Pár hete Magyarországon voltam, ahol a legkellemetlenebb 10 percet nem bölcsességfoghúzás közben éltem át, hanem a repülőtérre vezető úton. Külföldön élő magyarnak lenni Magyarországon nem is olyan egyszerű néha…

Június végén a holland életet kicsit magam mögött hagytam és Magyarországra utaztam. A jól ismert utcákat járva egy vicces gondolat nem hagyott nyugodni: én otthonról megyek haza, bármelyik irányba is repülök. Ez mosolyt csalt az arcomra, mert alapvetően egy olyan ember vagyok, aki mindig keresi a helyét (akár a blogom is jó példa erre: mindig változtatnom kell a témán), de jó tudni, hogy akárhol is vagyok ezen a bolygón, egy apró pontot meg tudok “hódítani”, sajátomnak érezni.
Nem is született volna erről bejegyzés, ha utolsó nap a repülőtérre tartva szerencsésebben választok taxist.
Beszálltunk a kocsiba, az út kb. 10 percig tart, de azalatt több gyűlölet áradt felém, mint az elmúlt 10 évben összesen. Nem vagyok egy titkolózó ember, ha kérdeznek, akkor őszintén felelek idegeneknek is, elmondom, hogy hol élek, mit dolgozom stb., bár én magam soha nem kérdezősködöm, mert nem érzem helyesnek. A sofőr viszont másodállásban valószínűleg kihallgatásokat vezet a rendőrségen, mert csak úgy repültek felém az egyre személyesebbé váló kérdések. Kitőrt belőle a “hazafi” ugyanis, s gondolta, hogy akkor majd jól megmondja nekem a frankót. A lényeg annyi, hogy szerinte mindenki hazaáruló, aki elhagyja az országot, mert mi csak letagadjuk a hazánkat, bár azért az is érdekelte, hogy lehet-e kint jól keresni… Nem tudott felhúzni, inkább nevettem rajta, de abban már 2 perc múlva biztos voltam, hogy az illető úriember nem sok borravalót szokott kapni.
Az élet döntések sorozata. Szerencsére sokunknak megadatik, hogy nem a szomszéd vagy a vadidegen taxisofőr hozza az életünkkel kapcsolatos döntéseket, hanem mi magunk. Ráadásul semmi sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Ha külföldi lakcímre jelentkezel be, az nem azt jelenti, hogy abban a pillanatban megszűntél magyarnak lenni, elfelejted az anyanyelvedet és mindenkit, akit valaha ismertél (bár bizonyos szervezetek biztos örülnének, ha ilyen egyszerű lenne az agymosás). Csupán annyi történik, hogy pár száz vagy ezer kilométerrel arrébb éled a hétköznapokat, új dolgokat látsz, rengeteg tapasztalatot szívsz magadba és még többet tanulsz, aminek az lesz a vége, hogy más szemmel, s talán nyitottabban nézel a világra. Miről szól az élet, ha nem arról, hogy minél gazdagabbak legyünk érzelmekkel, tapasztalattal, történetekkel, bármivel, amit fontosnak tartunk. S igen, pár év múlva eljut az ember oda, hogy két helyen is boldog tud lenni. Otthon vagyok Magyarországon, de itthon vagyok Hollandiában is. Furcsa? Nem hiszem. Ahogy mások otthon érzik magukat a szülői házban, a nagyszülőknél és a saját házukban is, mi, külföldi magyarok is így vagyunk ezzel. S ha jobban belegondolunk: nem lenne Magyarország ma, ha az őseink nem kerekednek fel pár ezer éve egy új élet reményében. Az új keresését, a hódítást valószínűleg mélyen a DNS-ünkbe vésték, bár biztos vagyok benne, hogy általában nem ez a fő oka annak, ha valaki külföld felé kacsingat… Tapasztalatot szerezni viszont jó és hasznos, ha pedig lehetőségünk van rá, akkor próbáljunk szerencsét, legyen szó akár egy új munkahelyről, másik városba költözésről, külföldön tanulásról vagy bármiről! 

(Megjegyzem, ettől (és a bölcsességfogam kicsit keserves eltávolításától) eltekintve nagyon jól éreztem magam otthon 🙂 )