Életünkben először Ázsiába utaztunk, bejártuk Dél-Koreát és Japánt, amiről útinaplót írtam: első hét Koreában és első hét Japánban címmel, tehát 7-7 cikket olvashattok. Japánba nagy elvárásokkal, zéró nyelvtudással és fáradtan érkeztünk, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy pár nap alatt felfedezzük az országot, amennyire csak lehet!

2017. november 13. Reggel 10 óra, Osaka, Kansai repülőtér

Japán már a repülő ablakából is gyönyörű látványt nyújt: hegyek, völgyek, városok, erdők, öblök, tenger, minden van, amit el tudunk képzelni. Osaka reptere különleges, ugyanis a tengerre épült egy mesterséges szigetre a gyakori földrengések miatt: élőben hihetetlen élmény oda érkezni! Percekig a víz felett siklik a repülő, a szárazföld közelében sem vagyunk, s még landoláskor is jóformán csak a tengert látjuk.

Minden egyszerűen és gyorsan megy, hiszen korán van még, nem nagy a tömeg, hamar megkapjuk a pecsétet, jobban mondva matricát az útlevélbe, s már indulunk is jegyet venni a vonatra. Egy üveg vizet veszek, míg a barátom elmegy jent felvenni, de a boltban teljesen sokkolom az eladót, aki egy szót sem tud angolul, kapkod össze-vissza, izgatott, s nem a jó értelemben. Szegényt megizzasztottam már korán reggel, de nem gondoltam volna, hogy egy nemzetközi repteren a mastercardos fizetés ennyire nagy szám lehet…

Odaállunk a jegykiadó automatához, reflexből benyomjuk az “English” feliratot a monitoron, s várjuk, hogy angolra váltson. Erre a falból kinyílik egy kis ablak, egy férfi kihajol belőle, mutatja, hogy kettőt kérünk-e, s ahogy beüti a gépbe, már el is tűnik ugyanolyan sebességgel, ahogy jött. Mi összenézünk, nem hiszünk a szemünknek, de ez van: a világ egyik legfejlettebb országában nincs angol nyelv a jegykiadónál, inkább egy embert ültetnek a fal mögé. WOW!

A vonatból is csak a tengert látjuk percekig, majd végre elérjük a szárazföldet, s megjelennek a tipikus, pici, japán házak, én pedig odaszólok a barátomnak: “MEGÉRKEZTÜNK JAPÁNBA!” Koreát már nagyon megszoktuk az elmúlt hetekben, még maradtunk volna szívesen, de azért Japánra is kíváncsiak voltunk, s most már egyre izgatottabb vagyok!

A vasútállomástól gyalog indulunk el a szállás felé, ami ugyan nincs messze, de a nagy bőröndökkel átsétálni Osaka legnyüzsgőbb utcáin elég fárasztó tud lenni. Az idő szerencsére gyönyörű, süt a nap, a télikabátot le is cserélem a dzsekire: nem hiszem el, hogy november közepén Ázsia ezen részén ennyire kellemes az időjárás!

Útközben megállunk egy pici étterem előtt. Be sem kell menni, kintről lehet az automatából rendelni ételt, ami kiadja a jegyet, bent elveszik, s pár perc múlva már ehetünk is. Senkihez nem kell szólni, semmi japán vagy angoltudás nem kell hozzá, kép van minden ételhez, a legszimpatikusabbat kiválasztjuk és kész. A hely nem nagy, mindenki magában eszik a pultnál, nincs beszélgetés, ahogy megették, már mennek is, viszont így is hangulatos az étterem. A japán curry világhírű, természetesen ezt rendeltem magamnak, a barátom pedig rántott csirkét kért, azt elrontani nem lehet. A leves és a víz itt is ingyen van, mint Koreában, az első ebédünk Japánban pedig igazán jól sikerült: meglepően finom minden, a curry édes, s nem fűszeres, tökéletesen illik a rizshez: ebből nekem még kell!

Már közel vagyunk a célhoz, de kiülünk inkább a lakás mögötti játszótérre, mert túl korán érkeztünk. Itt talán még több éjjel-nappali van, mint Koreában, vettünk is pár finomságot, hogy jobban teljen az idő. Közben jönnek-mennek az emberek: idősebbek ülnek le a padra dohányozni (a játszótér közepén???), egy fiatal srác biciklivel jön, hogy itt ebédeljen, egy középkorú nő pedig elkezd edzeni a korláton. Csak nézünk, hogy mennyire erős, mi fele annyi idősek vagyunk, de nem tudnánk utána csinálni.

Egy idő után szeretnénk már nagyon elfoglalni a lakást, így bemegyünk az épületbe, bár előtte még jól lelocsol a gondnok vagy az egyik lakó, mert megálltam két másodpercre készíteni egy képet a minden sarkon ott álló, színes italautomaták egyikéről. A baj viszont csak most jön: hiába beszéltük meg a tulajjal, hogy bedobja a kulcsot a postaládába, nem tudjuk kinyitni. Internetünk nincs, mert a szobával együtt járt a pocket wifi, azt fogjuk majd használni, de most mit csináljunk? Sms-t írok, bár tudom, hogy nem tud angolul, végig japánul levelezett velem, így nem is válaszolt (ha egyáltalán jó számra küldtem az üzenetet…). A kulcsot látom a postaládában, de nincs más hátra, várunk, hátha jön a takarító vagy hátha megkapjuk a kódot. Egy japán lány jön be az ajtón, aki fogja magát, benyúl az egyik postaládába és kiveszi a kulcsot. Ó, hogy ez így működik? Megpróbálom én is, s bár nagyon vékony kézfejem van, de túl nagy, nem fér be rendesen, így nem érem el a kulcsot. Eszembe jut, hogy van egy fém, hajlítható karkötőm a bőröndben (mire nem jók az eBay 99 centes cuccai…): ezzel pillanatok alatt kihalászom a kulcsot és már liftezünk is fel a lakásba.

A szállás nem nagy, de annyira olcsó volt, hogy már ez is túltesz az elvárásaimon. Van fürdőszoba, pici terasz, két ágy, s egy mini konyha hűtővel, mikróval: tökéletes erre a pár napra! Az vicces, hogy akármilyen kicsi is egy lakás és a fürdőszoba, akkor sem zuhanyzót, hanem kádat tesznek bele, mert a japánok csak így hajlandók fürödni. Maradjunk annyiban, hogy otthon a zuhanyzónk nagyobb, mint itt a kád: egy ember állva elfér benne, az a lényeg… 😀

Délután még elindulunk felfedezni a környéket, s sajnos hamar “otthon” érzem magam: a japán biciklisek rosszabbak, mint a hollandok! Percenként durva fékezésre leszek figyelmes, mintha vakon közlekednének, az utolsó pillanatban állnak csak meg, s egyértelműen nincs szabály, amit betartanának. Bicikliznek az utcán, a járdán, a zebrán, s nem is akármilyen sebességgel. Ezentúl nem mondhatok semmi negatívat a holland biciklisekről, van náluk rosszabb! Az autósok viszont végtelenül óvatosak, lassan és biztonságosan vezetnek, mindenkinek elsőbbséget adnak. Európa és Korea után már minden rosszra fel voltam készülve, de kellemesen csalódtam ezzel kapcsolatban.

A boltban veszünk pár dolgot, fizetéskor viszont nem veszi el az eladó a pénz a kezünkből. Le kell tenni egy tálcára, csak onnan hajlandó elfogadni… Továbbá nincs szemkontaktus, ránk se néz, japánul mond pár szót, s ennyi. Hú, a mindig végtelenül barátságos koreaiak után ez egy kicsit meglepő, de majd megszokjuk.

Mivel hajnalok hajnalán keltünk, hogy elérjük a reggel 8 előtt idnuló gépünket, egész nap bőröndökkel és hátizsákkal járkáltunk, ezért nagyon fáradtak vagyunk, s inkább eltesszük magunkat holnapra. Japán megvár minket! 🙂

Első szállást a Booking-on foglaltam.
A többi 6 szállást pedig Airbnb-n foglaltam. (új regisztrálók majdnem 10.000 Ft kedvezményt kapnak!)
Repülőjegyet a nagy keresők egyikén fogtam ki (Expedia vagy Momondo) egy error fare-nek hála nagyon olcsón.
Koreából Japánba a Tway Air-rel repültünk.