Frissített, részletesebb poszt a nappali és esti arcápolási rutinomról, mert évszakot váltottunk, illetve fefedeztem pár szuper terméket, így van miről mesélnem! 🙂 Új olvasóknak talán hasznos lehet, ezért linkelem: írtam már ehhez hasonló bejegyzéseket (pl. 2015-ös téli arcápolási rutin és 2016-os tavaszi rutin), amikre talán hivatkozni is fogok itt, illetve kezdőknek ajánlom az első átolvasását is, mert sok-sok információt tartalmaz 🙂
Nem árt tudni pár dolgot rólam és a bőrömről, ezért bemutatkozom 🙂 31 éves leszek pár héten belül (januárban), a bőröm kombinált, hormonális aknéra hajlamos zsíros T-vonallal, tág pórusokkal, pattanások után visszamaradt pigmentfoltokkal, s ennyi idősen már természetesen fontos a ráncok megelőzése is. Pár évvel ezelőtt volt egy rettentő időszakom, amikor minden összejött és elhatalmaskodott rajtam az akne, amit a mai napig nem mertem nektek megmutatni, annyira szörnyű volt, de egyszer csak összejön egy ezzel kapcsolatos cikk is 🙂 Úgy érzem, hogy 2016-ra sikerült kialakítani egy olyan rutint, aminek hála jobban érzem magam a bőrömben, s sok olyan terméket fedeztem fel, amikre mindig számíthatok. Ebből az is következik, hogy ellustultam: nincs olyan nap, hogy a rutinomon teljesen végigmennék este, csak azt kenem magamra, amihez épp kedvem van. Tehát nehogy azt gondoljátok, hogy egyetlen nap ennyi minden kerül a fejemre, egyszerűen csak szeretem, ha van választási lehetőségem, így soha nem unalmas a rutin, mindig izgalmas, hogy ma épp mit választok majd.
Ahogy megszoktátok tőlem, továbbra is pénztárcabarát, lehetőleg alkohol- és parfümmentes termékekre szavazok, de nem érzékeny a bőröm, ezért megtehetem, hogy rugalmasan kezelem az összetevőket. Ráncok megelőzésére viszont érdemes többet költeni: nem spórolni a fényvédővel, szuper hatóanyagokat tartalmazó szérumokat beszerezni stb. Ezért is szeretek koreai esszenciákat és szérumokat viszontlátni a polcomon, ők ehhez nagyon értenek, de láthatjátok majd, hogy a termékek származási helye teljesen mindegy a számomra, csak használjon: van európai, amerikai, koreai, japán stb. a felsorolásban. Nem vagyok márka- és termékhű sem, bár természetesen vannak kedvenceim, de szívesen kísérletezem és próbálok ki újdonságokat. A kíváncsiságom által felfedeztem, hogy nekem igazából olyan összetevők működnek, amik fel sem tűnnek az én bőrtípusomnak szánít írásokban, ajánlókban vagy termékcsaládokban, így ha egyetlen tippet adhatok csak, akkor az az lenne, hogy legyetek nyitottak, hallgassatok a bőrötökre, érdemes kísérletezni!
! Még valami: hormonális fogamzásgátlót (vagy egyéb gyógyszereket) nem használok, mert bár azoktól tökéletes volt a bőröm főiskolás koromban, de nem szeretnék már ilyesmivel élni, ugyanis az elhagyása után soha nem látott formát öltött rajtam az akne, kihullott a hajam és még sorolhatnám. Inkább próbálom magam rendezni a problémáimat 🙂
! Minden termékhez találtok beszerzési helyet (kedvenc, megbízható eladóim), illetve tesztet is linkeltem, de már írtam róluk a blogon.
! A blog tetején található menüben a TESZTEK pont, ott kategóriára bontva kereshettek a blogon már bemutatott termékekről. Ez hasznos, mert ebben a bejegyzésben csak az éppen most használt termékeket linkeltem be, de sok jót próbáltam már az évek során 🙂
! A legnagyobb kedvenceimet ezzel a jellel jelölöm majd: ♥
! Az alkohol-és parfümmentes termékek jele a következő: ●
REGGELI RUTIN
Cél: lemosni az éjszaka során felgyülemlett faggyút, hidratálni a bőrt, de kerülni a nehezebb, olajos krémeket, mert nem szeretem, ha hamar elkezd zsírosodni a homlokom. A legfontosabb viszont a fényvédelem, ez nem maradhat ki. Kora reggel ritkán van időm/kedvem a komolyabb arcápoláshoz, így csak a legfontosabbakra koncentrálok, de ha úgy adódik, akkor rétegezek néhány esszenciát vagy akár szérumot is.
1. Arclemosó
Első dolgom arcot mosni minden reggel, amihez valamilyen kíméletes lemosót használok. Régen elkövettem azt a hibát, hogy nagyon szárító és magas pH értékű termékeket vettem, mert azok után “tisztának” éreztem a bőrömet, de a húzódás nem egyenlő a tisztasággal. Az alacsony pH érték fontosságáról már írtam, ajánlom a cikket, nekem sokat segített ez az egyszerű változás a rutinomban! A NutriBiotic egy igazán univerzális darab, reggel és este is szuper, nőknek és férfiaknak is bőrtípustól függetlenül, hiszen a könnyű, gél állagot ki ne szeretné? Örök kedvenc, nagyon sokszor újravettem már, de azért kísérletezni is szeretek, így mindig van valami más is a polcon. Most épp a CeraVe hidratáló lemosója, ami nem habzik, gyengéd, az érzékenyebb bőrt célozza meg, de reggelre nekem is tökéletes.
NutriBiotic Skin Cleanser Fragrance Free TESZT | IHERB LINK ♥ ●
CeraVe Hydrating Cleanser TESZT | IHERB LINK ●
2. Tonik/Ásványvíz
A tonizálás sem maradhat ki, ami sokat segít a bőr pH értékének visszaállításában, a hidratáltság megtartásában, illetve előkészíti a bőr a további termékeknek, amik így hatásosabbak lesznek. Termálvizet több márka is árul, de nekem ásványvizes spray-m van az iHerb-ről, amiben rengeteg az ásványi anyag, de természetesen a koreai, hidratáló tonikomat is imádom, ami most az Innisfree-től van és zöldteás. Ez utóbbi nem parfümmentes, de ennyit elnézek neki. Őszinte leszek, amennyire nem érdekeltek a tonikok régen, annyira nem tudnám már elképzelni az életemet nélkülük, egy jó rutin alapjai, akárhogy is nézem. A koreaiak hívták fel rá a figyelmemet, hogy egy toniknak nem kell kegyetlenül szárítónak lennie és nem a maradék sminket kell eltávolítania (az a sminklemosó feladata teljes mértékben), ahogy mi ezt nyugaton megszoktuk… Többet használok, de reggel általában ez a kettő kerül elő.
Life Flo Health Pure Mineral Skin Spray TESZT | IHERB LINK ●
Innisfree Green Tea Moisture Skin TESZT | EBAY LINK
3. Esszencia/Lotion
A koreai esszenciák és a japán lotion-ök nagy rajongója vagyok évek óta, mindig több van a polcomon, szeretek újakat kipróbálni, bár megvannak a már jól bevált kedvenceim is. A fermentált esszenciákat tartom “felelősnek” azért, hogy már nem vízhiányos a bőröm, ugyanis a fermentált összetevőket könnyebben fel tudja venni a bőr és hatásosabbak, mint nem fermentált társaik. Nincs szerintem olyan reggel, hogy ne kenjek magamra pár cseppet legalább egyből, de ha ráérek, akkor akár többet is használok, hiszen ezeket a könnyű, hamar felszívódó termékeket rétegezni nagyon egyszerű. A ráncok megelőzésében is kivételesek, igazából így is fedezték fel ez az összetevőt (Galactomyces) Japánban: az idős, sakéfőző mesterek arca mélyen ráncos volt, a kezük viszont sima és puha, mintha ott fiatalok maradtak volna. Bár én még csak 3-4 éve használom őket rendszeresen, de meggyőződésem, hogy nekem is sokat segítenek: ha összehasonlítom a régi képeimet (blogger vagyok, gyakran fotózom az arcomat), akkor látom, hogy nem vagyok 31 évesen sem ráncosabb, mint 25 évesen. Igaz, akkor kezdtem el fényvédőt is használni, az sem elhanyagolható faktor ebben. Jelenleg a nagyon népszerű Missha esszenciákat használom, az új verziót van most meg (Moist), ez is nagyon tetszik, de a COSRX olcsóbb esszenciáit is szeretem, főleg a csigás most a kedvencem (Snail 96). A japán lotion hasonló ugyan, de ezek inkább egy-egy összetevő királynői, pl. a Hada Labo hatalmas flakonjait imádom próbáltam már: hialuronsav, arbutin, retinol, mind szuper!
Missha Time Revolution The First Treatment Essence TESZT | EBAY LINK ♥ ●
COSRX Advanced Snail 96 Mucin Power Essence TESZT | EBAY LINK ♥ ●
Benton Fermentation Essence TESZT | EBAY LINK ●
Hada Labo Super Hyaluronic Acid Moisturizing Lotion TESZT | EBAY LINK ●
4. Szérum
Reggel ritkán használok szérumot, de ha belefér, akkor a két Madre Labs üveg egyikéhez nyúlok: az egyik C vitaminos, de a kedvencem az határozottan a retinolos. Mivel azonnali hatása nincs, ezért az elején bőven kentem, nem spóroltam vele, s csak később esett le, hogy ezért hámlik le a bőröm pár nap múlva… A saját hibámból tanulva ugyan, de sikerült rájönnöm, hogy csak egy vékony réteget kell felvinnem, szó szerint pár cseppet, így tudom rendszeresen használni. Több év kísérletezés után végre tudom, hogy nekem a retinol az egyik leghatásosabb összetevő, még a benzoylperoxidtól is jobb! Aknéval foglalkozó cikkekben alig említik, a BHA-t erőltetik, pedig ha hamarabb rájövök, hogy a retinol a legjobb barátom (és még az AHA is egyébként!), akkor most nem itt tartanék, de mindegy, a lényeg, hogy most már tudom, hogy van egész jó megoldás a problémámra. A retinol nem mellesleg ráncok ellen is szuper, így több legyet ütök egy csapásra. Fényvédő használata kötelező retinol, C vitamin, AHA és BHA mellett, ezt ne feledjétek (meg amúgy is, ha el akarjuk kerülni a ráncokat)!
Madre Labs Vitamin C Facial Serum TESZT | IHERB LINK ●
Madre Labs Retinol Facial Serum TESZT | IHERB LINK ♥ ●
5. Arckrém
Az arckrém sem maradhat ki reggelente, amik közül én inkább az egyszerű darabokra szavazok, amik hidratálnak egy kicsit, jó alapot képeznek a fényvédőnek, hogy azt egyenletesen el tudjam kenni, de nem nehezek: más feladatuk nálam nincs is. Az Etude House és az Innisfree krémek érzékeny bőrre jók, “mindenmentesek”, nagyon szeretem őket (főleg az Etude House verzióját), s végülis a Mizon is kíméletes, de az annyira könnyű, inkább gél, így zsíros bőrűeknek lesz főnyeremény. A Secret Key ginszeng krémje valami eszméletlenül jó és kellemes, de az illata rettenet és erős, így nem tudom mindenkinek ajánlani, főleg nem érzékeny bőrre, de én már a felét elhasználtam, s szeretem, így itt a helye 🙂
Etude House True Relief Moist Cream TESZT | EBAY LINK ♥ ●
Innisfree The Minimum Moist Cream TESZT | EBAY LINK ●
Mizon Hyaluronic Acid Ultra Suboon Cream TESZT | EBAY LINK ●
Secret Key Red Ginseng Oriental Cream TESZT | EBAY LINK
6. Szemkrém
Sok szemkörnyékápolót próbáltam ki mire találtam egyet, amely teljes mértékben megfelel az elvárásaimnak, ez pedig ilyen. Nem mindig kapható, amit nem tudok mivel magyarázni, de legalább most már tudom, hogy a Missha tradícionális összetevőkön alapuló termékcsaládjai nagyon jók, s érdemes innen szemkrémet választani. Paula Begoun (Paula’s Choice) ugyan azt mondja, hogy szemkörnyékre is kenhetjük azt, amit az arcunkra is, de engem nem visz rá a lélek, hogy arra a vékony bőrrétegre ugyanzt tegyem, mint az arcom többi részére, hiszen a két terület igényei nem ugyanazok. Itt lehet egy kicsit hidratálóbb, sok összetevős, akár zsírosabb a krém, imádni fogja a szemkörnyéki bőr, az aktív összetevőkből (AHA, retinol, C vitamin) pedig csak mértékkel és nagyon ritkán kerül ide egy kevés. Mindenki bőre más természetesen, de nekem ez így bevált 🙂
Missha Ye Hyeon Jin-Bon Eye Cream TESZT | EBAY LINK ♥
7. Fényvédő
Fényvédő nélkül nem megyek sehova. Pont. Bár igazából akkor is van rajtam, ha egész nap ki sem mozdulok (nagyon ritkán van ilyen), hiszen így is közel ülök az ablakhoz. A reggeli rutinomat tehát ezzel fejezem be, nem spórolok a krémmel, kenek belőle bőven (az emberek többsége nem használ eleget), erre pedig még kerül fényvédős bb krém, így újrakenni már nem szoktam, hiszen nem vagyok olyan sokat kint egy átlagos napon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy éveken át kutattam a tökéletes fényvédő után, de végre megtaláltam az igazit, ez pedig a The Face Shop Power Long Lasting fényvédője. Jól kenhető, kellemes állagú, vízálló, tartós, kíméletes, nem irritál, fizikai és kémiai fényvédőket egyaránt találunk benne, kiváló védelmet nyújt hiszen SPF50+ PA+++, emellett picit színetett, de alig látszik, az ára pont jó, megfizethető és könnyen beszerezhető. Van egy kis illata, ami egyébként nagyon kellemes és finom, de negatívumot nem tudok mondani. Gondolkodás nélkül újravettem, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Aki viszont zsíros bőrrel rendelkezik, annak ajánlom az Innisfree No Sebum fényvédőt, amit szintén szeretek és használok, de a The Face Shop-os sokkal jobban fekszik a bőrömnek. Ha többet szeretnél tudni a fényvédelemről, akkor belinkeltem az erről szóló bejegyzésemet! 🙂
The Face Shop Power Long-Lasting Sun Cream SPF50+ PA+++ TESZT | EBAY LINK ♥
Innisfree Eco Safety No Sebum Sunblock SPF 35 PA+++ TESZT | EBAY LINK
ESTI RUTIN
Cél: a smink és szennyeződés maradéktalan eltávolítása, a pattanások megelőzése vagy kezelése, illetve a bőrt ellátni olyan összetevőkkel, amik átsegítik az éjszakán és tud regenerálódni. Az izgalmasabb termékek ekkor kerülnek elő, már csak azért is, mert este legalább nem kell sietni, van időm alaposabb bőrápolásra – ha kedvem van hozzá :p Ilyenkor már merek nehezebb, zsírosabb dolgokat is magamra kenni, hiszen nem megyek már emberek közé, kit érdekel, ha fényes a fejem, viszont mindig olyat választok, amit örömmel visel el a bőröm (pl. olyan olajok, amik nagyban hasonlítanak az emberi faggyúhoz, így nem termel maga a bőrünk többet).
1. Szemfestéklemosó
Évek óta ezt a kétfázisú lemosót használom a szemsmink eltávolítására. Egy vattakorongra teszek belőle, azt kettéválasztom, majd a szemeimen hagyom kb. fél percre. Ettől jobbat olcsóbban még nem találtam, pedig mindig próbálkozom más termékekkel is, de ezt legalább a drogériában is be tudom szerezni. Mindig a szemsmink lemosásával kezdem és csak utána jön az arcom.
Garnier Express 2 in 1 Eye Makeup Remover TESZT | LINK
2. Olajos sminklemosó
Soha nem tudtam rendesen lemosni a sminkemet, aztán felfedeztem az olajos sminklemosást néhány éve. Azóta mást nem használok, semmi nem közeleíti meg hatásosságban ezt a módszert. A sminket az olaj kiválóan feloldja, pár másodperc alatt megszabadulok KÍMÉLETESEN a szennyeződéstől, fényvédőtől, sminktől és faggyútól egyszerre, nekem ez így tökéletes. Ezek az olajos lemosók nem drágák, gazdaságosak, gyengédek a bőrhöz és egyszerűen eltávolíthatók, minden bőrtípusra ajánlom. Többet is teszteltem már a blogon, de jelenleg kettő van nekem: a The Body Shop-os kicsit nehezebb olaj, de szeretem, jól tisztít, a The Face Shop-os pedig könnyebb, de a legnagyobb kedvencem egyébként egy japán olajos lemosó. Régen egy nedves pamutkendővel töröltem át először az arcomat az olajos lemosó után, de aztán rájöttem, hogy ez teljesen felesleges lépés. Csak leöblítem langyos vízzel, aztán arcot mosok a (víz alapú) arclemosómmal (következő pont) és kész. Ettől egyszerűbb és alaposabb szerintem nem lehet 🙂
The Face Shop Rice Water Bright Light Cleansing Oil TESZT | EBAY LINK
The Body Shop Camomile Silky Cleansing Oil TESZT | LINK
3. Arclemosó
A NutriBiotic-ot szeretem reggel és este is, ráadásul ez egy hatalmas flakon, a barátommal együtt használjuk és szeretjük nagyon. Közepesen habzik, kíméletes, tisztának érzem vele a bőrömet, viszont… Tudjátok, kíváncsi vagyok 😀 Így nem is olyan rég, de megrendeltem a híres, koreai Su:m37 Miracle Rose nevezetű csodát. Nem értettem, hogy mitől lehet egy egyszerű, kókuszolajon alapuló rúd ennyire népszerű, de úgy gondoltam, hogy ha más nem, azért utazáshoz pont jó lesz, hiszen szilárd. Aztán sikerült az első használat után annyira beleszeretni, hogy azóta a rutinom része és imádom. Nedves arcon végigmegyek rajta, jól habzik, kíméletesen tisztít, a benne lévő rózsaszirmoknak hála pedig pár másodpercig hercegnőnek érezheti magát az ember 😀 Imádom! Az illata kellemes, lágy, a pH értéke 5.5, s bár nem a legolcsóbb, de ez egy elég nagy mennyiség, szerintem nagyon sokáig elég lesz.
NutriBiotic Skin Cleanser Fragrance Free TESZT | IHERB LINK ♥ ●
SU:M37 Miracle Rose Cleansing Stick TESZT | EBAY LINK ♥
4. Tonik/Ásványvíz
Az ásványi anyagokkal teli spray este is előkerül, de akad még pár tonikom a polcon. A MadreLabs csodamogyorós víz alig pár forintért került hozzám az iHerb akcióknak hála, de örülök neki, mert így legalább felfedeztem egy szuper tonikot, ami inkább tisztít és tonizál, de nem hidratál. A COSRX tonik viszont alacsony pH értékű, ami tökéletessé teszi ahhoz, hogy AHA vagy C vitamin előtt használjam, azok ugyanis alacsonyabb pH értéken jobban működnek. Így tudom a legtöbbet kihozni ezekből a termékekből, régóta ez a bevett szokásom, nem is változtatok rajta. Megvárom, hogy megszáradjon a tonik (1-2 perc), majd jöhet a C vitamin vagy az AHA (vagy a BHA, de ez most nekem nincs).
Life Flo Health Pure Mineral Skin Spray TESZT | IHERB LINK ●
Madre Labs Witch Hazel Toner TESZT | IHERB LINK ●
COSRX AHA/BHA Clarifying Treatment Toner TESZT | EBAY LINK ♥ ●
5. AHA/C vitamin/Retinol
Az itt felsorolt termékeket soha nem használom egyszerre! Persze, lehetne C vitaminra pl. AHA-t kenni, de a túlhámlasztás nem kellemes dolog, s egyébként is én azt gondolom, hogy lassan, de biztosan haladjunk. Lesz holnap is nap, akkor majd felkenünk valami mást: ha hétfőn tehát C vitaminhoz volt kedvem, akkor kedden valami mást választok, pl. retinolt, szerdán – magamat ismerve – semmit, mert elfelejtem, csütörtökön jöhet az AHA és így tovább. Ezt csak azért írom le, mert sok kérdést kapok a sorrenddel kapcsolatban, de az a szép ebben, hogy nem kell katonásan végigmenni mindig ugyanazokon, a bőr igényei és a kedvünk szerint alakítható a rutin! A COSRX AHA a legjobb, amit ilyen áron el tudok képzelni, nagyon régóta használom és szeretem, a maga 7%-ával tökéletes mindenki számára, a hatása pedig isteni: reggelre sima, puha bőr, még a gyulladások is kisebbnek tűnnek. Én ezért rajongok az AHA iránt, hiába lenne aknés bőrre jobb a BHA, nekem az AHA vált be. Szerencsére még a ránctalanítás sem probléma neki, hiszen a kisebb, nem túl mély ráncoktól akár még meg is tudunk szabadulni vele. Az elhalt hámsejteket eltávolítja, a pórusaimat így tisztítja, egyszerűen mindenre jó, nekem a legjobb barátom. A C vitamin is nagy szerelem nálam, szintén remek aknés bőrre és szuper ránctalanításban is. A Tindigo féle aszkorbinsavat tartalmaz, ez 15%-ban már elég hatásos, nagyon érzékeny bőrűeknek talán sok, nekik a Purito jobb választás vagy a Madre Labs verziója, de az már más, stabil C vitamint tartalmaz, teljesen más téma 🙂 A Madre Labs retinolt viszont nagyon tudom ajánlani, nekem életmentő! Felkenve nem tűnik erősnek, de tényleg csak egy nagyon vékony réteget érdemes felvinni belőle, így lesz a legszebb a hatás, illetve így nem is hámlik majd le a bőr 1-2 nap múlva! Ez is egy olyan összetevő, amit nem érdemes kihagyni a rutinunkból: szuper antioxidáns, hatásos ránctalanító, nekem aknéra is hatásos, a retinol, majd másnap AHA kombóval pedig olyan széééép, sima bőrt tuduk elérni, hogy még magam is meglepődöm néha rajta 😀 Ezeket tehát hagyom egy kicsit hatni a bőrömön és csak később megyek tovább a rutinommal, ha nem felejtkezem bele a posztírásba, videószerkesztésbe vagy koreai dráma nézésbe… 😀
COSRX AHA 7 Whitehead Power Liquid TESZT | EBAY LINK ♥ ●
TINDIGO SIKER 15% C Vitamin Szérum TESZT | LINK ♥ ●
Madre Labs Vitamin C Facial Serum TESZT | IHERB LINK ●
Purito Pure Vitamin C Serum TESZT | EBAY LINK ●
Madre Labs Retinol Facial Serum TESZT | IHERB LINK ♥ ●
6. Esszencia/Lotion
Ha az előző lépésnél nem fejeztem be a rutinomat, akkor jöhetnek megint az esszenciák, amikről a reggeli rutinos részben írtam részletesen.
Missha Time Revolution The First Treatment Essence TESZT | EBAY LINK ♥ ●
COSRX Advanced Snail 96 Mucin Power Essence TESZT | EBAY LINK ♥ ●
Benton Fermentation Essence TESZT | EBAY LINK ●
Hada Labo Super Hyaluronic Acid Moisturizing Lotion TESZT | EBAY LINK ●
7. Szérum/Ampulla
Az éjszakai szérumom évek óta a Borabit ampulla, amit nem győzök ajánlani. Mindenkinek kell egy jó szérum, ami tele van mindenféle szuper összetevőkkel, de kíméletes és minden bőrtípusra jó. Ez épp ilyen. Annyit áradoztam már róla, hogy ezt most kihagynám, de a lényeg: ha engem kérdeztek, akkor életkortól, nemtől és bőrtípustól függetlenül csak a Missha Borabit szérumot tudom ajánlani. Nem hiszem, hogy valaha is le fogom cserélni, esetleg csak később kiegészíteni valami mással, de egyelőre úgy tökéletes, ahogy van.
Missha Time Revolution Night Repair Borabit Ampoule TESZT | EBAY LINK ♥ ●
8. Arckrém
Vagy ugyanazokat az arckrémeket használom, amiket reggel is vagy előkerülnek a kicsit nehezebb hidratálók. Ilyen pl. az Elizavecca szamártejes krémje, ami nagyon kellemes a bőrön, s bár még tartozom a teszttel, de érdekességnek megyjegyzem, hogy a szamártej nagyon hasonlít az emberi tejhez, ennek a hasonlóságnak hála a bőr egyszerűbben tudja kezelni, így eléggé hatásos tud lenni. A Guerisson híres lózsíros terméke pedig minden Kbeauty rajongó otthonában megtalálható, pár éve hatalmas érdeklődés vette körül, de a tradíciók több ezer évre visszavezethetők, semmi újdonság nincs ebben az összetevőben. Ez természetesen picit zsírosabb, nehezebb, de télen az én kombinált bőröm is elbírja és szereti. Ha pedig valami nagyon kíméletesre van szükségünk, akkor a babáknak szánt CeraVe Baby lotion a befutó a maga hatalmas, pumpás flakonjával. Nagyon gazdaságos, arckrémnek is szuper, bár nem annyira hidratál, inkább csak véd és ápol, de nagyon jó!
Etude House True Relief Moist Cream TESZT | EBAY LINK ♥ ●
Secret Key Red Ginseng Oriental Cream TESZT | EBAY LINK
Elizavecca Silky Creamy Donkey Steam Moisture Milky Cream TESZT | EBAY LINK
Guerisson 9 Complex Cream TESZT | EBAY LINK
CeraVe Baby Moisturizing Lotion TESZT | IHERB LINK ●
9. Szemkrém
Ugyanaz, mint a reggeli rutinnál.
Missha Ye Hyeon Jin-Bon Eye Cream TESZT | EBAY LINK ♥
10. Olaj
Még mindig ezt az olajat használom, ami remélem az olvasóimnak már nem meglepő. Igen, a zsíros, kombinált bőrnek is jót tesz az olaj, s szerencsére már olyan szuper termékeket is kapunk kedvező áron, mint az Acure Organics marulaolaja. Másfél éve vettem szerintem, azóta a rutinom része, főleg akkor, amikor rosszabb állapotban van a bőröm. Egy-két éjszaka alatt rendbe teszi a bőr természetes védőrétegét, gyógyít és véd, s mivel nagyon könnyű, az emberi faggyúhoz hasonló olajról van szó, ezért a bőrünk nem fog faggyút termelni, megnyugodhatnak a zsírosabb bőrűek is 🙂 A bőr természetes védőrétegének egészségesen tartása az egyik legfontosabb célunk, ebben pedig pl. az olajok sietnek a segítségünkre többek között, ne féljetek tehát tőlük: csipkebogyó, jojoba, marula stb., kinek mi szimpatikus!
Acure Organics Marula Oil TESZT | IHERB LINK ♥ ●
11. Fáytolmaszk
A fátyolmaszkok rajongójaként nem hagyhatom ki ezt a lépést természetesen. Mindig rengeteg van a fiókomban, szeretek újakat kipróbálni, mert nemcsak ápolnak, hanem szórakoztatnak is. Az ázsiai maszkok esszenciában úsznak, amely nagy arányban tartalmaznak fontos és hasznos összetevőket, így 15-20 perc alatt elég látványos hatást tudunk velük elérni. Van persze pár kedvencem, ezeket belinkeltem, de mindenevő vagyok, s minden rendeléskor lapul legalább 1-2 a csomagban, imádom őket! A koreai és tajvani maszkok a kedvenceim, ár-érték arányban verhetetlenek!
COSRX Holy Moly Snail Mask TESZT | EBAY LINK ●
C20 Natural Vitamin 21.5 Enhancing Sheet Mask TESZT | EBAY LINK ●
BENTON Snail Bee High Content Mask TESZT | EBAY LINK ●
My Scheming Sheet Masks TESZT | EBAY LINK
12. Éjszakai pakolás
A COSRX rizses pakolása a legnagyobb kedvencem, de jelenleg az Innisfree híres zöldteás vonalából használok egyet, amit szintén nagyon szeretek, de a COSRX szerintem verhetetlen az árkategórijában 🙂 Miért jók az éjszakai pakolások? Az éjszakai krémek királynőjeként képzeljétek el ezeket a termékeket, amik a rutin utolsó lépéseként felteszik a pontot az i-re! Természetesen magukban, krém helyett vagy lemosható maszkként is lehet őket használni, s bár először én sem értettem, hogy miért olyan népszerűek, de egyetlen alkalom (és egy jó termék) elég ahhoz, hogy többet ne tudjuk az esténket elképzelni egy jó kis pakolás nélkül.
Innisfree Green Tea Sleeping Pack TESZT | EBAY LINK
EXTRÁK
Ezek vagy nem illenek a rutinba vagy csak alkalmanként használom őket, de akkor is itt a helyük, így külön megemlítek még pár hasznos dolgot:
1. Agyagmaszk
Zsíros, mitesszeres, tág pórusú, pattanásos bőrre az agyagmaszk kiváló választás. Az Innisfree híres vulkanikus hamuból készült pakolását kenem fel néha a problémásabb területekre vagy egész arcra. Főleg fiatalabbaknak tudom az agyagot ajánlani, rendszeresen használva segít a tini bőrön 🙂
Innisfree Jeju Volcanic Pore Clay Mask TESZT | EBAY LINK ●
2. Konjak szivacs
Kíméletes “arcradír”, amit arcmosáskor szoktam használni. Inkább simogat, mint masszíroz 😀
Andalou Naturals Konjac Facial Sponge Duo TESZT | IHERB LINK
3. Benzoyl peroxide
Régen csak ez használt az aknémra, hiszen ez egy olyan összetevő, ami képes a P.acnes baktériumot elpusztítani, de hosszú távon nem a legjobb, nagyon szárít. Alkalmanként használva (pl. hetente egyszer) viszont nekem elég volt, a Palula’s Choice verziója a legkíméletesebb és legjobb, amit valaha próbáltam, de sajnos az USA-ból kell mindig rendelnem. Viszont hatalmas adag, nagyon sokáig elég és hatásos! Akinek más nem használ, annak ez mindent megér – magamból indulok ki. Gyógyszertárban is kapható ez az összetevő, nem drága, de azok a készítmények engem jobban szárítottak.
Paula’s Choice CLEAR Extra Strength Acne Treatment 5% TESZT | EBAY LINK ●
4. Eye Patch
Mindenre lehet tapaszt kapni Koreában, de nekem mostanában a szem alá való hidrogél verziók tetszenek. Éveket fiatalodtam már egy használat után, valamai fantasztikus a hatása, de sajnos csak ideiglenesen voltam 31 helyett 21 éves 🙁 😀
Koelf Ruby & Bulgarian Rose Hydro Gel Eye Patch TESZT | EBAY LINK
5. Ajakpakolás
Éjszakai ajakpakolás az ajkakra, mert miért ne? Főleg télen szuper dolog ez, de egyébként csak alkalmanként jut eszembe. Ha hamar kiszáradnak az ajkaink, hiába iszunk eleget, akkor bizony egy jó ajakbalzsam vagy pakolás nem árt!
Laneige Lip Sleeping Mask TESZT | EBAY LINK
Segítség, ha még nem rendeltél eBay-ről/nincs PayPal fiókod: eBay és PayPal regisztráció (egy régebbi posztom).
Olyan jó, hogy hangsúlyozod, hogy ebből a rengeteg lépésből és termékből mindig a bőrünk igényei szerint válasszunk. Amikor elkezdtem kialakítani a saját rutinomat, kicsit ijesztő volt, mennyi mindent kell(ene) magamra kenni. A hámlasztással pl. sokat kellett kísérletezni, mire rájöttem, mi válik nekem be igazán. Sajnos a szérumokkal eddig nem foglalkoztam, egy C-vitaminos szérumot most fogok beépíteni a reggeli rutinba, de a beszámolóid miatt a retinolos is érdekelni kezdett, meg a Borabit. És egy jó hír a végére: a napokban megrendeltem a COSRX rizses és mézes maszkját, mert a karácsonyi kiadásban végre tubusba tették, nem tégelybe!
Szia!
Lenne egy kérdésem, a Madre Labs retinolos szérumján fel van tüntetve, hogy 1% retinolt tartalmaz? Csak mert én a kép alapján nem láttam.
Egyébként a COSRX AHA szérumja nekem is nagyon bevált.
Köszi válaszod előre is,
Szilvi
37 vagyok és az eddigi reggeli és esti arcápolási rutinom az arcmosás volt. 😀 Szerencsére így sem néznek 30-nak sem, de mostantól nekiállok pár kencét beszerezni. A legtöbb koreai lesz.
Szia Viki!
Nagyon klassz a cikk, számos terméket én is használok ezek közül. Egy problémám van, amire még nem találtam megoldást, hátha Te tudsz valamit: sajnos herpeszre hajlamos vagyok, és bizony utána nagyon halványan, de ott marad a foltja a számon jóóó sokáig….szerinted van valami olyan termék/hatóanyag, aminek a folthalványító hatása erre is beválhat?? :S 🙁
Soha nem volt herpeszem, de szerintem hámlasztás AHA-val és C vitamin felgyorsítaná a folyamatot!
Köszi, én is AHA-ra tippeltem, de köszi a megerősítést. 🙂 sajnos a hajlamom örökletes, nagymamám is, én is olyan 3havonta -főleg betegséges időszakban- kapunk egyet :S de megpróbálkozom, AHA-m, C-vitaminom is van.
Nagyon kezdő vagyok a témában! Mennyire kell ragaszkodni ehhez a sorrendhez? Vagy a külböző kencék szabadon felcserélhetőek? Konkrétan arra gondolok, hogy nekem az arcolaj használata úgy jött be, hogy előbb az olajat kene az arcomra, aztán a hidratálókrémet. Egyszerűen így jobban felszívódik. Vagy mondjuk az assencia és a szérum felcserélhető-e? Van valami jelentőssége ennek?
Csak most látom a kommentet 🙁 Bizonyos termékek sorrendje fontos, illetve a könnyebb állagtól érdemes a nehezebb, sűrűbb felé haladni. Az olaj keverhető a krémmel akár, ez nem probléme, de az esszencia általában könnyebb, mint a szérum, szóval azt kell először felvinni.
Ó, de jó, hogy rád találtam!!! Szuper cikk. Én évek óta bőrápolás mániás vagyok és rengeteget járok különböző kozmetikai kezelésekre. Most kisbabát várok, ezért az igazán hatásos kozmetikai, meg bőrgyógyászati kezelések tárháza erősen leszűkült számomra. A kozmetikai masszázs meg-ami engedélyezett- ugye többet árt, mint használ. Ezért jobban beleástam magam az otthoni bőrápolás témájába. Eddig a kozmetikusom alakította ki a napi rutinomat. Úgy tudtam, hogy reggel-este ugyanabból a márkából szabad csak termékeket használni. Rétegezni meg plána csak ugyanazon márka termékeit szabad.
Ha jól értem, Te nem így gondolod? Ennek örülnék, mert nem találtam még az igényeimet minden szempontból kielégítő egyetlen márkát.
Persze, a márkának/kozmetikusnak az lenne az érdeke, hogy mindent tőlük használj… Ne dőlj be nekik. Összetevők alapján és ne márkanév szerint válassz termékeket! 🙂