Oh My Brush
november 15, 2013

Összehasonlítás | Koreai BB Krémek

Néhány bb krémet hasonlítottam össze ebben a bejegyzésben. Színminták és a véleményem röviden. Skin79 Orange, Missha Wrinkle Filler, Holika Holika Petit Clearing, Tony Moly Dear Me, Lioele Beyond the Solution, Missha Perfect Cover, Skin79 Hot Pink, Skin 79 Diamond Prestige

Csak az ázsiai bb krémekről lesz itt szó. Igazából a poszt ötlete véletlenül jött, épp a Skin79 Orange bb krémes teszthez fotóztam, amikor beugrott, hogy miért ne beszélnék a többiről is, párról nem is írtam soha a blogon, itt az ideje, plusz a többségben már alig van, legalább színmintám legyen belőlük, miután kifogynak 🙂 
A színmintákra helyeztem a hangsúlyt, talán így könnyebb lesz választani, ha valaki épp vásárlás előtt áll, de a rövid véleményemet is leírom és persze külön kiemelem a kedvenceimet.
Skin79 Vital Hot Orange SPF50++
Több mintám is volt ebből, mert minden eladó ezt tette most nekem a csomagba a rendeléshez, de nem bánom, mert rögtön az első helyen landolt a kedvenceim listáján! Sárgább, mint a többi, ennek nagyon megörültem, az állaga nagyon jó, szerette a bőröm, a fedése is erős közepes, egyszerűen tökéletes a számomra. Összetettebb teszttel is készülök persze, megérdemli a külön posztot, de nem tudok semmi rosszat elmondani róla, úgy örülök, hogy végre kipróbáltam!
Ebay-n megtalálható:
Missha Signature Wrinkle Filler SPF37/PA++
Ez a bb krém két részből áll, a krémes fele csak még hidratálóbbá teszi, ezért akkor szeretem használni, amikor szárazabb a bőröm. Több színben is kapható, én a 21-est használom, az állaga pedig nem átlagos, simább lesz a bőr tőle, mert a feladata is ez: feltölti az apróbb ráncokat, simává teszi a bőrt.  Erről már volt teszt a blogon.
Holika Holika Petit Clearing SPF30 PA++
Erről a bb krémről is írtam már nem is olyan rég, továbbra is nagyon szeretem, kombinált, pattanásos bőrre gyártották eredetileg, de a Petit termékcsaládban minden bőrtípusra találunk bb krémet. A fedése erős, a bb krém tartós, de nem az a hidratáló fajta, ezért száraz bőrre nem ajánlanám, az ára pedig igazán baráti!
TonyMoly Dear Me Petite Cotton SPF 30 PA++ 
Erről is írtam már, azóta is szeretem. Számomra a Holika Holika Clearing-re hasonlít, de a színe világosabb, ezért télre ez jobb nekem. Szépen el lehet dolgozni a bőrön, tartós és az ára is kedvező, egyik kedvencem!
Lioele Beyond the Solution
Ezt a bb krémet nagyon régen vettem, az állagát szeretem és a fedése sem rossz, de látszik a képen is, hogy sötétebb, mint a többi, s csak egy színben kapható, nekem télre ez sötét, de egyébként még mindig egy jó bb krémnek tartom. Az első kedvencem volt, ezért nosztalgia fog el, amikor érzem az illatát, ami szerintem kellemes 🙂 A csomagolása pedig nagyon szép, csajos és igényes, a pumpás megoldás különösen jó! (Van benne SPF, csak nem tudom, hogy pontosan mennyi).
Missha M Perfect Cover SPF 42 PA+++
Régebben mindenki erről a bb krémről áradozott, ezért kipróbáltam, de nekem nem vált be teljesen, mert túl olajos és ez nagyon zavar, hiszen alapból kombinált a bőröm, igen zsíros részekkel. Egyébként a színe tetszik, de világosabb és sötétebb is van még ebből, megértem az őrületet, ami övezte, de én nem ezt választanám, ha csak egy bb krémem lehetne.
SKIN79 Super Plus Hot Pink SPF 25 PA++ 
Ennek a színe nem tetszett, szürkés rajtam nagyon és a fedése is gyengébb, mint amit szeretnék, de cserébe egy könnyű bb krémet kapunk, cuki pumpás dobozban, itt is megértem, hogy sokak imádják, de nekem a narancssárga verzió sokkal jobban bejött.
Skin79 Diamond The Prestige SPF 25 PA++
Ennek is szép a színe, elég világos is, de nem nyerte el a tetszésemet egyáltalán. Vásárlás előtt persze olvastam teszteket és sokan panaszkodtak arra, hogy ez nagyon lassan akar csak felszívódni, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, pedig kellett volna… Nekem is ugyanez volt vele a problémám, szárazabb bőrre biztos jobb, de nekem nem jött be sajnos, mattító púderrel sem tudtam használni, nagyon rondán nézett úgy ki rajtam. 

Lent láthatjátok a színmintákat, a második napsütésben készült. Végül pedig a kedvenceimet rangsoroltam, de az utolsó két helyen holtverseny van, mert nem tudtam dönteni, az első hármat viszont imádom!

Színminták:

Kedvenceim:
1. Skin79 Vital Hot Orange ♥ 
2. TonyMoly Dear Me Petite Cotton ♥ 
3. Holika Holika Petit Clearing ♥ 
4.  Missha Signature Wrinkle Filler
5.  Lioele Beyond the Solution
     Missha M Perfect Cover 
6.  SKIN79 Super Plus BB Hot Pink
     Skin79 Diamond The Prestige
Támogasd az oldalt!

16 responses to “Összehasonlítás | Koreai BB Krémek”

  1. Andus says:

    Á ez nagyon jó, igaz, koreai (se semmilyen) ázsiai BB krémmel nem volt dolgom még. De az európai utánzatok egy része lehet tényleg semmit sem ér mellettük. A Holika-Holika viszont már felkerült a kívánság listámra, ha egyszer eljutok oda, megrendelem! 😀 Csak odáig, el is kéne jutni, de annyi más minden van, ami érdekel, hogy szerintem sose érek a kívánság listám végére….:/ Hát igen, a szükségleteink végtelenek…:D

  2. Viktória says:

    Nem próbáltál még bb krémeket? Ó, pedig olyan jók! 🙂 Ha gondolod szívesen küldök neked pár mintát, van európai és koreai is, amiből nekem több van, küldök párat és legalább ki tudod próbálni őket 🙂

  3. Melantha says:

    Én a Diamond Prestige-t használom lassan egy éve, és imádom. Nem tapasztaltam olyan gondot vele,mint amit te említettél. Pedig kombinált bőröm van, szóval ízlések, és pofonok. 🙂 Mondjuk én ebayről nem mertem még kencét rendelni, nem lehet, hogy azzal volt gond? (értem arra,hogy nagyon sok hamis BB-t próbálnak eladni)

  4. Viktória says:

    Gondolkoztam, hogy írjam-e le a véleményemet ezzel a bb krémmel kapcsolatban, mert tudom, hogy nagyon sokan meg imádják, de sajnos nekem nem vált be, viszont nem is használtam túl sokszor, ez tény. Lehet akkor pont zsírosabb volt a bőröm a szokásosnál. Nem is tudom, hogy ezt honnan rendeltem, de szerintem nem ebay-ről, nagyon régen vettem.
    Nem ide tartozik, de… A profilképed jaaaaj nagyon cuki, csak most néztem meg nagyobban 🙂

  5. dyna says:

    Épp ma érkezett meg egy arclemosóm, kaptam mellé vagy 4 mintát, még BB shops rendelésből is van pár darab, ideje nekem is kipróbálni ezeket. A bőröm egy hónapja lázad (bogyóban 1 hónap szünetet tartottam hasmenéses gyomorrontás miatt), meg mostanában sokat bűnözök, az arcom (nyakam, picit a hátam, dekoltázsom) rosszabb, mint tiniként, szóval elgondolkodtam egy erősebben fedő bb kencén (mert a Water drops nagyon lájtos e tekintetben).

  6. Viktória says:

    Remélem a minták között találsz majd valamit, ami megtetszik és a fedése is jó 🙂 A gyógyszerrel való leállás sajnos nálam is ugyanezt produkálta 🙁

  7. Tindigo says:

    Abban tudnál segíteni, hogy melyik tutira rózsaszínes árnyalatú? A Missha Signature 21 passzol nekem, de szeretnék újakat próbálni. Köszönöm. 🙂

  8. Melantha says:

    Áh,mindegyis. Tudom, két arcbőr sem egyforma. 🙂

    Nem tartozik ide, de köszi. 😀 Ő az egyik kuvasz kutyám. 🙂

  9. Anonymous says:

    Szia! Nm tudom mennyire nézegeted a régebbi posztok commentjeit, de gondoltam hátha… Tanácstalan vagyok. Sing-sing-girl től rendeltem egy skin79 hot pink bb cream-et ami szokásos sebességgel meg is jött viszont nincs rajta eredetiséget igazoló matrica. Az oldalán még fel is hívja rá a figyelmet egy ábrasor hogy ezt csekkoljuk… nem is értem. Már írtam neki mailt amúgy, de ha neked van ilyesmi tapasztalatod is, én bármi segítségnek örülnék!!! Hogy tudom én azt bebizonyítani hogy egyáltalán nem volt rajta cimke?:/ Meg ha kéri hogy simán küldjem neki vissza és ő kicseréli… Gondolom ilyet azért csak nm csinál mondjuk. Az kicsit fura lenne, eladja másnak a hamisat?:) Na, ilyesmi kérdések gomolyognak bennem… Előre is köszi! Csilla

  10. Viktória says:

    Fejből most nem jut eszembe, de este végignézem a régebbi posztokat is meg utánanézek a dolgoknak és akkor tudok érdemben is válaszolni! 🙂 Ha addig ezt látod esetleg a bőrtípusodat írd meg 🙂

  11. Viktória says:

    Szia!
    Szerintem pont nála olvastam, hogy a skin79 termékekre már nem tesznek matricát, legalábbis az új termékekre, de lehet, hogy másnál láttam, nem emlékszem pontosan, de több helyen is volt róla szó, webshopokban is: 2013.03.26. – According to an official notice post from Skin79, the company will no longer be using its "verification stickers". Eredeti a termék, csak már az újabb fajtából kaptál 🙂

  12. Viktória says:

    Missha Cho Bo Yang #1, Missha M Perfect Cover #13, BRTC Recover Balm. Ezekről tudom, hogy rózsaszínesek 🙂 Az elsőről írtam már tesztet, a Missha #13 inkább világos bőrre jó, a BRTC pedig inkább pattanásos bőrre való, sűrű krém és nagyon jól fed, imádnám, ha kicsit sárgásabb lenne…
    Egyébként igazán rózsaszínt nehéz találni, bezzeg szürkét… A Skin79 bb krémek szerintem jók rózsaszínes bőrre is, kivéve persze a narancssárga Orange.

  13. Anonymous says:

    Viki akkor megint sikerült bearanyoznod az estémet!!! :D) Teljes pánikban voltam már, hogy akkor most vehetem újra egy európai boltba több mint 2szer ennyiért, megint szállítási idő stb…. De ez így akkor megnyugtató hír. Sing-sing-girl-nél én amúgy most direktbe keresve se találtam erről semmit, a skin79northamerica.com oldalon se, a skin79mall.com-ról meg nem is beszélek…:) Igazán lefordíthatnák az oldaluk angolra, vagy lassan én kezdhetek el koreaiul tanulni:)) Mégegyszer köszi a válaszod, sokat segített, megnyugtatott!!

  14. Viktória says:

    Örülök, hogy tudtam segíteni 🙂 Én is gondolkoztam már rajta, hogy meg kellene koreaiul tanulni, mert ez nem állapot, hogy nincs meg minden infó angolul is, de végülis megértem, mert nem nekünk készítik a termékeket, de akkor is… 🙂

  15. Kim Yura says:

    Nagyon köszi a hasznos cikket! 🙂 Még sohasem próbáltam koreai BB krémet, de azt hiszem neked hála kipróbálok párat.

  16. Viktória says:

    Örülök, hogy hasznosnak találtad 🙂 Ha bármilyen kérdésed van a bb krémekkel kapcsolatban, írj nyugodtan! 🙂

ADBLOCKOT HASZNÁLSZ :(

Ha kikapcsolod az Adblock-ot, ugyanúgy használhatod az oldalt, mint eddig! Nincsenek és nem is lesznek felugró és zavaró reklámok soha, ígérem! :) Köszönöm, hogy olvasod az Oh My Brush blogot! :)