Vasárnap kora délelőtt a leghihetetlenebb dolog történt meg velem: a laptopom előtt ülve, a modern technikának hála, a több, mint 1000 km-rel arrébb zajló Cosmopolitan Blogger Day díjátadón virtuálisan átvehettem Az Év Beauty Bloggere díjat! Igen, az Oh My Brush blogot választotta a szakmai zsűri a legjobbnak, de ne rohanjunk ennyire előre!
Pár hete elmentettem a Blogger Day-ről szóló jelentkezést és néhány napig gondolkodtam, hogy jelentkezzek-e egyáltalán. Csak félve és többszöri átgondolás után kattintottam rá a küldés gombra, de az esélytelenek nyugalmával el szoktam intézni a versenyeket: soha nem nyertem még semmit, miért éppen most lenne ez másképp? Az viszont rendkívül érdekelt, hogy mit gondol a blogomról egy szakemberekből álló zsűri, így reménykedtem benne, hogy bekerülök idén is a legjobb 5 közé, mégha most egy teljesen más témában is indulok (tavaly jelölve voltam a Legjobb Design kategóriában). Mást abszolút nem szerettem volna, legalábbis szombat estig úgy gondoltam. Sikerült tehát, négy másik bloggerinával – Beauty Army, Beauty Heaven, Behind My Makeup és Makeup Universe – (kiváló sminkesek/fotósok, gyönyörű blogokkal, minden tiszteletem az övék) vártuk tehát az eredményhirdetést. A díjátadó előtti éjjel viszont nem tudtam elaludni (most kivételesen nem a holland szomszédok szokásos hétvégi bulija miatt…), pörgött az agyam, izgatottan forgolódtam ide-oda. Nyugtattam persze magam, hogy felesleges izgulni, nekem sem nagy követőtáborom, sem ismerettségem, hiszen egyetlen blogger eseményen sem jártam még, sőt valószínűleg egy darab L’oreal termékteszt sincs a blogon (a zsűri egyike a L’Oreal média és digitális igazgatója) haha, egyébként is speciális témát dolgozom fel, nem az a tipikus beauty blog, ami bárkit érdekelhet és még sorolhatnám az ellenérveket (pl. hogy külföldön élek). Aztán eljött a bűvös vasárnap délután 12:25. Csekkoltam az instagramon minden #cosmopolitanhungary, #bloggerday és társaik hashtaget, de nagyon sokáig semmi nem történt. Már szerintem fél kettő is elmúlt, aztán megszólalt a Skype!
A szívem már-már zavaróan gyorsan elkezdett verni, de rányomtam a videóválasz gombra és miután a szemcsés kép tisztább lett, ott állt előttem a gyönyörű Johanna és mellette Kristóf, akit még a Viva TV-s időkből szeretek és kicsit beindult nálam a fangirling mód, ugyanis mindkettőjük nagy tisztelője vagyok. Még jó, hogy volt rajtam bb krém, különben mindenki az én izgatott, rákvörös fejemben gyönyörködött volna a kivetítőn. Azt is szerencseként könyvelem el, hogy Király Viktor nem volt épp képben, már csak az hiányzott volna ahhoz, hogy az ájulás szélére kerüljek 😀 (mindig is kedveltem, de aztán Fruzsi készített vele egy videót, amiben naaaaagyon szimpatikus volt a stílusa). Elmondták tehát, hogy én kaptam az Év Beauty Bloggere díjat, de felfogni még nem tudtam. Később a Cosmo Instagram story-jában viszont láttam magam, a színpadon ott állt még a “magyarhangom”, Reni az Njoythestyle blog tündéri írója, akit megkértem, hogy képviselje a blogot helyettem (iskolai szünetekben nem tudok utazni, az őszi szünet pedig pont most van Hollandiában). Nagy örömömre elvállalta, átvette a díjamat, amit itt is NAGYON szépen köszönök neki ♥
Megmondom őszintén, aznap még nem hittem el, hogy ez tényleg megtörtént velem, még olyan gondolatok is átfutottak az agyamon, hogy felhívnak, hogy elnézték, nem is én nyertem, viszont másnap már vigyorogva dolgoztam végig a napot, de persze pont aznap nem kérdezte meg senki, hogy “hoe gaat ie” (mi újság?), pedig végre lett volna miről mesélnem 😀 Életem egyik legjobb napja volt ez, jobban mondva hete, mert még mindig a hatása alatt vagyok. Ettől nagyobb elismerést el sem tudnék képzelni, rendkívül hálás vagyok a magyar Cosmopolitan magazinnak, hogy idén is megszervezte ezt az eseményt, a zsűrinek azért, hogy annyi remek blog közül az enyémet választotta, az olvasóimnak pedig azért, mert ők alakították az évek folyamán velem együtt a blogot, a visszajelzések alapján lett olyan, amilyen, úgyhogy ez a díj Nektek is jár! Kellett még hozzá a barátom is, aki soha nem engedte, hogy feladjam, mindig bízott bennem és segít, amiben tud, illetve a húgaimnak is köszönöm, hogy nem néztek soha hülyének a furcsa hobbim miatt (évekkel ezelőtt még annak számított) és segítettek, amikor kértem.
Nagyjából 5 és fél éve kezdtem el írni ezt a blogot, s bár eleinte nem volt vele célom, csak szerettem volna egy saját kis “birodalmat” az internet egy eldugott sarkában, de az utóbbi 1-2 évben már sokkal többről van szó, mint hobbi. A szabadidőm nagy részét a blogom birtokolja, az agyam soha nem kapcsol ki, mindig azon gondolkozom, hogyan lehetne még jobb az oldal. Munka után első dolgom a fényképezés, szerkesztés, írás, videózás, ötletelés, mikor mi, s néha annyira belejövök, hogy csak hajnalban kapcsolom ki a gépet. Ha mindez nem elég, akkor extra projekteket találok ki magamnak, most is egy ilyenen dolgozom, egyszerűen nincs megállás, mert annyi pozitív energiát kapok a blogtól és az olvasóktól, hogy még a kiégés sem fenyget, csak az idő az egyetlen ellenfelem. Lassan írok egyébként, még lassabban videózom és fotózom, de talán egyszer majd sikerül gyorsítani a tempót 😀 Nekem vasárnap egy olyan álmom vált valóra, amit még megálmodni sem mertem soha. Néha mégis történnek csodák, most már hiszek benne, s ezért azt üzenem minden magában kételkedőnek: ha kitartunk amellett, amit szeretünk csinálni, az előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét!
Cikk a Blogger Day-ről a Cosmopolitan oldalán.
Novemberben nagyon szeretnék Magyarországra utazni, átvenni a díjamat, amire most Reni vigyáz, s talán egy mini olvasótalálkozót is összehozhatnánk?! 😉
Részt vettetek idén a Cosmopolitan Blogger Day-n? Milyenek voltak az előadások? Tanultatok valami újat?
képek: Njoythestyle & Behind My Makeup
Hatalmas gratuláció Viki, abszolút megérdemelted, és az elejétől fogva Neked szurkoltam! 🙂 🙂 Elég sok termékfelfedezést köszönhetek Neked, és mindig örömmel jövök olvasni, főleg ha Ebay kívánságlistát látok a láthatáron…vajon miért 😛
Gratulálok Viki!
Nagyon örülök, hogy Te nyerted a díjat! Annyi mindenben segítettél az írásaiddal,neked hála már elindultam a szebb és egészségesebb kinézetű bőr útján, és egy teljesen új világ nyílt ki a szemem előtt a koreai termékekkel. Mindig örömmel látogatom az oldalad! 🙂
Gratulálok! <3 ^^
A koreai termékek iránti érdeklődésem Nálad kezdődött, lassan fertőzött meg, mert sokáig ellenálltam, de az első igazi koreai rendelést is Neked köszönhetően adtam fel.
Imádom a teszteket és szuper, hogy nem nekem kell kikísérletezni milyen az olcsó és hatásos kozmetikum!
Csak így tovább, Viki, még, még sokáig! ^^
Számomra, hogy őszinte legyek, nem volt meglepetés, hogy te nyertél, eléggé érett már ez a díj ennyi év kemény munka után 😉 Remélem jövőre jó időpontban lesz, és végre találkozunk mostmár személyesen is <3
De aztán ha jössz novemberben, akkor el ne felejts szólni!! 😀
Számomra, hogy őszinte legyek, nem volt meglepetés, hogy te nyertél, eléggé érett már ez a díj ennyi év kemény munka után 😉 Remélem novemberben összejön a tali, én támogatom az ötletet mindenképp <3 De ha mást nem, akkor majd a következő Blogger Day-en!
Gratulálok Viki, meglett a kemény munkád eredménye! Mint ahogy Kaminak, nekem sem volt meglepetés, hogy Te nyerted a díjat! Megtiszteltetés volt Veletek lenni az élmezőnyben! 🙂
Nagyon megérdemled! Majdnem megkönnyeztem, ahogy olvastalak. 🙂
Nagyon tartalmas és színvonalas a blogod, megérdemelted az elismerést! Gratulálok!
Gratulálok! Ezt nagyon megérdemelted. Az egyik leglelkiismeretesebb beautyblogger vagy! Tarthatnál egy blogtalálkozót a rajongóidnak ha haza jösz. Nagy sikere lenne. ????