal is csak Japánban találkozik az ember. A kilátó hatalmas, klímás, kellemes zene szól, még nincsenek is sokan, így nyugodtan tudok fényképezni, a látvány lenyűgöző! Az egyik oldalon ott van a kikötő, a másik oldalon a Tokyo Tower, közben látjuk a shinkansent elsuhanni néha-néha: egész Tokió a lábaink előtt hever. Ide belépőt kell fizetni, de nagyon megéri! Viszont egy majdnem ugyanilyen magas épületet húznak fel a Fuji felőli oldalon, ami miatt a Tokyo Tower és környéke nem látszik már, de egy kis ügyeskedéssel összejön a kívánt kép.

A következő megálló: Akihabara! Jól kezdődik, itt már végre minden színes, nyüzsgő, ahogy azt az ember Tokiótól elvárja! Rengeteg a fiatal itt, de még több a turista, egyértelmű, hogy egy népszerű helyről van szó. Még csak dél múlt, ráadásul az utcákat is lezárják hétvégén, így jól eloszlik a tömeg, a hely pedig tele van elektronikai boltokkal, játéktermekkel és szobalánynak (?) beöltözött lányok próbálják becsalogatni az embereket a sok-sok maid café egyikébe. Rendkívül utálják, ha fényképezik vagy videózzák őket, legalábbis ezt olvastam a neten, úgyhogy igyekszem mellőzni őket a videókról, de egyébként is rögtön elfordulnak, ha meglátnak egyet. Sajnos engem sem a játékok, sem az elektronikai boltok, s még a csábosan hívogató lányok sem érdekelnek, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy inkább pasiknak tudom ajánlani a helyet. 🙂

Shibuya is kihagyhatatlan elvileg, s annyit hallottunk már az itteni útkereszteződésről, hogy csak elmegyünk ide is. Átmegyünk rajta, a szemben lévő Starbucksban pedig elég jól lá rehet látni a környékre, nem véletlenül vannak itt ennyien. Pár beöltözött turista bohóckodik épp, legalább érdekesebbek lettek így a képek…

Shibuya az “igazi” Tokió, az a Tokió, amit a képekről és a TV-ből ismer az ember: hömpölyög a tömeg, ha nem figyel az ember, elsodorják, de nehéz ellenállni a látványnak, a színes feliratoknak, hangos zenével invitáló boltoknak és a különleges éttermeknek! A robot restaurant nekünk most kimarad, inkább beülünk egy legalább annyira népszerű sushi étterembe. Pár perc várakozás után végre kapunk asztalt, ahol egy monitor segítségével rendelhetünk sushit magunknak. Egy tálcán jön ki, a visszaküldő gomb benyomása után pedig már száguld is vissza üresen a konyhába. Minden finom, de nem különlegesebb vagy jobb, mint az európai sushi, viszont hatalmas élmény, az biztos!

Már sötét van, de még elmetrózunk a Metropolitan Goverment Building-hez, mert itt is van egy kilátó, ami ráadásul teljesen ingyenes! Sorbanállás, táskaátkutatás következik, de ezért a látványért megérte eljönni ide! A visszatükröződés sokat ront a videón és a képeken, de élőben csodás látványt nyújt ez a több milliós, kivilágított nagyváros!

A szállás közelében még megrohamozzuk az éjjel-nappalit, ahol már nem nagy a választék friss étel tekintetében, de nem kell félni, így is megvan az esti snack adagunk! 🙂

Még van egy teljes napunk Tokióban, amit a pihenésnek szánunk, csak a környéken nézelődünk, eszünk még amennyi belénk fér, majd 21-én irány a repülőtér és a 10 órás repülőút Finnországba, ahol majd eltöltünk egy éjszakát, de legalább újra Európában leszünk! 🙂

Kedvezményes árú Kodama shinkansen jegyek a JR Tours utazási irodánál.
Első szállást a Booking-on foglaltam.
A többi 6 szállást pedig Airbnb-n foglaltam. (új regisztrálók majdnem 10.000 Ft kedvezményt kapnak!)
Repülőjegyet a nagy keresők egyikén fogtam ki (Expedia vagy Momondo) egy error fare-nek hála nagyon olcsón.
Koreából Japánba a Tway Air-rel repültünk.