Életemben először Dél-Koreába utaztam, amiről naplót vezettem az első napokban. Hogy milyen érzés először elhagyni Európát, s végre kipróbálni magam abban az országban, amiről már olyan sokat álmodoztam? A rengeteg öröm mellett nehézségek is felütik a fejüket egy majdnem 1 hónapos ázsiai út során, de megcsináltuk és nagyon élveztük! Gyertek velem Koreába, aztán pedig Japánba! 🙂

2017. október 31. Reggel 10 óra, Szöul, Jongno-gu

A nagy út előtt, csak 5 éjszakát foglaltam le előre, mert az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy tényleg Ázsiába repülünk… Ezért most ideje kijelentkezni, s ma átköltözünk Gangnam-be! Kicsit sajnálom, mert eléggé a szívünkhez nőtt a belváros, de szeretnénk minél jobban megismerni Szöult, úgyhogy jó ötletlek tartom, ha más kerületekben is lakunk pár napig.

Eddig még nem használtuk a híresen egyszerű és nagyszerű koreai tömegközlekedést, de ma muszáj lesz! A barátom be is szalad a 7eleven-be két T-money kártyáért, ezzel a legpraktikusabb az utazás és mindenre érvényes. Kiválasztotta nekem a legcukibbat, imádom, ezért el is döntöm, hogy ezt bizony elteszem emlékbe!

A metróban kicsit tanácstalanok vagyunk, mert nem tudjuk elképzelni, hogy hogyan is tudnánk átmenni a kapun a két nagy bőrönddel… Csak állunk és tanakodunk, mire egy koreai nő odajön és kinyitja nekünk a mozgássérülteknek fenntartott kaput. Kézzel! Ó, szóval ez nyitva van mindig… 😀 A nő egy szót sem szól, már rohan is tovább, s egy pillanat alatt nyoma vész a tömegben. A koreaiak segítőkészségén még mindig meg tuduk lepődni, de annyira tisztelem őket érte!

Természetesen egyből leültünk az időseknek fenntartott helyre, de hamar megláttuk a feliratot, úgyhogy inkább átülünk máshova. Hamarosan rájövünk ugyan, hogy ezzel a szabállyal nem nagyon foglalkozik itt senki, de nekünk legalább tiszta a lelkiismeretünk… :p Az interneten sokan panaszkodnak arra, hogy idegenként kerülik őket a koreaiak a metrón, inkább körülállják, de akkor sem ülnek le melléjük. Kíváncsi voltam tehát, hogy mi fog történni, de pár percen belül leült mellém egy idősebb nő (hiába volt félig üres a kocsi), s még csak véletlenül sem gondolkodott rajta egy percig sem. A kb. fél órás út során senki nem nézett ránk furcsán, végig ült mellettem valaki, úgyhogy ennyit erről.

Felhőkarcolók fogadnak minket, ahogy feljöttünk az aluljáróból, egy teljesen más világba csöppentünk. Üzletemberek rohannak aktatáskával, ki-be szállnak a taxikból, égig érő irodaházak állnak minden négyzetméteren, a zaj is nagyobb, de még mindig barátságosnak tűnik a hely. Ahogy előveszi a barátom a mobilját, hogy megkeresse a lakás címét, mellénk áll egy középkorú, öltönyös férfi, aki épp kávészünetet tart, s már fel is ajánlja a segítségét. Van térképünk és internetünk, az AirBnb tulaja is képes útmutatót küldött, nem lenne útbaigazításra szükségünk, de jól esik, ez a fajta bánásmód! A lakás gyönyörű, hatalmas az előző szálláshoz képest, ráadásul teraszunk is van: nagyon szívesen élnék itt! Fel is veszünk egy house tour videót, hátha érdekesnek találják majd a követőim Youtube-on!

Éhesek és fáradtak vagyunk, ezért is utálok annyira nagy bőrönddel utazni, de 1 hónapra azért csak kellett ezt-azt magunkkal hozni… Mivel van konyha a lakásban, ezért főzni is szeretnék, így elmegyünk az élelmiszerboltba, amit a tulaj ajánlott. Kicsit sokkol a látvány, amikor odaérünk, ugyanis egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam. Nem is értem, hogy miért gondoltam, hogy Koreában is millió, kisebb-nagyobb élelmiszerbolt lesz majd, mint Európában, hiszen akkor felesleges lenne az a rengeteg éjjel-nappali (7eleven, GS25 és társaik). Ez egy beltéri piac volt, friss hallal, gyümölcsökkel, a koreai ételekhez való alapanyagokkal, de instant levesen és tojáson kívül nem nagyon találtam mást, amit én magam is el tudnék készíteni, úgyhogy inkább letettem a konyhát meghódító tervemről. Nem probléma, hiszen olcsón lehet főtt ételhez jutni (bibimbap, kimbap, ramen stb.), szeretjük is ezeket, ha pedig már Koreában vagyunk, akkor miért ne ehetnénk ilyesmit minden egyes nap?

Felfedezzük a környéket, ami azt jelenti, hogy visszamegyünk Gangnam Station megállóhoz is. Az aluljáró itt egy földalatti kisváros, van itt minden, ami a felszínen is: ruha és kozmetikai boltok egymás hátán, street food, kisebb kajázdák minden mennyiségben. Kilométereken keresztül sétálhatunk a város alatt, de a boltok száma és a tömeg akkor sem csökken. Rossz időben mennyivel jobb lehet itt, mint fent! Értékelem a helyet nagyon!

A kíváncsiság nem hagy nyugodni, így betérünk egy igazi, beülős (és nem take out) Burger King-be. Rengeteg videót láttam már, amiben a koreai és japán gyorséttermek különlegességeit mutatják be, de vajon tényleg lehet itt sültkrumplit tej- és fehércsokis szósszal kérni? Nos, hamar leesett, hogy az a McDonalds, de már nem fordulunk ki, inkább rendelünk egy teljesen egyszerű hamburgert kólával, mert semmi furcsaságot nem fedeztem fel a menün. Közben végig bámulunk ki az ablakon, lassan a földet éri az állunk: ennyi drága kocsit egy helyen még soha nem láttunk, hiába jártuk be Nyugat-Európát! Az autó itt státuszszimbólum, Gangnam Szöul leggazdagabb negyede, így nem is lepődöm meg, de azért elkönyvelem magamban ezt a tényt is.

Ahogy sétálunk vissza, észreveszem, hogy hosszú sor áll a járdán, ami csak nő és nő, úgyhogy izgatott leszek: valami szuper étterem lehet ez, ahova megéri órákat várni? Hamarosan rájövök viszont, hogy ez a rengeteg ember a buszra vár! Egyesével állnak egymás után, a rendszer szemmel látható, senki nem furakodik előre, mindenki a telefonjával szórakoztatja magát míg rájuk nem kerül a sor. Helyközi buszok lehetnek ezek, de még mindig nem hiszem el, hogy mennyire rendezetten és okosan kezelik a hazautazást a koreaiak. Ez Európában nem működne… 😀

Első szállást a Booking-on foglaltam.
A többi 6 szállást pedig Airbnb-n foglaltam. (új regisztrálók majdnem 10.000 Ft kedvezményt kapnak!)
Repülőjegyet a nagy keresők egyikén fogtam ki (Expedia vagy Momondo) egy error fare-nek hála nagyon olcsón.
Koreából Japánba a Tway Air-rel repültünk.
Sok hasznos információ Koreába utazó turistáknak a VisitKorea oldalán.