Magyar English
Oh My Brush

Olvasói Levél | Vegyük Rá A Férfit A Bőrápolásra

A férfiakat nem könnyű rávenni a bőrápolásra, általában erősen tiltakoznak még a gondolat ellen is, pedig a szép és egészséges bőr nekik is kijárna, s csak napi pár percet (inkább másodpercet) venne csak el tőlük. Sajnos nyugaton nincs ennek hagyománya, a pasik úgy érzik, hogy nevetségessé válnának, ha egy arckrémre ránéznének, pedig van egy rossz hírem a számukra: a férfiak bőre ugyanolyan ápolást igényel, mint a nőké. A napsugarak sem fogják őket kikerülni, az öregedés őket is érinti, nekik is lehetnek bőrproblémáik, nincsenek tehát kiváltságos helyzetben, bármennyire is szeretnék azt hinni :p Az olvasóm ugyanabban a cipőben jár, mint én régebben, nézzük, hogy mit írt:

“Szia Viki!
Szóval, páromnak szeretnék valamit kitalálni, ő is ez a “nem kenek magamra semmit”, de úgy érzem, hogy valamit kell neki találnom. Egy lemosóra meg esetleg egy tonikra gondoltam. Vagy tonik helyett szerinted valami tartalmasabb kéne inkább? (rendes arckrémben nem reménykedem, arra még nem áll készen haha)
Egyébként nagyon vastag, erős bőre van, száradásra és zsírosodásra is hajlamos, de pattanásai nincsenek.”

Elvileg egyszerű dolgunk lenne, használhatnák a férfiak ugyanazokat a termékeket, amiket a nők, bőrápolás szempontjából nincs különbség a két nem között. Viszont kevés olyan férfi van szerintem, aki szívesen venné le a polcról a cuki, rózsaszín tonikunkat, s bármennyire is jön be nekik Balvin Barbi, akkor sem fogják az ő arcával reklámozott arckrémet magukra kenni. Próbáljunk tehát egyszerű, letisztult csomagolású termékeket keresni, amibe nem tudnak majd belekötni. A külön férfiaknak szóló termékcsaládok általában tele vannak irritáló összetevőkkel, így INCI átnézése nélkül ne bízzunk meg ezekben sem, hiszen mi már tudjuk: a csomagolásnak, névnek nem hiszünk, csak az összetevőknek! 🙂
Nekem végülis nem volt olyan nehéz dolgom, mert mióta tudatosabban ápolom a bőrömet, hatalmas változásokat értem el, amit ő is lát. Én vagyok az élő bizonyíték, hogy mire képes egy jól összeállított rutin, így javasolni tudom, hogy áradozzatok a kedvenc kencétektől néha pár másodpercig :p Bár általában a barátom hamarabb megemlíti, hogy de jól néz most ki a bőröm, olyankor soha nem felejtem el megemlíteni, hogy szerintem melyik terméknek köszönhetem ezt :p
Amit én még nagyon fontosnak tartok azok a könnyű, nem ragacsos termékek, amik hamar beszívódnak, így a férfi nem érzi, hogy bármit is magára kent. Az én barátom csak ilyeneket kap tőlem, azóta mindent szépen el is vesz, max. megkérdezi, hogy mi előtt kellene használnia, reggel vagy este, a többit pedig rábízom: vagy megszereti vagy nem, de a lényeg, hogy nem hallom soha panaszkodni egy kence állagára. Meglepő módon neki a csiganyálas krémek váltak be a legjobban, hiszen ezek általában gél állagot kapnak és hamar felszívódnak, de hatásosak. Jobbat el sem tudok képzelni erre a feladatra.
Korea is a segítségemre sietett, ugyanis imádom a koreai sorozatokat, így néha mutatok neki egy-egy színészt vagy színésznőt, megkérdezem, hogy szerinte hány évesek, aztán sokkolom a valósággal. Ázsiában hatalmas figyelmet szentelnek a fényvédelemre, ami az első számú fegyver a ráncok megelőzésében, s ez meg is látszik rajtuk: smink ide vagy oda, 15-20 évet is letagadhatnak még a férfiak is. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden sorozatban van legalább egy pasi, aki fátyolmaszkban ül a kanapén a barátnőjével 😀 Pár ilyen alkalom után már nem lesz olyan elfogadhatatlan az az arckrém vagy fényvédő sem, higgyétek el! 🙂

TERMÉKAJÁNLÓ
Felsorolok néhány terméket, amik az én barátomnak beváltak, szép az összetevőjük és hamar felszívódnak, ragacsos érzet nélkül.

Lemosók:
Most mind a ketten a NutriBiotic-ot használjuk, ár-érték arányban verhetetlen, de a másik kettő is nagyon bejött neki.
COSRX Good Morning Gel Cleanser TESZT | EBAY LINK
Derma E Purifying Gel Cleanser TESZT | LINK
NutriBiotic Cleanser TESZT | LINK
Tonik:
Nem vagyunk válogatósak tonikok terén, de nekem fontos, hogy alkohol-és parfümmentes legyen, tartalmazzon hasznos összetevőket és a pH is legyen alacsony. Meglepő módon nem könnyű ilyet találni, de ez határozottan jó.
Benton Aloe BHA Toner TESZT | EBAY LINK
Arckrémek:
A Mizon hialuronsavast most én használom (sokszor újravettem már), de szerintem a kék csomagolás miatt pasiknak is bejövős lehet. Mind a háromra igaz, hogy könnyen felszívódnak és nem hagynak ragacsos érzetet maguk után és persze gyönyörű az összetevőlistájuk 🙂
COSRX Snail 92 All In One Cream TESZT | EBAY LINK
Mizon Ultra Suboon Cream TESZT | EBAY LINK
Benton High Content Steam Cream TESZT | EBAY LINK
Lotion:
Ráncok ellen kiváló és még a pasiknak is be fog jönni. Igaz, ezt Japánból rendeltem, de a tubus hatalmas, egy életre elég… 😀 Arckrém előtt vagy magában “szérumként”, szuper darab!
Hada Labo Retinol Lifting & Firming Lotion TESZT | EBAY LINK
Fényvédő:
Ez a kedvence és megértem. Én csak testre használom, ő arcra is már évek óta. Azért választottam ezt neki, mert nem hagy fehér réteget, arckrém sem kötelező alá, hiszen picit hidratál is és sok hasznos összetevőt tartalmaz a fényvédelem mellett (és még pénztárcabarát is).
Kiss My Face SPF30 Spray Lotion TESZT | LINK
Pattanások ellen:
Ennek hála teljesen megszabadult a pattanásoktól, már csak ritkán nyúl hozzá, de tavaly minden nap használta és csodát tett a bőrével.
COSRX BHA Power Liquid TESZT | EBAY LINK

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)