Életünkben először Ázsiába utaztunk, bejártuk Dél-Koreát és Japánt, amiről útinaplót írtam: első hét Koreában és első hét Japánban címmel, tehát 7-7 cikket olvashattok. Japánba nagy elvárásokkal, zéró nyelvtudással és fáradtan érkeztünk, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy pár nap alatt felfedezzük az országot, amennyire csak lehet!

2017. november 16. Reggel 5 óra, Oszaka

Hajnalban kelünk, mert a tömeg előtt szeretnénk eljutni a Fushimi Inari sintó szentélyhez. Van bérletünk, a vonatállomásig pedig veszünk metrójegyet. Egyszerű, nem? Nem igazán… Mindig a tömegközlekedést használjuk, bejártunk már rengeteg, több milliós fővárost, de Japán még a tapasztalt utazókon is kifog ezek szerint. S most már legalább értem, hogy miért jár mindenki feltölthető kártyákkal jegy helyett… A gépből nem tudjuk elővarázsolni a jegyeket, hajnalok hajnalán meg sehol senki, segítséget sem tudunk kérni. Eleve csak 4 vonal látható a monitoron, nekünk meg egy másik kellene a Google szerint, úgyhogy már itt zavaros az egész, az árat sem tudjuk kiszámolni. Telnek a percek, fő fel az agyvizem, mire végre meglátok egy biztonsági őrt (?). Nem beszéljük egymás nyelvét, de megoldjuk a dolgot: mutatja, hogy kell még bele pénz, aztán kiválaszt egy opciót (sosem jöttünk volna rá, hogy az kell nekünk, de vajon ő honnan tudta…), s kész. VÉGRE mehetünk tovább!

A következő állomáson követjük a jeleket, bár alig van belőlük, de csak nem lehet olyan nehéz megtalálni a vasútállomást! Körbejárjuk az egészet, a jelek mindig elfogynak a semmi közepén, a végén már a föld felett megyünk pár háztömböt, most már a Google vezet minket, de csak ugyanott kötünk ki… Végül elmegyek ahhoz a kapuhoz, ami úgy néz ki, mintha visszavezetne a metróhoz, s kiderül, hogy csak nekem volt igazam, erre kell menni! Itt már nem érdekelt semmi, fogtam magam és felugrottam a szerelvényre, ami épp akkor jött, amikor leértünk a lépcsőn. Rossz vonatra csak nem szállhatunk fel!? Egy-két öltönyös pasit kivéve üres a kocsi, kicsit furcsán néznek ránk, én pedig előveszem a Google térképet, s csak reménykedem, hogy jó vonatra szálltunk.

Minden állomáson megállunk, s még egy óra múlva is igen messze vagyunk a célunktól, de amikor már a sokadik gyorsvonat suhan el mellettünk, akkor leesik: rossz vonatra szálltunk… Már mindegy, azt a fél órát már kibírjuk, de a tömeget így már biztosan nem tudjuk elkerülni, feleslegesen keltünk olyan korán.

A Fushimi Inari bakancslistás mióta először megláttam egy videóban. Pár turista van csak rajtunk kívül, szerencsénk van, úgyhogy elő is vesszük a kamerákat. A gabona istenének emelt sintó szentély az egyik legszebb, legkülönlegesebb látnivaló Japánban: 10 ezer torii kapu vezet fel a hegyre, amelyeket még gyönyörűbbre festenek a felkelő napsugarak. A táj maga sem rossz, Kiotó környéke ősszel a legszebb színekbe öltözik, s ebből még november közepén is látszik valami. Nem megyünk fel a tetejére, mert egyre kevesebb és egyre kopottabbak a torii kapuk, úgyhogy kb. félúton visszafordulunk.

Követjük a “Return Way” feliratot, tehát nem mehetünk vissza ugyanott, ahonnan jöttünk. Senkit nem látunk itt, csak mi vagyunk szabálykövetők ezek szerint, s hamarosan le is esik, hogy miért: sírköveken kívül semmi mást nem látni, kicsit még talán félelmetes is. Csalódottan sietek le a lépcsőn, sajnálom, hogy itt jöttünk le, de megértem: ha hatalmas a tömeg, akkor muszáj külön útra terelni az embereket. Amikor leérünk már millióan vannak, belegondolni is rossz, hogy mennyien lesznek még! Irány vissza a vonatállomásra, mert ha már itt vagyunk, meg kell nézni Kiotót is!

Cél nélkül jöttünk, tehát bármilyen látványosságnak örülünk, de a véletlenül talált hatalmas, buddhista templomtól leesett az állunk! A fekete szín dominál, tehát nem feltűnő kívülről, de a méreteket nem lehet letagadni. A világ egyik legnagyobb fából készült épületéről van szó, eltörpülnek az emberek a közelében. Bent viszont minden csodaszép, díszes, épp meditálnak/imádkoznak (nem ismerem ezt a vállást), úgyhogy beülünk pár percre mi is, ami egy végtelenül kellemes és nyugtató élmény, nem is gondoltam volna! Fényképezni sajnos nem lehet, ami szomorú, mert annyira gyönyörű a terem!

A közelben találtunk egy hangulatosnak tűnő helyet, ahol én természetesen curryt rendeltem, mi mást? A barátomnak viszont hiányozhatnak a koreai ízek, mert valamilyen húst kér kimchivel… 😀 Nekem nagyon bejön a japán konyha, annyi íz keveredik, mégis tökéletes harmóniát alkotnak.

Ezután még gyalogolunk pár órát, mert rengeteg a látnivaló. Túl korán van még ahhoz, hogy valódi gésák jöjjenek szembe, de Gion így is érdekes. Egy igen hosszú, turistákra szakosodott bevásárlóutca végén megpillantottuk a Jaszaka-szentélyt is. Az mindenképp szuper Japánban, hogy a legtöbb helyen nincs belépő, így annyi látnivalót néz meg az ember, amennyit csak szeretne. Itt kimonóba öltözött külföldiek özönlenek jobbról-balról, hiszen a szentély és a japán kert ehhez tökéletes háttért biztosít. Mi bejárjuk még a környéket: a fő látványosságokon kívül vannak itt még szép helyek, de teljesen egyedül vagyunk, nagyon ritkán jön szembe valaki, úgyhogy elég kísérteties az egész.

Miután lejártuk a lábunkat ma is, irány Oszaka! Már sötét van, a neon fények viszont bevilágítják a központot. Rengetegen vannak, szinte csak fiatalokat látok mindenhol, akik elég komolyan vehetik a bulizást. Még csak este 8, de már ájultan fekszik az egyik a földön… A szívem összeszorul, nem szép látvány, mentő hívásán gondolkozom egy fél másodpercig, de mellette áll a barátja telefonnal a kezében, gondolom ő már intézkedett.

A szálláson még összepakolunk, mert holnap irány TOKIÓ! Az utazás fénypontja: legalábbis remélem! 🙂

Kedvezményes árú Kodama shinkansen jegyek a JR Tours utazási irodánál.
Első szállást a Booking-on foglaltam.
A többi 6 szállást pedig Airbnb-n foglaltam. (új regisztrálók majdnem 10.000 Ft kedvezményt kapnak!)
Repülőjegyet a nagy keresők egyikén fogtam ki (Expedia vagy Momondo) egy error fare-nek hála nagyon olcsón.
Koreából Japánba a Tway Air-rel repültünk.