Ha nincs időd vagy nem szeretsz sokáig sminkelni reggelente, akkor ezt a pár dolláros szemöldökfestéket neked találták ki! 🙂
Ez a poszt talán azoknak érdekes lesz, akik még nem találták meg a tökéletes szemöldökre való termékeket 🙂 Minden reggel eszembe jut, hogy igazán írhatnék erről a két termékről a blogra, hátha valakinek hasznos lenne. Sokáig ceruzát majd szemöldökpúdert használtam, aztán vágyakoztam persze én is az Anastasia Beverly Hills szemöldökfestékek után, de mióta kipróbáltam ezt a pár dolláros koreai csodát, azóta semmi más nem kell. A rendkívül kedvező ára mellett pozitívum, hogy pillanatok alatt megrajzolom a szemöldökömet, ráadásul egész nap tart, hiszen a Holika Holika Wonder Drawing 1sec. Finish Browcara igazán tartós darab és a színével is nagyon elégedett vagyok. Több árnyalatban is kapható egyébként, az enyém a #01 Natural Brown, nagyon szép, természetes szín.
Fél perc alatt kész is vagyok, mert ennyire egyszerű az egész: a kefe segítségével felviszek egy kevés festéket a szemöldökömre, aztán az ecsettel ezt eloszlatom, megrajzolom a kívánt formát, s mivel nem szárad meg egyből (kb. 1-2 perc kell neki), ezért javítani is van idő, ha esetleg kellene. Továbbra is az Etude House My Beauty Tool Brush 351 szemöldökecsetet használom minden nap, imádom! A két termék együtt pedig kb. 10 dollár, szóval egy szavam sem lehet sem az árra, sem a minőségre, ráadásul reggelente hamar elkészülök! Mindegyet hónapok óta használom és csak ajánlani tudom!
LINK:
Holika Holika Wonder Drawing 1sec. Finish Browcara EBAY LINK
vagy másik eladó: EBAY LINK
Etude House My Beauty Tool Brush 351 EBAY LINK
Száradás után:
Thanks for the review! I have a question tho 🙂
DO you pick the product from the browcara brush with the smaller brush and draw with it the desired shape? Or do you just use the brush with the product that is left on the brows after brushing it? Hope my question makes scene…
I'm sorry, I should have translated the article to English too. But here's the answer 🙂
I use the Etude House eyebrow brush to draw the desired shape, because originally my brows are not that perfect, I like to correct them like this. The brush of the browcara is fine if your eyebrows are perfect and you just want to colour them.
It lasts all day by the way and I'm done with my brows in 30 sec, so I really like this method 😀
Már egy ideje szemezek vele, és egyedül a szín tart vissza hogy megvegyem. Vörös hajam van, és a Red brown szint gondoltam hogy beszerzem, de félek hogy mégsem fog megfelelően passzolni. Pont a gyorsaság miatt szereznék beruházni egyre, és eddig még a vöröses szinnel nem találkoztam teszteknél, de legalább nálad megtudtam mennyire egyszerű hazsnálni és mennyire tartós. 🙂
Mindkettő a kívánságlistámon van már egy ideje, mondanom sem kell, hogy neked köszönhetően :D, a szemöldökspirált pont mostanában terveztem megrendelni, nagyon kíváncsi leszek, hogy rajtam milyen lesz, de inkább rendelem meg ezt, mint a drogériás változatokat, azok valahogy nem tetszenek annyira.
A promó képek szerintem élethűre sikerültek, ha ott tetszik, akkor élőben sem lesz baj 🙂
Drogériásokat még nem próbáltam, használatban biztos nincs különbség, de a tartósságról meg színről persze nem tudok nyilatkozni. Nekem ez nagyon bejött, nem cserélném le 🙂
Olyan szép nemes vonásaid vannak Viki! :)))
Te aztán mindig feldobod az ember napját 😀 <3
Thanks so much for the reply! 🙂
Would you say that this "browcara" dries to a hard and crispy finish / wet look / dry and soft?