Oh My Brush
március 12, 2015

Unboxing | HAUL | Koreai Termékek | Február - Március

Érkezett pár koreai csomag hozzám februárban és márciusban is. Szerintem van pár olyan, ami érdekelhet titeket is, ezért jön is a poszt róluk! 🙂 Még illatanyag nélküli bb krémet is sikerült kifognom! 🙂

Februárban és (eddig) márciusban inkább a sminktermékekre és körömlakkokra koncentráltam, mert nagyon régen nem vettem már ilyesmit (az arcbőröm rendbetétele volt eddig fontos, nem a sminkcuccok). Az elmúlt fél évben (ha nem több) kb. mindig ugyanazt a natúr sminket készítettem, a körömlakkozásról teljesen leszoktam… Talán a tavasz közeledte váltotta ki belőlem, de most egy kicsit megint érdekel a dolog! 🙂
COSRX BHA Blackhead Power Liquid LINK: Jolse | ebay
A Paula’s Choice BHA-m a végét járta, ezért újat kerestem, lehetőleg valami olcsóbbat. A koreai Cosrx márka felfedezése nagy öröm volt nekem, nagyon szép összetevőkkel dolgoznak (sem alkohol, sem illatanyag ebben stb.)! Ez a BHA folyadék eddig nagyon bevált, sokkal olcsóbb, mint a PC, s bár ebben nem szalicilsav a BHA, de a hatása ugyanolyannak tűnik. Részletes teszt lesz majd! 🙂
Erről pár napja írtam tesztet a blogra, előtte-utána képekkel, nézzétek meg, mert jó kis C vitaminos szérum ez! Nekem nagyon bevált, szintén szuperek az összetevői, alkohol-és illatanyagmentes, de csak egyetlen koreai webshopban kapható, ezt belinkeltem.
Dr. Jart+ Silver Label BB Cream LINK: Eopenmarket | ebay
Parfümmentes bb krém? IGEN! Végre találtam egyet, azonnal meg is rendeltem, hiszen nagyon szépek az összetevői. Lelkesen használom, egy álom eddig! Teszt erről is lesz hamarosan! 🙂
Purito Snail Clearing BB Cream LINK: Eopenmarket | ebay
Az Eopenmarket teszteltet velem Purito termékeket, az egyik ez a csigás bb krém. A márka nekem teljesen új, de szimpatikusnak tűnt a bb krém és a lemosó is, s végül élőben is megszerettem őket. A teszttel már kész vagyok, hamarosan kiteszem! 🙂
Etude House Color In Liquid Lips LINK: Jolse | ebay
Az Etude House újdonsága ez a folyékony rúzs. Alig van ajakra való termékem, mert ritkán veszek ilyesmit, de ennek nem tudtam ellenállni! Rettentő szép színekben kapható, az én választásom is mesés, jön a teszt erről is! 🙂
Etude House Travel Kit LINK: ebay
Ezt nyertem! 😀 Valószínűleg ajándék lesz belőle 🙂 Négy darab mini terméket tartalmaz utazáshoz, nagyon cuki! 🙂
Purito Snail All In One BB Cleanser LINK: Eopenmarket | ebay
Ez a csigás lemosó, ami meglepően jó! Hatalmas, 250 ml-es, jó smink- és arclemosásra is, ami ritkaság nálam, általában nehéz olyat találnom, ami mindkét funkciót ellátja rendesen. Ahogy ígértem fent a bb krémnél, jön a teszt hamarosan 🙂
Aritaum Modi Nail Polish LINK: Jolse
Olcsó, de cuki körömlakk! 🙂 A Spring Party-t választottam, nagyon aranyos! 🙂
Etude House Give Me Chocolate Nail Polish LINK: ebay
Ahogy kitettem erről a Give Me Chocolate kollekcióról a posztot, már rendeltem is meg a lakkokat! 😀 Az egyik szerelem volt első látásra (Mint Chocochips), a fehér pedig kellett, mert hiányzott, hogy nincs ilyen színű lakkom.
Innisfree Mineral Cream Eyeshadow LINK: Jolse | ebay
Minden vágyam egy szép, natúr színű, krémes szemfesték. Az Innisfree újdonságai között találtam is egyet, ami tetszett. Élőben meglepően tartós, nagyon szeretem (a 2-es színt választottam), de vigyázat: nem matt, csillog! 🙂 Fedett szemre viszont jó, érdekessé teszi 🙂
Mivel már szinte mindegyiket használom hetek óta, ezért merem állítani, hogy jó kis termékek ezek, megérdemeltek egy ilyen bemutató posztot! 🙂 A BHA folyadékot, C vitaminos szérumot és a dr.Jart+ bb krémet nagyon tudom ajánlani, az összetevőkbe sem lehet belekötni! 🙂

17 responses to “Unboxing | HAUL | Koreai Termékek | Február – Március”

  1. Ildiko Tajti says:

    Szerintem tuti függő vagy, addict to Korea. Elvonóra kéne menned! 😀 Háháhá 😀 A COSRX-es postot nagyon várom, nekem is nemsokára fogy el a PC BHA-m.

  2. Kata says:

    A COSRX-et november óta használom, jó Nálad is viszontlátni, mert egy csoda az a cucc! Az OST C21.5 szérumot meg is rendeltem a teszted után! 🙂

  3. Lolli says:

    Az igen bha olcsóbban… 😀 Nekem valami salicylos tonik kéne, ami bio. Úgy érzem az esti hidratálóm kicsit sok és zsírosodik a homlokom, az orrom mellett a két kis orcám. Lehet váltakozva használnék valamit, hogy ne legyen sok.

  4. eyeye says:

    A BHA-t már én is nézegettem, mert szépek az összetevői. Paula-nál láttam Dr.Jart BB krémet, amit ajánlott, azóta tervbe van, hogy majd rendelek valamikor. Lehet, hogy a posztod után majd repülni is fog hozzám. 🙂

  5. rakkoktel says:

    A COSRX Blackheadnek kicsit utánanéztem, és Betaine Salicylate-ot tartalmaz salicylic acid helyett. Ez az összetevő van a következő krémben is, Paula nincs túl nagy véleménnyel róla:
    http://www.paulaschoice.com/beautypedia-skin-care-reviews/by-brand/perricone-md-cosmeceuticals/_/Intensive-pore-treatment

    Én az OST C20 Original-t rendeltem a posztod után, már alig várom, hogy megjöjjön!

    További szép napot 🙂

  6. Viktória says:

    Tudom 🙁 😀 Nem vásárolok drogériában, ez azért nagy különbség. Igyekszem a poszttal! 🙂

  7. Viktória says:

    Nagyon örülök, hogy neked bevált ilyen hosszú távon is, ez jó jel! 🙂 Azt pedig remélem, hogy akkor a C vitaminos szérum is jó lesz majd 😉

  8. Viktória says:

    Két szalicilsavas termékem van csak (PC és Benton), bio téren pedig abszolút nem vagyok sajnos otthon, de ha találok valamit, szólok! 🙂

  9. Viktória says:

    Örülök a Cosrx márkának, úgy látom, hogy a Ciracle kistestvére, olcsóbb is kicsit. A bb krém eddig nekem nagyon bevált, úgy örülök neki 🙂

  10. Viktória says:

    Igen, olvastam (bár nem szeretek oda járni a hangnem miatt), mert nagyon kevés infó van erről az összetevőről angolul, elvileg egész új, de a hatása még lemosás után is tart a szalicilsavval ellentétben. Na, mindegy, majd a tesztben összeszedek mindent, ami fellelhető róla 🙂

    Remélem, hogy tetszeni fog majd a szérum! 🙂

    További szép napot neked is! 🙂

  11. Lolli says:

    Már úgy értve, hogy csak alkohol ne legyen benne alkohol… 😀

  12. Lolli says:

    Na ezt jól megírtam a telefonról… 😀

  13. Mia says:

    Szuper haul jott ossze, Viki 🙂

  14. Ildiko Tajti says:

    Nézd Viki, a Cosdna szerint van egy másik BB-jük is, ami illatmentes: http://cosdna.com/eng/cosmetic_c882148392.html

  15. Viktória says:

    Á, értem! Ok, fejben tartom! 🙂

  16. Viktória says:

    Köszönöm 🙂

  17. Viktória says:

    Igen, csak ebben meg van alkohol :/

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)