Életünkben először Ázsiába utaztunk, bejártuk Dél-Koreát és Japánt, amiről útinaplót írtam: első hét Koreában és első hét Japánban címmel, tehát 7-7 cikket olvashattok. Japánba nagy elvárásokkal, zéró nyelvtudással és fáradtan érkeztünk, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy pár nap alatt felfedezzük az országot, amennyire csak lehet!

2017. november 14. Reggel 5 óra, Osaka

Hajnalban arra ébredni, hogy egy japán csaj torkaszakadtából kornyikál egy anime főcímdalt… Ezután már persze nem tudok visszaaludni, s az sem segít, hogy iszonyatos az izomláz a lábamban. Naponta 8-10 km-t sétálunk mióta Ázsiában vagyunk, kezdünk fáradni, de nem bánom: minden percét élvezem.

Egész nap esni fog sajnos az eső, de ettől függetlenül még tegnap eldöntöttük, hogy a központot felfedezzük ma magunknak. Hogy behozzuk a mai lemaradást, a következő napokra bérletet szeretnénk venni, hogy korlátlanul utazhassunk. Egy óra járkálás után kezdek pipa lenni: hiába vagyunk a jó címen, egyszerűen nem találjuk a Turisztikai Információs Irodát az épületben, helyette egy szinte üres, luxusmárkákkal teli bevásárlóközpontban sétálunk, mint a mérgezett egér. Én már feladtam volna, de szerencsére a férfi agy nem nyugszik, míg nem talál megoldást egy problémára, így méterekkel arrébb, végre feltűnt az épület másik szárnya… Hab a tortán, hogy innen elküldenek egy másik irodába, egy teljesen más helyre, mert… Csak! Logikus…

Japánban legalább gond nélkül tudunk pénz felvenni még a holland (maestro) bankkártyánkkal is, viszont 10 helyett csak 1 bankjegyet ad ki: csak legyen, aki elfogadja majd ezt a nagy címletet!… Szegény McDonald’s-os csajra sózzuk rá a pénzt, cserébe pedig bepillanthattam a japánok gyorséttermi szokásaiba. A lányok előtt egy kis adag sültburgonya, amit nagyon lassan eszegetnek, a férfiak pedig egy pohár itallal ülnek az asztalnál. Mindenki magában, senkinek nincs partnere, a telefonjukkal játszanak, szinte teljes a csend az étteremben. Ilyet sem láttam még soha!

Ha már itt vagyunk, akkor kipróbálom a vásárlást is: végre belevethetem magam a japán kozmetikumok világába! A boltban méterenként állnak a pletykáló eladók csoportosan, akik közül az egyik mindig odalép hozzám és elkezd magyarázni. Hiába van a kezemben a kiszemelt termék, ő mást ajánl, ami igaz, hogy teljesen másra való, de legalább háromszor drágább… Tudom én, hogy segíteni (is) akarnak, hiszen minden egyes szó japánul van a csomagoláson, de én tudom, hogy mit szeretnék, s egyébként is zavar, ha nem hagynak békén. Gyorsan leveszem a polcról a legfontosabbakat és már rohanok is ki, ennyi elég volt mára!

Megnéztük magunknak a Glico/Running Man feliratot is, hiszen itt “kötelező” fotózkodni. Annyira persze nem izgalmas, de nem lehet Osakába menni anélkül, hogy ne nézzünk el a Dotonbori negyedbe is. Itt rengeteg a turista, főleg koreaiakat hallok, akik aztán nem viccelnek: mintha az egész várost fel akarnák vásárolni! A leértékelt termékekkel teli Don Quijote boltok tele vannak, hiszen az eső elöl még azok is ide menekülnek, akiknek egyébként nincs is semmire szükségük (pl. mi…), a végeredmény pedig katasztrofális… Az így is nagyon keskeny sorok tele vannak vásárlókkal, megmozdulni sem lehet, csak állok ott percekig, se előre, se hátra, s végül nincs mese, át kell vergődnöm magam a tömegen, mielőtt rosszul lennék.

Minden bolt előtt ott van egy gép, amibe bele kell tenni az esernyőt, hogy bevonja azt egy műanyag réteggel, magyarul egy vékony, műanyag táskát húz rá. Ennek hála a boltok tiszták és szárazak maradnak, de nem tudom túl tenni magam azon, hogy mennyire megterheljük a környezetet ezzel a teljesen felesleges műanyaghasználattal…

Imádok élelmiszerboltokban nézelődni, hiszen mindig kíváncsi vagyok arra, hogy mit esznek a helyi lakosok az egyes országokban. A Foodium nevű helyet már tegnap kinéztem magamnak, nagyon szimpatikus, hiszen hatalmas a választék, ráadásul frissen sült és főtt ételeket, bento dobozokat is árulnak nagyon jó áron. A gyümölcs itt is aranyárban van, mint Koreában, de ezt már megszoktuk.

Vacsorára természetesen egy tányér meleg rament szeretnénk, így be is ülünk egy helyre, amit a Google értékelések alapján találtam. Itt is kint rendeltünk egy gépből, de minden csak japánul volt kiírva: szerencsére szeretjük a meglepetéseket! 🙂 Bent néhány helyi lakos és üzletember evett csendesen, magányosan, tipikus japán kép ez. Ahogy végeztek, már mentek is tovább. Egy-egy hatalmas adag ramen került elénk, a tetején sertéshús, zöldhagyma, s még magam is meglepődtem, hogy mennyire ízlik, pedig nem vagyok egy nagy húsevő. A japán konyha egy teljesen más kategória, s már előre tudom, hogy a következő pár napban több kilót fogok felszedni!

Zavar egyébként, hogy nem tudok japánul, nem kommunikálunk szinte senkivel, hiszen ők meg angolul nem beszélnek egy szót sem. Koreában végtelenül otthon éreztem magam, egy pici nyelvismeret rengeteget jelent, itt pedig ez hiányzik nekem nagyon. Legközelebb jobban felkészülök! (Remélem, lesz legközelebb!) 🙂

A pocket wifi-t IMÁDOM! A japán szállásadók általában ingyen adják ezeket, rendkívül hasznos kis dolog ez, s persze tovább is bírja, mintha csak a telefont használnánk. Cserébe mindig magunkkal kell vinnünk, de befér a táskába, zsebbe, nem probléma! Arra viszont nem számítottam, hogy nem találunk majd átalakítót: millió boltot végigjártunk, de úgy tűnik, hogy elektronikai üzletet kell majd keresnünk, különben a laptopot és a kamerát így nem tudjuk feltölteni, ezek nem USB-vel működnek.

Holnap korán kelünk, mert ideje felfedezni Osakát a 24 órás bérlettel a kezünkben!

Első szállást a Booking-on foglaltam.
A többi 6 szállást pedig Airbnb-n foglaltam. (új regisztrálók majdnem 10.000 Ft kedvezményt kapnak!)
Repülőjegyet a nagy keresők egyikén fogtam ki (Expedia vagy Momondo) egy error fare-nek hála nagyon olcsón.
Koreából Japánba a Tway Air-rel repültünk.