Egy újabb olyan olvasói levélre válaszolok, amely olyan témákat vet fel, amelyek gyakran előkerülnek, illetve másoknak is hasznos lehet. Mivel az ősz és a tél tökéletes a hámlasztás elkezdéséhez, illetve – sajnos – sok tapasztalatom van a foltokkal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, hogy minden olvasómmal megosztom a válaszomat. A poszt végén pedig termékajánlót is találtok: beszerzési hely és tesztek természetesen linkelve, így azt hiszem, hogy ettől teljesebb képet nem is tudnék már adni 🙂 Remélem hasznosnak találjátok, de nézzük akkor, hogy milyen üzenetet kaptam nem rég!

“Kedves Viki!
Nemrég találtam a blogodra, és örömmel olvastam, hogy nagy tisztelője vagy a koreai arcápolásnak. (…) Igazából engem a hámlasztás érdekelne. (…)
Sajnos vannak napfoltjaim, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy napozós alkat, továbbá pattanások utáni foltok. Mindkettő nagyon zavar, tekintve, hogy amúgy fehér, világos a bőröm. Ebben szeretném segítségedet kérni, mert abszolút tanácstalan vagyok az egész üggyel kapcsolatban. Azt már látom, hogy vannak AHA és BHA hámlasztók – Paula’s Choice-től rendeltem is ilyeneket, de nem igazán látom az eredményt. Igaz, mivel közvetlenül az első használatok után lett túlhámlasztásom, így csak ritkán vetemedek neki (…), de olvastam, hogy vannak koreai hámlasztók is. Viszont fogalmam sincs, hogy milyen irányba lépjek. Ha tudnál nekem ebben segíteni, annak nagyon örülnék. (…)”

Aki régóta olvas, annak már biztosan egész arzenálja van a különböző AHA és BHA hámlasztókból, hiszen rengetegszer említettem már, hogy mennyire hasznosak és hatásosak tudnak lenni bőrtípustól és egynéntől függetlenül! Bár én egész évben használok hámlasztókat, kezdőknek a hidegebb évszakokat ajánlom, mert ősszel és télen lehet kísérletezni a mennyiséggel, termékekkel és gyakorisággal, hiszen valószínűleg nem a tengerparton nyaralva tesszük mindezt. Azt előre le kell szögeznem, hogy bár a fényvédő használata mindenkinek és minden nap ajánlott, hámlasztás esetén egyszerűen kihagyhatatlan: hacsak nem szeretnénk még több foltot és ráncot rohamtempóban begyűjteni.
Az AHA (alpha hydroxy acids) pl. Glycolic Acid, Lactic Acid, Mandelic Acid és a BHA (beta hydroxy acid) pl. Salicylic Acid és Betaine Salicylate kémiai hámlasztók (angolul írom, mert összetevőlistákban így találjuk majd meg őket), amelyek bármilyen fizikai hatás (radírozás, dörzsölés) kifejtése nélkül képesek arra, amiről a megszokott, “mezei” bőrradírok csak álmodni mernek. Kezdjük az AHA-val, amely mindenkinek hamar a kedvencévé fog válni, hiszen nagyon látványos mutatványokra képes. Elsősorban eltávolítja az elhalt hámsejteket, hogy a bőr újra egészségesen ragyogó és fiatalos legyen. Emellett csökkentik a ráncok mélységét, a kisebbeket akár el is tüntetik, illetve az sem elhanyagolható, hogy elhalt hámseljtek hiányában a krémekben, szérumokban található összetevők hatásosabban tudnak majd felszívódni. Ezek a hámsejtek egyébként a pórusokban is felhalmozódnak, faggyúval keveredve pedig tökéletes alapot képeznek pattanások és mitesszerek kialakulásához, így ezzel szerintem kijelenthetem, hogy minden bőrtípusra csak ajánlani tudom az AHA-kat! Viszont ne feledjük: azt a szép, új bőrréteget meg is kell védeni a káros napsugárzástól, ezért a fényvédő használata kötelező! SPF 30 a minimum, amit nem árt naponta párszor újrakenni, ha sokat tartózkodunk a szabadban. (a fényvédelemről szóló részletes írásom itt található). Általában 5-10%-os koncentrációban kapható és hetente párszor érdemes használni (bár minden nap is lehet, de kezdőknek inkább javaslom, hogy engedjék a bőrüket hozzászokni). Tippem: vízben oldódik, ezért száraz bőrre kend, úgy kíméletesebb!
A BHA inkább a pattanásos, zsíros bőrűek hű társa, hiszen képes egészen a pórusok mélyébe hatolni, s azokat megtisztítani a felgyülemlett faggyútól, elhalt hámsejtektől, szennyeződéstől. Bár az AHA azonnali és látványos hatásra képes, a BHA-nak időre van szüksége és csak rendszeres használattal tudunk valóban megszabadulni a pattanásoktól és mitesszerektől vele. Komolyabb problémákra magában nem is mindig elég, de ha kitartóan alkalmazzuk a rutinunkban, akkor pár hónapon belül a hatás sem marad el. Kíméletes, ezért érzékeny bőrűek is használhatják. 0,5-1 vagy 2%-ban kapható általában (ha szalicilsavról van szó, a betaine salicylate lehet akár 4%-os is, mert az még gyengédebb a bőrhöz). Kezdjük heti pár alkalommal, majd a bőrprobléma súlyosságához mérten emelhetjük akár napi két használatra is.
Mitől alakulnak ki a napfoltok? A bőr napsugárzás hatására elkezd védekezni és melanint termelni, ami a barnaságot is okozza. Folyamatos UV sugárzás eredményeképp viszont (tehát főleg az arcon, kézfejen, karokon, amiket nem takar ruha) előbb-utóbb apró, barna foltok maradnak vissza ezeken a területeken, amik – mire észrevesszük őket – már jobb esetben is csak maximum halványíthatók. Napfoltra tehát az AHA a legjobb választás fényvédő kíséretében, hiszen ez az egyetlen dolog, ami megelőzi a kialakulásukat. A pattanás utáni foltokra ajánlom a BHA és az AHA együttes használatát, ugyanis a BHA segít a megelőzésben, az AHA pedig a már meglévő foltok halványításában, bár ezek a foltok gyulladás következményei, így idővel elmúlnak, főleg ha fényvédővel védjük a bőrt! A nap okozta és a pattanások után visszamaradt foltokra is kiváló megoldás még a C vitamin, amely egy remek  és erős antioxidáns, igen hatásos tud lenni (esetleg retinol, bár azt inkább haladó bőrápolóknak ajánlanám). Mmegemlíteném még az Ázsiában nagyon népszerű arbutint, amely egy Japánból származó összetevő, szintén jól külzd a foltok ellen, bár ezt is inkább hosszú távon tud eredményes lenni. A legtöbb koreai és japán termékben eleve megtalálható, de linkelem majd néhány kedvencemet.

Ajánlott termékek:
COSRX AHA 7 Whitehead Power Liquid (tesztem róla)
7%-os, szép összetevős, pénztárcabarát AHA minden bőrtípusra.
Purito Pure Vitamin C Serum (tesztem róla)
Ettől olcsóbban C vitaminos szérum valószínűleg nincs! Ráncok ellen és foltokra is, de igazából mindenkinek hasznos ez az összetevő!
COSRX BHA Blackhead Power Liquid (tesztem róla)
Szép összetevős BHA pattanásos, mitesszeres bőrre.
Hada Labo Shirojyun Arbutin Lotion (tesztem róla)
Pénztárcabarát japán lotion foltokra.
OST Pure Vitamin C21.5 Advanced Serum (tesztem róla)
Egy kiváló C vitaminos szérum Koreából.
COSRX AHA/BHA Clarifying Treatment Toner (tesztem róla)
BHA, AHA és C vitamin előtt használom ezt a tonikot, így ezek hatásosabbak lesznek.
Benton Aloe BHA Skin Toner (tesztem róla)
Kíméletes tonik sok-sok gyógyító és hasznos összetevővel.
Tindigo Siker 15% Vitamin C Szérum (tesztem róla)
Magyar C vitaminos szérum, szintén szuper!
Paula’s Choice Skin Perfecting 8% AHA Gel
Mire tesztet írtam volna róla kivonták a forgalomból, de azóta már kapható az új verzió. Utóbbit nem próbáltam, de az eredeti 8%-os AHA nagyon jó volt!
Paula’s Choice Skin Perfecting 2% BHA
2%-os BHA mitesszeres, pattanásos bőrre.