Ahogy ígértem, jön még pár SpaRituals poszt. Ebben egy olyan szettet mutatok be, amiben a következőket találjuk meg: primer, alap- és fedőlakk. Truebond Manicure System.
A SpaRitual Truebond Manicure System egy 3 db 5 ml-es lakkból álló szettet is magában foglal: primer, alap- és fedőlakk egy csomagban. Körömfestéskor ezek nagyon hasznosak, főleg nekem, ugyanis eléggé barázdáltak a körmeim. A márkáról: nem tesztelnek állatokon, nagyrészt bio és fair trade alapanyagokkal dolgoznak, nem használnak parabéneket, kőolajszármazékot stb., tehát az összetevőkre is nagy figyelmet fordítanak.
A primer (step 1) nagyon gyorsan szárad, matt lesz, feltölti a barázdákat, egyenletesebb lesz a köröm felszíne (ennek az ecsete szerintem nem annyira tömött, mint a többié, ami nem zavaró, de meg akartam említeni). Erre már egyből szoktam is kenne az alaplakkot (step 2), ami színtelen, gyorsan szárad, jó alapot ad majd a körömlakknak. Elmondhatom, hogy megspórolnak egy réteget, kevesebb lakkot kell majd használnom ahhoz, hogy szépen és teljesen fedjen majd a felkent színes lakk, ami megtartja a fényét. A fedőlakkot (step 3) viszont nem tudtam használni: alapból kevesebb volt az üvegben, ez a képen is látszik, ekkor még bontatlanok voltak, de sajnos a lakk állaga is kb. a ragasztóhoz áll közelebb. Nyúlik, ragad, felkenve rettenet. Biztos vagyok benne, hogy nem így kellene kinéznie, ha pedig nem tesztelésre kaptam volna, akkor persze szólnék a webshopnak, biztosan kicserélnék.
Magával a szolgáltatással nagyon elégedett vagyok egyébként, még a holland címemre is elküldték a termékeket (ez ritka!), gyorsan megkaptam, biztonságban ideért a csomag. 🙂 A szettet is nagyon szeretem, ilyen jó alaplakkom (és primerem) még nem volt (a primer ecsete kicsit lehetne ugyan nagyobb), ezeket teljes méretben is érdemes megvenni, de 5 ml is elég lesz nekem egy jó ideig. 🙂
Megvásárolható itt:
Huh, jó ára van! Elég furcsa, hogy egy rossz példányt küldtek, látványosan kevesebb van az üvegben meg be is van sűrűsödve, micsoda üzletpolitika ez? Ezzel reklámozzák magukat?
Nekem ez nagyon drága, főleg, hogy nem kell barázdakitöltő, simák a körmeim.
Irigykedem! A családban szerintem csak nekem vannak ilyen barázdált, erős, "pasis" körmeim… 🙁 😀
Egyébként nem értem, hogy mi lett ezzel a fedőlakkal, a másik kettőnek semmi baja, furcsa.
Nekem anno nem jött be a sparituals. Évekkel ezelőtt rendeltem nagy lelkesen, és ledobta a körmöm fél perc alatt.
🙁
😮 Ez nem hangzik túl jól. Remélem azóta változtattak a formulán.