Szép összetevős és olcsó maszkokat rendeltem Koreából: a hagyományos verziókon kívül persze van egy macskafejes is és a lábmaszk sem maradhatott ki 😀 Illetve egy alapozót is kinéztem az Innisfree-től, mert olcsó és jó sminktermékekre mindig vevő vagyok :p

Áprilisra annyi mindent terveztem a blog születésnapja miatt, de elfogyott az energiám, kiújult a “depresszióm” (5 éve költöztem Hollandiába, de azóta sem sikerült megszokni, hogy az év nagy részét napfény nélkül, szürkeségben és esőben kell töltenem, ez pedig nagyon rosszul érint néha), felborítottam a szép étrendemet, s ez a bőrömön rettentően meglátszik. Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Koreai maszkok után kezd el vadászni! 🙂 Kicsit átnéztem a felhozatalat, s örömmel láttam, hogy nagyon sok olcsó, de szép összetevős fátyolmaszkokat kínál már a legtöbb márka. Nekem a szép INCI azt jelenti ezeknél a termékeknél, hogy alkoholmentes, a parfüm a lista legvégén van, az összetevők között pedig szinte csak gyengéd, de hatásos anyagok vannak. Nem nagyon kellett kutatnom, úgy látom, hogy mostanában már csak ilyeneket készítenek a márkák, de azért nem árt rákeresni vagy a COSDNA oldalra vetni egy pillantást vásárlás előtt. A következőket választottam:
Innisfree It’s Real Squeeze Mask az egyszerű, de szép összetevők miatt, s persze azért is, mert Ázsiában a rizskivonatos termékek rendkívül népszerűek, hiszen ez egy fantasztikus összetevő a bőr számára, így ez a pénztárcabarát maszk került a kosaramba legelőször. Rengeteg más verzió is van, s ahogy írtam, a CosDNA oldalon fent van az INCI. HolikaHolika Baby Pet Magic Mask Sheet nekem a macskafejes verzióban volt szimpatikus 😀 Imádom a mintás maszkokat, hiszen így a bőrápolás nemcsak jó, de szórakoztató is egyben! 🙂 A TonyMoly Pureness 100 maszkok is jó árban vannak és többféle verzió/fő összetevő közül választhatunk. Nekem most a propoliszra esett a választásom, ami természetesen tartalmaz még pár vitamint, gyulladáscsökkentőt, hidratálót stb., így jól feltöltődik a bőr: kb. 20 percig szoktam a maszkokat magamon hagyni, a maradékot nem mosom le, hagyom felszívódni, utána pedig már más krémre abszolút semmi szükségem aznap 🙂 A’pieu Real Butter Foot Treatment Mask: Tavaly kaptam egy kedves olvasómtól tajvani maszkot lábfejre, azóta egy új világ nyílt ki előttem 😀 Hihetetlen, hogy mennyire hatásosak ezek a “zoknik” 🙂 Írtam már szerintem, hogy a kedvenc bb krémemet megújították, így nem tudom, hogy mi a helyzet az új összetevőkkel, drágább is lett, így inkáb elkezdtem alternatíva után kutatni. A rendkívül olcsó Innisfree Smart Foundation Perfect Cover alapozóból 3 szín kapható, én a legvilágosabbat választottam, bár tartottam tőle, képeken nagyon fehérnek tűnt, nem is értem, miért kennek ilyet magukra a koreaiak, de sebaj, legalább így nekem van egy tökéletes színű alapozóm. Igen, mert nemcsak világos, de ráadásul sárga is! Semmi szürke, rózsaszín vagy narancsos beütés, ilyet még nem találtam olcsó nyugati vagy keleti alapozók között, szóval hihetetlenül boldog vagyok. Csak 15 ml-es, mert az Innisfree úgy gondolta, hogy inkább készít több verziót a Smart Foundation termékcsaládon belül (tartós, jól fedő stb.), mi pedig keverjük ki úgy, ahogy mi szeretnénk. Okos elgondolás, hiszen a többségünk bőre kombinált, más bőrterületre más alapozó illik. Bár én csak egyet vettem, de természetesen egész arcra használom, s majd írok róla tesztet 🙂
Útban van felém még egy ebay-s rendelés Koreából ugyanettől az eladótól (szeretem, mert nagyon olcsó és SOK terméke van, ráadásul gyors is), de abban inkább sminktermékek lesznek.
EBAY LINK: