Oh My Brush
január 16, 2017

TonyMoly x Pokémon

Nehéz elmenni a TonyMoly x Pokémon kollekció mellett, ami egyébként folyamatosan bővül, s egyre szebb és érdekesebb termékek jelennek meg a lehető legcukibb csomagolásban. Amiket eddig próbáltam, azokra elmondható a szokásos TonyMoly minőség (kb. mint egy jó drogériás termék), bár előfordulhat, hogy pár dollárral többet kell fizetnünk a Pokémon márkanév miatt, de még így is az egyik legkedvezőbb árú koreai márkáról van szó.
Nem voltam soha hatalmas Pokémon rajongó, de Pikachu nekem is a gyenge pontom, így imádok mindent, ami vele kapcsolatos ♥ A képen látható pirosítót sajnos hamar elkapkodták, így nem volt már választási lehetőségem, ez a világos, hideg rózsaszín árnyalat lett az enyém, amit természetesen nem az én sárgás bőrömre találtak ki, de ettől függetlenül tetszik. Az ázsiai sminktrendeknek megfelelően ez egy nagyon világos, nem feltűnő árnyalat, amit a cushion szivaccsal egyszerűen felvihetünk. Ez a 01 Pink Fantasy, de van még két másik gyönyörű szín is (Rose Coral és Peach Orange), amik szerintem sokkal jobban kihasználhatóbbak, s valószínűleg jól állnak majd a legtöbb bőrtónuson. Örülök egyébként, hogy a TonyMoly-nak sikerült megszerezni a jogokat a Pokémontól, így legalább mindenki számára elérhető áron kaphatók a termékek, s bárki kialakíthat egy szuper kis kollekciót, ha épp azt szeretne 🙂 S persze ajándéknak sem utolsók ezek a szépségek! 🙂 Egyébként a cushion alapozók után a pirosítók is meggyőztek, ezeket általában egy por állagúval is fixálok, így a smink egész nap tartós lesz.
Az újdonságok közül, amik jelenleg mozgatják a fantáziám azok a következők: fátyolmaszkok, neszesszer, cushion bb krém, lehúzható maszk, szempillaspirál stb. ♥ Mivel a termékek folyamatosan cserélődnek, a kollekció megújul, ezért nem biztos, hogy mindenből van készleten, mikor kiteszem ezt a posztot, de nem kell csüggedni: szebbnél szebb dogok jönnek velem szembe folymatosan, így linkelem mindet. A jelenleg elérhető termékeket megtaláljátok a Jolse-nél vagy az ebay-n.

TonyMoly x Pokémon a Jolse webshopban
VAGY:
Minden termék az eBay-n.

 


Viki szerint:

  1. Gyönyörű csomagolás
  2. Egyre bővülő választék
  3. Pokémon rajongóknak kötelező :)
  1. A szokásosnál magasabb ár
Támogasd az oldalt!

Comments are closed.

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)