A mostani vasárnapi poszt is olyan dolgokat tartalmaz, amik feldobták a hetemet egy kicsit: The Body Shop szerzemények: testvaj, testradír, tusfürdő, balzsam.

Tudom, furcsa ez egy kicsit, hiszen Gloomy Sunday-nak nevezem a vasárnapi posztokat, de a Szomorú Vasárnap angol verziója szerintem kellemesre sikerült, szívesen hallgatom pl. Heather Nova-tól. Maradjunk annyiban, hogy a szomorú vasárnapok ellen dolgoznak a vasárnapi posztok nálam 🙂

Megint egy véletlenszerű bejegyzést hoztam, ugyanis a The Body Shop-tól vásárolt termékek jobb kedvre derítettek két lázcsillapító között… 🙂 Ezeknek az akcióknak már én sem tudtam ellenállni, négy termékkel gazdagodott a fürdőszobám! 🙂 Az olívás testradírról már régóta álmodoztam, mintáim voltak belőle, imádtam, most pedig nagy méretben vettem meg. Én lábra és karra szeretem használni a leginkább, mert a benne lévő darabkák jól eltávolítják az elhajt hámsejteket, az olívának hála pedig nagyon jól hidratál. Mivel elfogyott a Chocomaniás testvajam, ezért kellett egy új, most a mandulásat választottam, mert a mandula illatát nagyon szeretem. Ez is egy kicsit zsírosabb, töményebb krém, mint pl. a Chocomaniás testvaj, ami nekem azért jó, mert így tényleg csak egy kevés kell belőle, sokáig elég lesz. A testápolókat nem szeretem (nem elég hidratáló a többség számomra), ezért örülök, hogy a TBS ilyen sok különböző testvajat gyárt, lehet miből választani. A mandulás tusfürdőt is megvettem hozzá, azt hiszem, most már elhiszitek, hogy bejön ez az illat! 😀 Végül pedig a híres banános balzsamra csaptam le, nagyon-nagyon kíváncsi leszek rá! 🙂
Januári leárazások ide vagy oda, szerintem kb. csak ennyit vettem, viszont ezeknek nagyon örülök! 🙂 Itt még tartanak a leárazások a TBS-nál, remélem, hogy otthon is, s ha megtetszett valami, még be tudjátok szerezni 🙂