A koreai Laneige márka többek között híres a pakolásaikról, de maszkokat szerintük nemcsak arcra, hanem ajakra is érdemes használni. Így született meg a rózsaszín álom, a Laneige Lip Sleeping Mask éjszakai ajakpakolás. 2015-ben jelent meg a piacon, azóta töretlen a népszerűsége, hiszen mindent tud, amire az ajkainknak szüksége van: gyengéden hámlaszt, hidratál, ápol és véd egyszerre. Ősszel és télen mindig szemet szúrnak nekem azok a nők és (most már) férfiak, akik az utcán, boltokban, iskolában, bárhol képesek elővenni az ajakbalzsamot és – valószínűleg már – rutinból kenik magukra, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokat érnek el vele. Az ajakbalzsam szuper, hiszen ad egy védőréteget, ami megvédi a bőrt a széltől, esetleg napfénytől, ha SPF is van benne (bárcsak mindegyikben lenne, az alsóajkak ugyanis erősen ki vannak téve a napsugárzásnak egész életünkben), de az igazi problémára nem jelentenek megoldást. Ha gyakran szárad ki az ajkunk, akkor nincs mese, több vizet kell inni, meg kell szabadulni az épp hámló, elhalt részektől, az új bőrréteget pedig ápolni kell. Pár éve már 99%-ban csak vizet (és ízesítetlen teát) iszom, igyekszem mérni a mennyiséget is, de egyébként is érzem és látom magamon, ha nem ittam előző nap eleget. Régen csak nagyon keveset ittam, vizet pedig soha, ezt nagyon bánom és nagyon örülök, hogy sikerült elhagyni ezt a szokásomat. Vissza az éjszakai ajakpakoláshoz! 20 g van a tégelyben, de kevés kell belőle, így sokáig elég. Nagyon kellemes az állaga, az illata még jobb (édes, gyümölcsös), éjszaka érdemes felkenni, így órákon keresztül tud dolgozni. Ha megnézzük az INCI-t, akkor látjuk, hogy tele van bőrpuhító összetevőkkel, ehhez jönnek még hidratálók, de ne lepődjünk meg az antioxidánsok, gyulladáscsökkentők, hámlasztó jelenlétén sem, ahogy mondtam: ez egy többfunkciós termék, amely megpróbál mindent megadni az ajkaknak. Gyengéden megszabadít az elhalt hámsejtektől, puhítja, hidratálja és egyben védi a bőrt. Reggel csak le kell törölni, engem már az első használat után meggyőzött, ugyanis soha nem voltak még ennyire puhák és simák az ajkaim, egyetlen ajakbalzsam sem tudta még ugyanezt a hatást adni. Ha komoly a problémánk, akkor persze érdemes még napközben is használni egy jó balzsamot, de ne feledkezzünk meg a megfelelő folyadékbevitelről sem! Az enyém a YesStyle oldalról van, de ebay eladót is linkelek 🙂
LINK:
Laneige Lip Sleeping Mask EBAY | | YesStyle
Ingredients:
Diisostearyl Malate, Hydrogenated Polyisobutene, Phytosteryl/Isostearyl/Cetyl/Stearyl/Behenyl Dimer Dilinoleate, Hydrogenated Poly(C6-14 Olefin), Polybutene, Microcrystalline Wax, Butyrospermum Parkii (Shea) Butter, Synthetic Wax, Euphorbia Cerifera (Candelilla) Wax, Sucrose Tetrastearate Triacetate, Butylene/Ethylene/Styrene Copolymer, Ethylene/Propylene/Styrene Copolymer, Astrocaryum Murumuru Seed Butter, Dimethicone, Polyglyceryl-2 Diisostearate, Dehydroacetic Acid, Methicone, Copernicia Cerifera (Carnauba) Wax, Polyglyceryl-2 Triisostearate, Polyhydroxystearic Acid, Water, Potassium Alginate, Glycerin, Propanediol, Alcohol, Chenopodium Quinoa Seed Extract, Vaccinium Angustifolium (Blueberry) Fruit Extract, Coffea Arabica (Coffee) Seed Extract, Lycium Chinense Fruit Extract, Sapindus Mukurossi Fruit Extract, Vaccinium Macrocarpon (Cranberry) Fruit Extract, Fragaria Chiloensis (Strawberry) Fruit Extract, Rubus Idaeus (Raspberry) Fruit Extract, Rubus Chamaemorus Seed Extract, Magnesium Sulfate, Calcium Chloride, Sodium Hyaluronate, Beta-Glucan, Manganese Sulfate, Zinc Sulfate, Ascorbyl Glucoside, Fragrance+/-CI 15850, CI 15850:1, CI 45410:1, CI 45380:2, CI 45380, CI 45410, CI 17200, CI 12085, CI 19140, CI 15985, CI 47005, CI 42090, Titanium Dioxide, CI 77499, CI 77491, Mica