Oh My Brush
május 29, 2016

Neulii Snail Bee Anti Wrinkle Serum

Egy koreai online bolt saját márkát hozott létre, amit én is kipróbáltam, hiszen eléggé ígéretesnek tűnt a csiga-méh ránctalanító szérum: Neulii Snail Bee Anti Wrinkle Serum, de az Aloe-BHA és a Green Tea-BHA szérumból is próbáltam mintákat!

Biztosan ismeritek a koreai RoseRoseShop online boltot, hiszen az ebay egyik legnagyobb eladójáról van szó, sokszor linkelem őket. Eléggé megleptek idén tavasszal, hiszen elindították a saját márkájukat Neulii néven, ráadásul remeknek tűnő szérumokkal leptek meg minket egyből. Hármat próbáltam, ebből a csiga-méh ránctalanító szérum teljes méretű, az Aloe-BHA Soothing Serum és a Green Tea-BHA Pore Tightening Serum pedig pár minta formájában állt rendelkezésemre, de ezeken kívül kapható pl. AHA-s, teafás-BHA-s is!
A Snail-Bee Anti-Wrinkle Serum összetevői rövidre és szépre sikerültek, ettől jobbat nem is kívánhatna az ember vagyis jobban mondva a bőrünk 🙂 Csupán ezekre rábízni a ráncmegelőzést ugyan nem érdemes, viszont egy nagyon jó alapot ad ez a szérum bárki rutinjának. Az állaga gél, nagyon könnyű, egyből felszívódik, nem hagy olajos érzetet maga után, mintha ott sem lenne, ezért száraz bőrűeknek magában biztosan kevés lesz, zsíros bőrűek viszont épp ezért fogják kedvelni. Én ugyan ezt nem nevezném szérumnak, szerintem ez egy tipikus, koreai esszencia, úgy is használom: arcmosás után, valahol a rutinom elején, s még jöhet rá bármi: szérum, arckrém, pakolás stb. Abszolút pozitívum, hogy “minden mentes” az INCI, ilyen összetevőket mindenki szívesen használ, kellemes a bőrön, s elég nagy a flakon, nem drága, sokáig fog tartani. Ha valami hasonlóval szeretnénk kiegészíteni a rutinunkat, akkor ez remek választás, de ha csak 1-2 termékre van keretünk, akkor ez magában nem lesz elég, ne várjunk csodát. A Bentonra hasonlít ez a márka nekem eléggé: ha a Benton termékeket kedveljük, de kevésnek érezzük a választási lehetőséget (nekik csak csiga-méh és aloe vonaluk van még mindig), akkor a Neulii-ra is érdemes egy pillantást vetni. Nekem még az Aloe-BHA Soothing Serum is szimpatikus volt, ennek már kicsit izgalmasabb az állaga, nem annyira vizes, de még mindig könnyű és zselés, a szép összetevőkről nem is beszélve. A pórusösszehúzó koreai szérumok szinte mind tartalmaznak alkohol, a Grean Tea-BHA Pore Tightening Serum sem kivétel, bár ez engem ez nem zavar, de azért megemlítem: mindegyik terméknél szép és rövid az INCI, de 1-2-be került alkohol is, akik ezt kerülik, azok maradjanak a többinél 🙂
LINK:
Neulii Snail Bee Anti Wrinkle Serum JOLSE | EBAY LINK
Ingredients:
Water, Butylene Glycol, Snail Secretion Filtrate, Propolis Extract, Betaine, 1,2-Hexanediol, Allantoin, Sodium Polyacrylate, Carbomer, Sodium Hyaluronate, Panthenol,  Arginine, Adenosine.

4 responses to “Neulii Snail Bee Anti Wrinkle Serum”

  1. * Kaha * says:

    Kb egy hónapja használom én is, ajánlani tudom csak, nekem nagyon bevált. Száraz a bőröm, így gyorsan beszívódik, de még arckrém stb..felvitele után sem érzem, hogy elnehezíteni a bőröm. 🙂

  2. Annie says:

    Szia Viki.
    Mostanában kezdtem el keresgélni ránctalanító krémeket/szérumokat megelőzésképpen, igaz még 20-as korosztály vagyok, de egyre többször hallom, hogy a ráncok kialakulását azért tudják valamelyest a krémek lassítani, pláne, ha időben észbe kap az ember.

    Nem tudsz véletlenül olyan terméket, ami már kifejezetten ránctalanító és az összetevője sem csúnya?
    Mivel nekem is hasonló bőrtípusom van, (talán még színben is passzolunk), gondoltam hátha tudnál ajánlani valamit a koreai kínálatból.

    Köszi előre is

  3. Viktória says:

    Missha Borabit a szerelmem, írtam róla többször is, nagyon tudom ajánlani! 🙂

  4. Annie says:

    köszönöm szépen , utána is nézek 🙂

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)